A Patagonia tulajdonosa lemondott 3 milliárd dolláros cégéről a környezetvédelem javára

Patagonia Yvon Chouinard

Vannak azok a milliárdosok, akik a drága autókkal, gyémántokkal kirakott órákkal és jachtokkal fitogtatják vagyonukat, és vannak azok, akik inkább adományaik nagyságával emlékeztetnek arra, hogy a pénzzel jót is lehet cselekedni.

Ezúttal a Patagonia alapítója döntött úgy, hogy fontosabb a bolygó jövője, mint az, hogy ő még pár évtizedig milliárdos lehessen, és az egész céget egy nonprofit szervezetnek adta.

Yvon Chouinard tegnap bejelentette, a cég tulajdonjogát, amely a becslések szerint 3 milliárd dollárt ért, egy speciális alapnak és egy nonprofit szervezetnek adja át.

A Patagonia márka eddig is híres volt környezeti felelősségvállalásáról, azon túl, hogy igyekeztek minél kevésbé terhelni a bolygót termékeik előállításával, bevételeik egy százalékát környezetvédelmi csoportoknak adományozták. Most a márka alapítója, Yvon Chouinard tovább emelte a tétet.

A The New York Times értesülései szerint a döntés azért született meg, hogy megőrizzék a vállalat függetlenségét, és biztosítsák, hogy minden profitot – ami évi nagyjából 100 millió dollár – a klímakatasztrófa elleni küzdelemre és a beépítetlen területek megvédésére fordítsanak.

A Patagonia éves forgalma meghaladja az 1 milliárd dollárt, amit a szabadidő és sportruházat eladásával érnek el. A cég a jövőben is profitorientált vállalkozásként működik majd, azonban nem Chouinard és családja lesznek a tulajdonosok.

A különc üzletember

A 83 éves Chouinard mindig is fekete báránynak számított az üzleti világban, hiszen előnyben részesítette a hegymászást az igazgatótanácsi ülésekkel szemben. Ő is furcsán érezte magát ebben a szerepben, ahogy arról Let My People Go Surfing: The Education of a Reluctant Businessman című könyvében is vallott.

“Majdnem hatvan éve vagyok üzletember. Olyan nehéz kimondani ezeket a szavakat, mint amikor valaki bevallja, hogy alkoholista vagy ügyvéd” – fogalmazott könyvében Chouinard, aki a meghökkentő döntés kapcsán reményét fejezte ki afelé, hogy hatással lehet a gazdasági helyzetre, a kapitalizmus új formájára, aminek remélhetőleg nem az lesz a vége, hogy néhány gazdag ember lesz és rendkívül sok szegény.

Pontosan mekkora vagyonról mond le az alapító?

A Chouinard család a Patagonia részvények 98 százalékát a Holdfast Collective nevű nonprofit szervezetnek adja, amely a tőkét teljes egészében az éghajlatváltozás elleni küzdelemre fordítja.

„Nem akartam üzletember lenni. Most nyugodtan meghalhatok akár holnap, a cég a következő 50 évben is a helyes dolgot fogja tenni, és rám ehhez nincs szükség” – zárta a gondolatot Yvon Chouinard.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!