Sikeresen vizsgázott az ország első pénztármentes, automata bisztrója
A technológiát 2018-ban fejlesztette az Amazon, majd több startup cég is foglalkozni kezdett hasonló rendszerek kiépítésével.
A technológiát 2018-ban fejlesztette az Amazon, majd több startup cég is foglalkozni kezdett hasonló rendszerek kiépítésével.
Az Emirates Airlines például kilenc amerikai város repülőterére függesztette fel járatait: Boston, Chicago, Fort Worth (Dallas), Houston, Miami, Newark, Orlando, San Francisco és Seattle.
Az első járművek ugyan még csak csomagot szállítanak, de onnantól nincs megállás – az évtized végén talán már utazhatunk a repülő taxikkal. De mennyire állnak készen ennek a szolgáltatásnak a beindítására a különböző országok, térségek?
A Cadillac bemutatta önvezető kupéját, az amerikai autómárka tervezői pedig mindent megtettek annak érdekében, hogy a Cadillac InnerSpace utasai valóban a jövőben érezhessék magukat.
Az elektroforetikus technológiának köszönhetően a BMW iX Flow képes megváltoztatni karosszériafelülete színét és árnyalatát – egyetlen gombnyomásra.
Az East-West Gate-en építik ki Európa első 5G-vel működő vasúti terminálját.
A RECnGO az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures magvető programjától kapott 250 millió forintos tőkebefektetéssel fejlesztheti tovább platformját.
Nyerhet a szólásszabadság a techóriások uralta világban?
A klímaváltozás és a természetvédelem témakörei mellett számos égetően aktuális kérdés vár válaszokra, amelyeket az idei Brain Bar sokszínű előadói gárdájától kaphatunk meg szeptember 9-10-én a Millenárison.
A kikötő felkeresése nélkül, akár a Balaton közepén is átvehették ételrendeléseiket azok a vitorlázók, akik most hétvégén első alkalommal próbálták ki a DoDo által tesztüzemben elindított, vízi kiszállítási szolgáltatást.
Az izraeli exkatona, a blockchain szakértő és az adattudós cirkuszi artista is megszólal a jövőfesztiválon. Programajánló.
Robot nyitotta meg csütörtökön a világ első háromdimenziós nyomtatással készült acélhídját Amszterdamban.