Magyarország felkerült a startup világtérképre

Startup - Budapest - 2021

A világszerte több mint 250 vonzó startup helyszínt összehasonlító Global Startup Ecosystem Report idén először szerepelteti rangsorában a magyar fővárost.

 

A jelentés fontos eredményként említi, hogy az elmúlt években közel 27 milliárd forintnyi korai befektetés jutott a helyi kezdő vállalkozásokhoz. Budapest ezzel a feltörekvő ökoszisztémák élmezőnyébe került a finanszírozás terén és a jelentés megőrzendő értékként emeli ki az aktív állami szerepvállalást és a rendelkezésre álló szakértelmet is.

Az ITM és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) tavaly kapcsolódott be partnerként a Startup Genome elemző-tanácsadó szervezet nemzetközi kutatásába. Az együttműködés célja, hogy a hazai startup ökoszisztéma látványos fejlődése a külföldi innovátorok és befektetők számára is láthatóbbá váljon.

A 2020-ról szóló, idén publikált kutatás a feltörekvő városok nemzetközi élmezőnyébe sorolta a magyar fővárost. A kedvező eredmény eléréséhez, a startup ökoszisztéma élénkítéséhez az ITM és az NKFIH kiemelt szakpolitikai támogatással és jelentős keretösszegű pályázati finanszírozással járult hozzá.

A Startup Genome jelentése szektorális erősségként külön kitér a mesterséges intelligencia terén felmutatott teljesítményre. Megemlíti a több mint 200 tagot számláló Mesterséges Intelligencia Koalíciót, az állami beruházásban létrejött ZalaZone járműipari tesztpályát, és olyan startup sikertörténeteket, mint az önvezető járművekre koncentráló AImotive vagy a gyógyszerfejlesztést digitális sejtmodellezéssel elősegítő Turbine Kft.

“Az innovációs ökoszisztéma komplex folyamatában a startupok számítanak az egyik legfontosabb láncszemnek, támogatásuk nemcsak az ökoszisztéma fejlődésében, hanem nemzetgazdasági szinten is érzékelhető eredményeket hoz” – emelte ki a rangsor kapcsán Kölkedi Krisztián, az NKFIH főosztályvezetője, a Hungarian Startup University Program vezetője.
(MTI)

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!