Az étterem, ahol semmi sem az, aminek látszik

1995-ben egy férfi vesz egy lepusztult kocsmát, hogy éttermet csináljon belőle. A The Fat Duck 2004 óta három Michelin-csillagos étterem, ami 2005-ben első helyen végzett a világ 50 legjobb éttermeit tömörítő listán. Nem rossz eredmény egy autodidakta séftől.

Heston Blumenthal 1966-ban született Londonban. A fine dining világával 15 évesen, egy családi nyaraláson találkozott Franciaországban. A gasztronómia őrült tudósának is nevezik, aki a multi-szenzoros főzés úttörőjeként az elsők között hozta be a tudományt a gasztrovilágba. Bátor koncepciói, szokatlan ízkombinációi miatt hamar felfigyeltek rá és II. Erzsébet királynő is nagy rajongója volt. Heston Blumenthal ma már nemcsak híres séf, de valódi kulturális ikon is, kíváncsi voltam az éttermére, ami 20 éve egy dologra fókuszál: a vendégélményre.

A The Fat Duck egy igazi hedonista játszótér

Heston Blumenthal első étterme, ahol az ikonikus séf valóban szabadjára engedi a fantáziát és a fogásokon keresztül arra inspirál: kérdőjelezz meg mindent és bátran gondolkozz a megszokott sémákon kívül.

Heston Blumenthalnak három étterme és összesen hat Michelin-csillaga van. Mind közül a The Fat Duck az első, a szerelem projekt, ahol minden az élményről, a tökéletességről és persze a vendégről szól.

Az elmúlt 25 év legjobb fogásai

Kép: Alexander the Guest / YouTube

Az étterem egy klasszikus, angol stílusú házikóban van, mivel éltem korábban Angliában, erős érzelmi szálak kötnek ehhez a hangulathoz. Kicsi terek, klasszikus kerekasztalok, földig érő fehér abrosz, nyüzsgés, félhomály összesen 42 ülőhellyel, és az elmondottak alapján 42 fős személyzettel.

Mivel minden pici, a szervizben nincs helye felesleges mozdulatnak, felesleges körnek, az egész csapatnak együtt kell mozogni, hogy ne legyen káosz, ütközés vagy torlódás. A bennfentesek elárulták, hogy a tréning részeként a csapatot elviszik egy orvosi operációra, hogy lássák mit jelent, amikor egy test körül 8-10 ember összehangolt munkájába nem fér bele a hibafaktor. A The Fat Duck-ban ülve pedig pontosan ez az érzés: itt nem lesz hiba.

Az asztalon egy nagyító és egy könyvszerű menü vár minket tele képekkel, történetekkel ami sejteti, hogy itt valami nagyon izgalmas dolog vár ránk. Sherlock Holmes kíváncsiságával vártuk az első fogást. A brit kultúrkörben ez egy nagyon erős szimbolika, már itt libabőrös voltam a kreativitástól. Egy menüvel mennek, nincs választási lehetőség, de nem is a helyi igények kiszolgálása a cél, ez egy olyan étterem, ahova nem akarsz havonta eljönni, egyszer viszont látni kell.

Az étlapon semmi sem az, aminek látszik

Kép: Alexander the Guest / YouTube

A Waldorf saláta hozzávalóiból fagylalt lesz, az arany zsebóra eltűnik a forró vízben és levessé válik, a habkönnyű céklás-tormás macaron pedig elolvad a szájban.

Még ennél is lenyűgözőbb a tény, hogy több mint 20 évvel a nyitás után a The Fat Duck, ugyanolyan releváns és tekintélyesebb, mint valaha. Hiába, két dolog biztosan időtálló: a kreativitás és a minőség. Heston Blumenthal pedig egyikből sem enged.

A vizuális élmény szó szerint letaglóz, megmutatják hogyan kóstold meg az illatot, majd kihozzák eléd a tenger zúgását. Amikor valaki azt mondja, hogy gondolkozz a megszokott kereteken kívül, akkor lehet, hogy lecseréled a lazacot tonhalra, az ecetet pedig yuzura, itt viszont gyakorlatilag lerakják eléd a tengerpartot, minden érzékszerved megmozgatják, a nap végén pedig még mindig csak egy sashimiről beszélünk. Ezen a ponton csak remélni tudod, hogy ez a fajta zsenialitás, kreatív gondolkodás beépül az életedbe.

Az ámulatok nem ütik egymást, végig fokozzák a történetet, a vacsora végére pedig eljutsz oda, hogy bármit hoznak is ki eléd, azon gondolkozol, hogy meg lehet-e vajon enni. Szerintem ez az igazi gasztroszínház, ami ráadásul nem csak látványos, de finom is.

Kép: Alexander the Guest / YouTube

A menüsor mellé ötféle italpár készült, egy alkoholmentes, egy saké és háromféle borsor, mindegyik tökéletes a fogásokhoz.

A csúcssor ritka és komoly tételeket tartalmaz 990 fontért, de nincs nyomás, nincs extra marketing szöveg, ha akartam volna, hagytak volna elegáns utat arra, hogy úriember módjára az olcsóbbik verziót válasszam.

Az aperitif egy Ulysse Collin champagne volt, amihez itthon csak nagyon nehezen lehet hozzájutni. A borpár egy komoly vermuttal – Antica Formula – indult, amit talán senkinek nem kell bemutatni, önmagában is garancia a minőségre. A borsorra jellemző, hogy nem a kis borokat sürgetik, végig nagy borokat hoznak, hosszabbak a kortyok, mindig van mit vizsgálni a pohárban, folyamatos az élmény két fogás között is. A borsor minden eleme páratlan, a csúcs talán egy ritka, 2012-es Meursault volt.

Az italpárokra is jellemző a kreativitás, a saké alkoholmentes párja például a zöld tea volt az ázsiai ihletésű étel mellé. A sommelier pedig olyan szenvedéllyel beszél a borokról, amilyen szenvedéllyel az ételek készülnek.

Az ebéd végén volt egy kis csúszás az időben, kár érte, mert nem szeretek várni, de ennek a helynek ezt is megbocsátom.

Amikor valaki megpillant egy izgalmas fogást a tányéron, ugyanaz játszódik le a lelkében, mint amikor egy gyerek belép a cukorkás boltba. Heston Blumenthal konyhája minden érzékszervre hat, jóval többről szól, mint egy klasszikus ízélmény: hangok, látvány, illatok, ízek, amit a mögötte lévő történet tesz teljessé. Heston Blumenthal előnyt kovácsolt egy olyan hátrányból, amiért gyerekkorában megbélyegezték: ez a hiperaktivitás, a nyughatatlanság alapjaiban változtatta meg azt, amit ma a gasztronómiáról gondolunk. Jó érzés, hogy ezt az inspiráló élményt a lányommal oszthattam meg.

Alexander the Guest néven, február végén indult a YouTube csatorna, amely a világ legexkluzívabb, 3 Michelin-csillagos éttermeibe enged betekintést azzal a céllal, hogy bemutassa a csúcsgasztronómia világát, a csillagok mögötti elkötelezettséget, komoly munkát és nem utolsó sorban élményt, inspirációt, információt adjon a gasztronómia iránt érdeklődőknek.