Képernyőre száműzve – Magabiztos online fellépés 5 egyszerű lépésben!

üzleti kommunikáció online

A közösségi médiában nem egy mém kering az online meetingek könnyfakasztó bakijairól. Hallasz? Én nem látlak! – kezdődnek az alap problémák, aztán jönnek a további finomságok:

A másik fél fénynek háttal ülve burkolózik vakító sötétségbe; vagy éppen olyan közelségből kommunikál, hogy frissen szerzett borotválkozási sérüléseit is könnyedén kivesszük. Bentről gyerek visítás, kintről a szomszéd kertrendezési munkálatainak zaja hallatszik – mindez 10 emberrel a képernyőn a tragikomédia műfaját hozza.

És akkor most tessék motiválni!

Mert, ahogy Szűcs László kollégám írta előző cikkében: „A nehéz helyzetekhez nagy beszéd dukál. Olyan, ami képes erőt és reményt adni.” És erre most igazán szükségünk van. Vezetők és üzletemberek egyik legnagyobb ereje az, ha képesek ilyen időszakban is lelkesítően hatni másokra, ehhez pedig tökéletes kapaszkodót nyújtanak az előadók eszközei. Hatáskeltés és testbeszéd trénerként a most következő sorokban azokat a – leginkább karakteri és nonverbális – jelzéseket mutatom be, melyek egy karizmatikus szónok eszköztárából átemelve az online tér motivációs munícióivá válhatnak.

A bástya

Az emberek válság, illetve feszültséggel teli helyzet idején erős, magabiztos, céltudatos személyeket követnek – krízisben a tekintély erős vár, melynek falai mögül a fenyegetettség szelídülni látszik. Ez persze nem arról szól, hogy adjuk elő, miszerint mindenre tudjuk a választ. Sokkal inkább a hatásról, hogy hozzánk érdemes csatlakozni, mögénk be lehet állni. Az ehhez szükséges határozottság ott van a kiállásban, a térfoglalásban. Gyakorlott előadók egyenes háttal, enyhén hátrahúzott vállakkal és egyenes fejtartással lépnek színpadra; lépéseik lendületesek, kiállásukban nincs jele zárásnak; kézgesztusaik nyitottak, a karok a test mellett is szinte teljes magasságban mozognak. Az ilyen térfoglalás magabiztosságot közvetít.

És hogy mit ad ehhez az online tér?

Szűkre szabottabb keretet, amiben (egy jó kamera-beállítással) ugyanúgy a vállak adják a legszélesebb pontot, az egyenesen tartott felsőtest mellől kommunikáló karok pedig nem húzódnak teljesen mellkas elé. Ez lesz térfoglalásunk szélesvásznú verziója, ami kimértebb dinamikájú kézgesztusokkal remekül közvetíti a bástya szilárd tartását.

  1. Színtér

A színpad megemel, a pozíció távolságot iktat szónok és hallgatóság közé. Ha tudnád, micsoda munkája van abban még a legnagyobb előadóknak is, hogy elérjék: a közönség közel érezze magához őket! Az online meetingek tere más. A valóság dacára arc az archoz közelít, jobban, mint az életben valaha, mintha titkos szövetségesként a haditerv megvitatására dugnánk össze a fejünket. Hivatalos irodai falak helyett a beszélgetéshez otthonunkba invitáljuk a másikat, aki a kameraképpel egy addig sosem látott „életszeletkénkbe” is bepillanthat.

Hétköznapi helyzetben, üzleti partnerekként erre nem kerülhetne sor.

Az egésznek van egy sajátos intimitása, ezért viselkedésünket is ehhez kell alakítanunk. Kiegyensúlyozottságunk, komfortérzetünk kihat arra, hogy miként fogja érezni magát a másik – érdemes behozni néhány természetes (nem annyira megtervezett) előadói jelzést. Felidézéskor kitekintünk, máskor égre emelt tekintettel nevetünk vagy nehéz válasz előtt hátradőlünk, kinek mi. Színpadon a természetes, önazonos gesztusok hitelesebbé teszik az előadót.

Online térben a bástya emberibbé, megközelíthetőbbé válik általuk.

2. Kapcsolódás

A home office terhe összeköt minket – máris adott egy kapcsolódási pont, a következőt pedig a tekintet adja. Sokakban merül fel kérdésként, hogy online meeting alatt hova nézzen és már a kérdésfelvetés is jogos, hiszen „élőben” a szemkontaktus alap. Előadásokon a beszélő pásztáz, majd megáll valakinél és rövid ideig csak neki beszél. Aztán ugyanezt teszi újra és újra. Kisebb prezentációnál a dolog hasonlóan zajlik, kivételezést (ha arányaiban hosszabban nézünk valakire) az illető státusza, vagy egy résztémában való érintettsége okozhat. Ha a csoportból valaki kérdést tesz fel, ránézve válaszolunk. A digitális konferenciáknak van ezzel szemben egy egészen pozitív hozadéka:

mindenki úgy látja, mintha csak neki beszélnénk.

Már persze, amennyiben nem jelent gondot, hogy a kamerára szegezzük tekintetünket. A szemkontaktussal figyelmet ajándékozunk és a másik jelentőségérzetét fokozzuk, ami még akkor is nagyon hatásos, ha megbeszélésen veszünk részt. Ez esetben képernyőnkön figyeljük a többi beszélőt, válaszadásnál pedig a kamerába nézünk. Szavaink „energiatöltete” ettől egészen megváltozik.

A bástya – aki a kezdetektől hatással van ránk – már ennyivel is képes lelkesíteni.

3. Értő figyelem és HANGzatos szavak

Ezekben a napokban laptopod képernyője egy emocionális nagyítóvá alakul, ahol górcső alá kerül mimika és hang. A legtöbbekre az online meeting mégis úgy hat, mintha egy póker-játszmán lennének (lsd. áhítatos csend, ledermedt arc és a belül zajló analitikai folyamatokról tanúskodó tekintet). Pedig az értő, vagyis visszajelzésekkel dolgozó figyelem ugyanúgy kihatással lesz a digitális folyosó túloldalán ülő partnerünkre, mint amikor intenzív szemkontaktussal ajándékozzuk meg a másikat.

Az egész kulcsa a folyamatos visszajelzés – miközben beszél, nem csak utána!

Szavak nélküli egyetértésünk, rácsodálkozásunk, elmosolyodásunk ugyanis azt bizonyítja, hogy nem csak hallgatjuk, de értjük is, amit mond. Ez olyan érzés, mint osztozni egy véleményen – és mi bizony nagyon is szeretjük megerősítve tudni az álláspontunkat! Ráadásul, ha tudunk jól hallgatni, akkor a másik szívesen beszél nem csak a helyzetről, de magáról is – ez pedig bizonyítottan visszahatással lesz saját örömtermelő dopamin-rendszerére.

Főleg, mivel mindezt egy bástyával való beszélgetés során élheti meg.

Akik a cikksorozat előző részében lejátszották Jimmy Valvano beszédét, vagy látták a Minden héten háború című film katartikus pontját Al Pacinoval tudják, micsoda elképesztő motivációs erőt közvetít a hang – akár önmagában is. Viszont a hang és a testtartás, a beszédtempó és a szemkontaktus, adott hangsúllyal kísért kézgesztusok alkotják azt a hatást, amivel sávszélességtől függetlenül, online térben is képesek vagyunk vigasztalni, lelkesíteni, inspirálni másokat.

A sorozat következő cikkében Egerszegi Anna – voice coach, logopédus, a DrPrezi Team tagja – ír a Hang erejéről az online térben. Mert motiválni nem csupán szavakkal lehet!

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!