2025-re súlyosra fordult a globális klímaválság

10 év telt el a Párizsi Klímaegyezmény elfogadása óta. Egy nemrég publikált nemzetközi összefoglaló alapján pedig a Föld rendszereinek több mint kétharmada ma már kritikus állapotban van, miközben 2024 a történelem legmelegebb éve lett. A jelentés átfogó ábráit és üzeneteit, valamint a másfél fokos felmelegedési küszöb tartós elérését Szabó Péter, Kis Anna és Pongrácz Rita (ELTE Meteorológiai Tanszék) mutatja be.

Egy nemrég publikált, a 2025-ös helyzetet áttekintő jelentés szerint 2024 globálisan a valaha mért legmelegebb év volt, miközben az emberi tevékenység tovább gyorsítja az éghajlati és ökológiai válságot. A 34 ún. „földi kritikus jelzőből” 22 ma már rekordszinten áll, ami jól mutatja, hogy a bolygónk egyre nagyobb kihívásnak kell megfeleljen. A légkör melegedése ráadásul az elmúlt években felgyorsult: nemcsak az üvegházhatású gázok ember okozta kibocsátásai értek csúcsra, hanem több, eddig kevésbé ismert folyamat is erősíti a felmelegedést. A Föld egyre több napenergiát nyel el, mint amennyit visszasugároz az űrbe. Egyrészt azért, mert a bolygónk az eltűnő hó- és jégfelszínek miatt egyre sötétebbé válik. Másrészt pedig a felhők fényvisszaverő képessége is gyengül, mivel az aeroszolrészecskék mennyiségének csökkenésével gyakrabban alakulnak ki olyan típusú felhők, melyek áteresztik a napsugarakat.

Ezzel párhuzamosan gyengül az Atlanti-óceán nagy áramlási rendszere (AMOC) is, ami többek között jelentősen befolyásolja Európa éghajlatát; ennek további lassulása súlyos regionális éghajlati zavarokat okozhat (ugyanis az éven belüli változékonyság nőhet, ezzel fokozva az extrémumokat). Mindezek mellett a halálos áldozatokat követelő és gazdaságilag is jelentős időjárási szélsőségek száma meredeken nő: az éghajlati okokra visszavezethető, 2000 óta bekövetkezett károk globálisan már meghaladják a 18 ezer milliárd amerikai dollárt.

Ezt olvastad már?

Újabb rejtélyekre derült fény a titokzatos Húsvét-szigetekkel kapcsolatban

Túl az açaín: az Amazonas fenntartható gazdaságainak új szuperételei

Mi történt 10 év alatt, mikor jöhet a másfél fok?

A Párizsi Egyezmény 2015 decemberi elfogadásakor a globális felmelegedés az iparosodás előtti időszakhoz (1850-1900) képest nagyjából 1 °C volt. Ma ez az érték már megközelíti az 1,4 °C-ot, és az elmúlt évtized adatai alapján a felmelegedés üteme jelentősen gyorsult. Ha a jelenlegi trend folytatódik, a világ már 2029 körül tartósan elérheti a kritikus 1,5 °C-os felmelegedési szintet, miközben tíz évvel ezelőtt ezt a küszöböt még csak 2042-re valószínűsítették (azaz 10 év alatt nemhogy javítani nem tudtunk a helyzeten, hanem 13 évet el is vesztegettünk). Az 1,5 °C-os határ elérése ma már meglepően közeli valóság – sokkal közelebb állunk hozzá, mint korábban gondoltuk, és jelenleg a klímamodellek legpesszimistább forgatókönyveit közelítjük.

Az emberi tevékenység folyamatosan növekszik

A szénből, földgázból és kőolajból származó energiafelhasználás 2024-ben minden idők csúcsára emelkedett, vagyis a globális igény tovább nő, nem csökken. Bár a nap- és szélenergia termelése gyors ütemben bővül, még mindig csak töredékét, 3-4%-át adja az emberiség által felhasznált teljes energiának. Míg az üvegházhatású gázok emberi tevékenységekből származó kibocsátása 2024-ben szintén rekordmagas, 40 gigatonna CO₂-egyenérték volt. Ez jól mutatja, hogy a kibocsátások a gazdasági fejlődéssel és az energiakereslet növekedésével együtt tovább emelkednek. Ami ennél nagyobb probléma, hogy az egy főre jutó szén-dioxid-kibocsátás az elmúlt néhány év után ismét a COVID előtti szintekre ugrott vissza (átlagosan évi 5 tonna fejenként), és ezzel 2007 óta gyakorlatilag stagnál. Ez azt jelzi, hogy se a globális világgazdaság, se az egyes országok nem tudták feladni a megszokott jólétet és leválasztódni a fosszilis energiafelhasználásról.

