BioNTech-vezér: Még nem tudni, hogy kell-e új oltóanyag az omikron miatt

koronavírus - történet

Egyelőre nem tudni, hogy kell-e új oltóanyagot kifejleszteni az új típusú koronavírus okozta Covid-19 betegség elleni védelemre a kórokozó omikron nevű változata miatt – mondta a német BioNTech vezetője egy csütörtöki interjúban.

Ugur Sahin a Der Spiegel című német hírmagazin hírportálján közölt interjúban kiemelte, hogy az omikronnak több variánsa kering, és még nem világos, hogy melyik érvényesül, ezért azt sem tudni, hogy melyikhez kellene hozzáigazítani a vakcinát. Ez azonban nem újdonság, és kezdetben a delta esetében is így volt – mondta.

Az összes kérdés megválaszolásához szükség van még néhány hétre.

Arra a kérdésre, előfordulhat-e, hogy egyáltalán nem lesz szükség új oltóanyagra, azt válaszolta, meg kell várni, hogy miként terjed az omikron és milyen a hatására kialakuló betegség klinikai képe. Ugur Sahin megosztotta azt is, az év elején azért aggódott, hogy a meggyengült immunrendszerű embereknél a vírusnak túl sok ideje lehet arra, hogy sok mutációt halmozzon fel és fejlődjön.

“Úgy tűnik, hogy pontosan ez történt az omikronnal. Az emberek egy kis csoportjában a vírus hosszabb fejlődésen mehetett keresztül, és ez minden bizonnyal gyakrabban megismétlődik majd” – fogalmazott a szakember.

Ha az omikron szétterjed, az utána következő változatnak még hatékonyabbnak kellene lennie, hogy a vírus következő nemzedékévé válhasson, így pedig állandóan újabb kórokozóval kellene megbirkózni. Ugyanakkor technikailag nem lenne gond egyszerre gyártani több fajta, a SARS-CoV-2 különböző változataira szabott vakcinát – fejtette ki a BioNTech társalapító-vezérigazgatója.

A szakértők aggodalommal fogadták az először novemberben, Dél-Afrikában azonosított omikron felbukkanását.

“Ez váratlan fejlemény volt, néhány napig egyáltalán nem volt világos, hogy mivel állunk szemben, így nem lehetett tudni, hogy menekülő (az oltás révén termelődő ellenanyagok elől kitérő) variánsról van-e szó. A vizsgálatok szerencsére azt mutatják, hogy az omikron csak egy részlegesen menekülő változat, amely elvileg oltással ellenőrizhető” – tette hozzá.

A BioNTech előzetes adatai szerint három adag vakcina egyértelműen semlegesíti a vírust, de csak a további adatok mutatják majd meg, hogy mennyire erős a védelem és mennyi ideig tart.

“Két adag még nem jelenti a kellő védettséget nyújtó, befejezett oltást. Ha az omikron tovább terjed – és úgy tűnik, hogy ez így is lesz -, akkor tudományos szempontból ésszerű lenne már három hónap után felkínálni az emlékeztető oltást, ahogyan az Egyesült Királyságban teszik” – magyarázta a BioNTech vezetője.
(MTI)

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!