A 2000-es évek eleje óta nem hallottunk a látványos Shelby GR-1 koncepcióról, most azonban úgy néz ki, hogy a Superformance megállapodott a Forddal és a Shelbyvel. A kooperáció eredményeképpen több variáció, összesen várhatóan néhány száz példány készül majd a különleges modellből.

A kaliforniai Irvine-ban működő Superformance főleg az 1960-as évek versenyautó replikáinak, illetve modernizált változatainak gyártásáról és értékesítéséről ismert, a kínálatukban a Shelby Cobra, a Ford GT40, a Shelby Cobra Daytona, a Caterham, és a Corvette Grand Sport szerepelnek.

Most úgy tűnik, a korai technikai életben tartása után egy kifejezetten előremutató projektbe is belekezdenek. Lance Stander, a cég vezetője nemrég bejelentette, hogy a Ford több mint 15 éve bemutatott, az akkori piacon rendkívül látványosnak számító Shelby GR-1 modelljével tervezik bővíteni a kínálatot, amelyet eredetileg a Cobra Daytona kupé iránti tiszteletadásként készítettek elő.

A hír a Petersen Automotive Museum éves Shelby rendezvényén kapott szárnyra, ahol Stander egy Carroll Shelby életéről és az autóiparra, valamint az autóversenyzésre gyakorolt hatásáról szóló panelbeszélgetésben vett részt. Az asztalnál a Shelby American alelnöke, Vince Laviolette társaságában foglaltak helyet, és fedték fel az elmúlt években folyó egyeztetések eredményét: a Superformance és a Shelby American közös erővel benzines és elektromos Shelby GR-1 modellek fejlesztésébe és gyártásába kezd.

“Ez egy olyan projekt, amelyen már hat éve dolgozom a Forddal.” – mondta Stander. “Azzal kezdődött, hogy eldöntöttük, gyártani szeretnénk a GR-1-et. Mindenkit megkerestünk, mindenkivel beszéltünk a Fordnál, de mindenki azt mondta, ez sohasem fog megtörténni, felejtsük el az egészet. Építhettünk volna replikát, építhettünk volna kit-cart, de mi nem ezt akartuk. Mi eredeti, a gyártó licensze alapján engedélyezett, eredeti modelleket szerettünk volna. Szóval nem adtuk fel, csak gürcöltünk tovább, és a csillagok állása egyszer csak kedvező lett számunkra. Megtaláltuk a megfelelő embereket a Fordnál, néhány srác az európai Ford Designnál úgy gondolta, hogy mellénk áll, és a következő pillanatban csörgött a telefon, a Ford licenszelésével foglalkozó részlegétől kerestek.”

Az ígéretes kezdés azonban még nem elég, a megvalósítás kapcsán még több homályos részlet is akad. Az első az úgynevezett “2015 Low Volume Motor Vehicle Manufacturers Act”, vagyis egy olyan jogi szabályozási javaslat, amely lehetővé tenné a kis sorozatban gyártott modellek esetén, hogy az aktuálisan érvényben levő szabályok alól bizonyos felmentéseket kaphassanak. Az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság (NHTSA) eredetileg egy évet kapott a részletek kidolgozására, azonban a végleges jogszabályt még mindig nem fogadták el, így ennek a hatályba lépését mindenképpen meg akarják várni a Shelby GR-1 technikai részleteinek véglegesítése előtt.

Annyi már most is valószínű, hogy az első 200 példány alumínium karrosszériával készül, amely az eredeti koncepcióval megegyező, polírozott felülettel, vagy fényezve is rendelhető lesz, a későbbi példányok viszont szénszálas felépítményre épülnek.

A korábbi tanulmány 6,4 literes V10-es erőforrása helyett várhatóan a Shelby GT500 kompresszoros V8-asához hasonló motort használnak majd, amelytől 700 lőerő feletti teljesítmény várható. Ehhez szintén a GT500 duplakuplungos Tremac sebességváltóját illesztik majd, illetve egy hatfokozatú manuális sebességváltós konfigurációt is terveznek.

A karbonszálas karosszérián kívül további modernizálásra is készülnek a Superformance szakemberei. Carroll Shelby a 2012-ben bekövetkezett halála előtt már eljátszott a gondolattal, hogy villanymotorokat is használjon a sportkocsijai hajtásláncában, így ennek tiszteletére elektromos változatban is elérhető lesz majd a Shelby GR-1.

“Carrol mindig a határokat feszegette. Igazi innovátor volt. Ezen nem változtattunk, így visszük tovább a céget. A világ változik, nekünk pedig tartanunk kell a lépést a fejlődéssel.” – nyilatkozott a legendás Shelby American alelnöke, Laviolette.

Az, hogy a jogi és technikai feltételek tisztázása után gyártásba kerülő modellt végül hogyan fogják nevezni, még szintén kérdéses. Egyelőre annyi látszik biztosnak, hogy a résztvevő felek mindent megtesznek a projekt elindításáért, és nagyon ambíciózusak.

“Két másodperces autót szeretnénk.” – nyilatkozták, a várható 0-100-as gyorsulásra célozva.