45 éve a pályán: a legendás vendéglátós, Lizsicsár Miklós

Hatvanadik születésnapját ünnepli Lizsicsár Miklós, Budapest legendás vendéglátósa, a St. Andrea Restaurant és a St. Andrea Wine&Skybar étteremvezetője, aki 45 évvel ezelőtt kezdte „a pályát”. Miklós a magyar vendéglátás nagy korszakának egyik utolsó alakja, a gasztronómiában sokak számára példakép, a hagyományos értékrend és a lezser humor képviselője – őt köszöntik ma (nagyon!) sokan Budapesten.

„Sztoriban vagyok, visszahívlak!” – ezt a válasz-smst kapja az, aki Lizsicsár Miklóst egy másik hívása közben keresi. Miklósnak naponta 60-80-szor csörög a telefonja, nemcsak az asztalfoglalások miatt, hanem azért is, mert ami Pesten történik, arról nagy valószínűség szerint elsőként tud. Utálja a reggeleket, imádja az éjszakát, otthon érzi magát minden étteremben, kóstol, kíváncsi, kifogástalan stílusban öltözködik, finoman bánik a parfümökkel, rajongója a nőknek és a pezsgőnek, mindenkit ismer a városban és a beszélgetés a lételeme.

Egyetlen mottó szerint éli az életét: minden nap van okunk az ünneplésre!

Lizsicsár Miklós kőbányai kissrác volt, akit édesanyja egyedül és a korra jellemző szigorral nevelt. Saját bevallása szerint véletlenül keveredett vendéglátóipari szakiskolába, amikor a felvételi során elcserélték a jelentkezési lapját. Tizenöt évesen kezdett el dolgozni az – akkor a szakma egyik csúcsának számító – Margitszigeti Nagyszállóban. Katonaként a Honvédség külügyi osztályán alkalmazták, ekkor vették meg neki élete első szmokingját is, ez volt ugyanis a munkaruha azok között a magas rangú tisztek között, akiknek itthon és külföldön, ahogy ő meséli, „földön, vízen és levegőben” is felszolgált – és valóban: repülőn, helikopteren, vonaton, autóbuszon és erdei katonai bázisokon is ő felelt az étel és az italok szervírozásáért. Később a Korona Szállóban, majd a Taverna étteremben dolgozott és a munka mellett gyűjtötte azokat a „sztorikat” vendégekről, kollégákról, az akkori Pest legismertebb embereiről, akikhez más csak szeretett volna közel kerülni. A városligeti Robinson étteremben László Árpádnál dolgozott üzletvezetőként, erre a korszakra úgy emlékszik, mint „egy szürreálisan jó helyszínre és közegre, amit Árpi vitt a csúcsra.”

Tíz évvel ezelőtt, 50 évesen kezdett új fejezetet

Kovács Attila tulajdonos felkérésére lett az akkor induló St. Andrea Restaurant, majd két évvel később a St. Andrea Wine&Skybar üzletvezetője. És annál sokkal több. Neve négy és fél évtized munkája után egybeforr a legmagasabb minőségre való törekvéssel, a csúcsgasztronómia könnyed kényeztetésével két olyan helyen, ahol a vendég nem csak az étterembe, hanem „a Lizsicsárhoz” érkezik.

Néhány éve már fogadnak a kollégák, hogy kibírja-e, hogy nem nyúl bele a szervízbe (nem bírja ki), valójában egy olyan klasszikus étteremvezetői szerepet visz, amelyben a vendég érkezéstől távozásig azt érzi, hogy egy láthatatlan kéz tesz meg mindent a kényelméért. Két gyengéje az éttermi fény – minden egyes napot ennek a tökéletesre hangolásával kezdi a csapata – és a zene, amely nem a háttérben szól, hanem az élmény része. Míg a magánéletben a rock legnagyobbjaiért rajong (évről évre a Springsteen-túra több állomására van jegye), az étteremben komolyan vett jazz és klasszikusok szólnak egy minden nap alakuló Lizsicsár-playlistről.

45 évvel a pályakezdés után még mindig 7/6 napot dolgozik és szinte nincs nap, hogy ne tenné meg sétáját a Nyugati téri étterem és a Vörösmarty téri Skybar között. A 20 perces sétán be-benéz helyekre, beszélget, megáll napozni, kezében néha egy jégről átvitt kaviár vagy éppen egy palack St. Andrea bor. Az Év Szervízembere-díj nyertese, a Sommelier Szövetség díjazottja, a Michelin Guide által évről évre ajánlott, Budapest többszörösen legjobbjának választott éttermének vezetője négy évtizede ugyanakkor a legboldogabb: ha a személyzeti ebéd rakott krumpli és ha a gin-tonic-jában „émelyítően sok” a lime. A ma hatvanéves Lizsicsár Miklós mostanra legenda.