Már idén megtörténhet, amitől a mesterséges intelligencia ellenzői tartottak
Sam Altman, az OpenAI vezérigazgatója úgy nyilatkozott: vállalatának szakemberei már birtokában vannak annak a tudásnak, mely az úgynevezett általános mesterséges intelligencia (artificial general intelligence, AGI) létrehozásához szükséges.
Az „általános mesterséges intelligencia” (artificial general intelligence, AGI) kifejezés olyan fejlett mesterséges intelligenciát jelöl, mely el tud végezni minden olyan szellemi műveletet, amire az emberek is képesek. Az AGI ma még nem létezik, de több technológiai vállalat is célul tűzte ki a megalkotását, jóllehet még a kutatókat is megosztja a kérdés, hogy vajon mikor valósulhat meg az MI következő lépcsőfokának tekinthető innováció. Sam Altman, az OpenAI CEO-ja egy friss bejegyzésében közölte: vállalatának szakemberei már most birtokában vannak annak a tudásnak, mely az AGI megalkotásához szükséges – írja a The Verge.
Altman szerint a közeljövő „MI-ügynökei” önállóan is képesek lesznek bizonyos feladatok végrehajtására, és már idén segíthetnek feltornázni a vállalatok teljesítményét.
A vezérigazgató szóban forgó posztja hétfőn jelent meg. Altman a szövegben az OpenAI jelenéről és jövőjéről is értekezik. Leszögezi, hogy kutatói továbbra is elkötelezettek a szuperintelligencia kifejlesztése iránt. „Szeretjük a jelenlegi termékeinket is, de mi a fényes jövő építésére vállalkozunk. A szuperintelligens eszközök hatalmas lendületet adhatnak a tudományos felfedezéseknek és innovációknak, s ez messze túlnyúlhat azon, amire most, a magunk erejéből képesek vagyunk, emellett pedig erőteljesen növelheti a jólétet és a prosperitást” – fogalmazott.
Altman szuperintelligenciára vonatkozó definíciója szinte tökéletesen egybecseng azzal, ahogy az OpenAI az AGI-t jellemezte: „MI-rendszerek, melyek általánosságban véve okosabbak, mint az emberek.” Ehhez képest meglepő, hogy a vállalkozó múlt hónapban azt mondta, az AGI szintjének elérése „sokkal kevésbé fontos”, mint azt a közvélemény korábban gondolta.
A mesterséges általános intelligencia meghatározásának lekicsinylése összhangban állhat az OpenAI érdekeivel – teszi hozzá a The Verge. A techcég ugyanis 2023-ban kizárólagos megállapodást kötött a Microsofttal, mely addig tart, amíg az OpenAI hivatalosan ki nem jelenti, hogy sikerült elérnie az AGI szintjét. Ám bizonyos jelentések szerint a redmonti vállalat úgy definiálja az általános mesterséges intelligenciát, mint egy rendszert, melynek révén 100 milliárd dolláros nyereségre tehet szert. Ebben az esetben a kizárólagosság felbontása csak akkor jöhet majd szóba, ha az OpenAI fejlesztése átlépi ezt a határt.
Altman arról is említést tett, hogy cége a ChatGPT Pro előfizetésekből sem profitál sokat, sőt e területen egyre több veszteség éri. „Az emberek sokkal gyakrabban használják, mint azt előzetesen hittük” – írta a vezérigazgató az X-en, majd hozzáfűzte: „Személyesen én szabtam meg az árat, és kezdetben úgy gondoltam, ezzel kereshetünk némi pénzt.”