Az egy főre jutó hústermelés és -fogyasztás folyamatosan növekszik, és jelenleg 1980-hoz képest már 50%-kal magasabb – ezzel hetente félmillió új haszonállatra van szükség. Mivel az állattartás – különösen a szarvasmarha – jelentős metánkibocsátással jár, ez a növekvő trend is érdemben hozzájárul a klímaváltozáshoz. A globális erdőveszteség pedig 2024-ben közel 30 millió hektár volt, míg 2000-ben ennek csupán a fele. Ez a növekvő erdőirtás, illetve az erdőtüzek következménye, amelyek a szénmegkötő képesség csökkenéséhez, illetve a klímamodellekben nem számolt extra kibocsátáshoz vezetnek.

Ugyan pozitívumként említhető, hogy az üvegházhatású gázok karbonadóval terhelt aránya nőtt az elmúlt 20 évben, de még mindig csak a globális kibocsátások 25-30%-át fedi le. Bár egyre több ország vezeti be az ilyen jellegű adókat és kvótarendszereket, ezek jelenlegi aránya és összege még nem eredményezi a kibocsátások megfelelő csökkentését és az elégséges alkalmazkodást.

A hatások is csak egyre erősödnek

Az óceánok hőtartalma rekordmagas szintre emelkedett, vagyis a rendszer által elnyelt többlethő nagy része a világtengerekben raktározódik. Ez jelentősen növeli a ciklonok és hurrikánok erejét, illetve hozzájárul a korallok pusztulásához. Az Északi-sarkvidék nyáron minimális jégkiterjedése az elmúlt 10 évben stagnált ugyan, de a 40 évvel ezelőttihez képest már 40%-kal alacsonyabb. A kevesebb és vékonyabb tengeri jég helyét egyre nagyobb arányban veszi át a sötétebb, nyílt vízfelület, így tovább gyorsítva az északi félteke melegedését. Grönland (és az Antarktisz) hatalmas jégtömege évről évre rekordalacsony szinten van. Az ezekből származó sóban szegény víz hozzájárul az Atlanti-óceán tengeráramlatainak módosulásához, illetve elérhetjük azt a pontot, ami 2100 után több méteres globális tengerszint-emelkedéssel jár.

Az extrém forró napok száma drámaian megnőtt a Földön az elmúlt évtizedekben – jelenleg 20%-kal haladja meg az 50 évvel ezelőtti átlagot. A 2020-as években tapasztalt ugrásszerű növekedés azt mutatja, hogy a hőhullámok gyakoribbá, intenzívebbé és hosszabbá váltak, ami egyre súlyosabb egészségügyi és gazdasági hatásokkal jár világszerte. A Föld globális albedója, azaz sugárzásvisszaverő képessége lassan évről évre egyre alacsonyabb, vagyis bolygónk kevesebb napfényt ver vissza, és több energiát nyel el. Szembetűnő, hogy a csupán 1% alatti változás is milyen nagy hatással bír a földi folyamatokra. A tüzek okozta globális erdőveszteség minden idők legmagasabb értékét érte el 2024-ben. A 2000-es évekhez képesti háromszoros növekedés egyszerre tovább gyorsítja a klímaváltozást, és súlyosbítja a biodiverzitási válságot.

Gyakorlatilag nincs megállás, pedig van megoldás

Mindezek alapján a világ egyre közelebb sodródik a veszélyes „forró Föld” forgatókönyvhöz – egy olyan állapothoz, amelyben a klímarendszer önmagát erősítő folyamatok miatt még akkor is tovább melegedne, ha az emberiség gyorsan csökkentené a kibocsátásokat. Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy még mindig van esélyünk ennek a folyamatnak a megállítására: rendelkezésre állnak olyan nagyon hatékony és gyorsan alkalmazható beavatkozások, mint például a tüzek és erdőirtások visszaszorítása, a fosszilis energiahordozók azonnali drasztikus ütemű kiváltása és az energiahatékonyság radikális javítása, a mezőgazdasági kibocsátások jelentős csökkentése, valamint a fenntarthatóbb fogyasztási szokások és zöldebb környezetpolitikák gyors bevezetése.

Forrás: masfelfok.hu

Szerzők: Szabó Péter, éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza; Kis Anna, meteorológus, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa; Pongrácz Rita, meteorológus, hidrológus, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszékének adjunktusa.

Borítókép: Javier Miranda, Unsplash