A közel 100 éves Le Mans-i verseny történetének legfontosabb mérföldkövei

Le Mans történet

A motorsport világának egyik legmeghatározóbb eseménye a minden év júniusában megrendezett 24 órás Le Mans-i verseny, ahol a pilótáknak állóképességre, kitartásra és megbízható autókra van szüksége. Közel 100 éve, 1923-ban indult a verseny története a francia városkában, most pedig az egy évszázad legfontosabb pillanatait szedtük össze.

A 140 ezres Le Mans viseli Franciaország kulturális és történelmi fővárosa címet, azonban valószínűleg nem emiatt ismerik világszerte millióan a francia település nevét. Csaknem 100 éve rendezték meg először a 24 órás állóképességi versenyt a városban, ami mára az egyik legmeghatározóbb autóverseny a világon.



Ismertsége a benzinvérűek körén is túlterjed, a köztudatba több hírességnek köszönhetően került be.

Elsőként Steve McQueent említhetjük, aki az 1970-es Le Mans című filmben is játszott – amit egyébként a verseny alatt forgattak. Paul Newman 1979-ben második helyezést ért el a Sarthe megyében található pályán, Patrick Dempsey pedig a Dempsey-Proton istálló társtulajdonosa, 2014-ben negyedik, 2015-ben pedig második helyen értek célba. 2016-ban pedig Brad Pitt lengette meg az indulást jelző zászlót.

Nemrég beszámoltunk arról, hogy jövőre a Le Mans-on már fenntartható üzemanyaggal versenyeznek az autók, ennek apropóján pedig tekintsünk vissza verseny 100 éves múltjába!

1923: Az első egynapos verseny

A legelső Grand Prix-t 1906-ban rendezték Le Mans városában. Ezen a versenyen 34 autó indult el, és a 12 kört közutakon tették meg a város körül. A győztes a magyar Szisz Ferenc lett, aki 12 órán át vezetett, mielőtt átszáguldott volna a célszalagon.

Közel két évtizeddel később az Automobile Club de France vezetőjét, Georges Durand-t bízták meg azzal, hogy alapítson egy új francia autóversenyt. Valami olyat javasolt, amit eddig még sosem láttak: egy 24 órás állóképességi versenyt. Az ötlet emögött az volt, hogy a gyártók így bizonyíthatnának a vásárlóiknak, hogy a négykerekűik mire képesek. Lényegében tehát az autók megbízhatósága és gazdaságossága volt fókuszban, az első versenyt így „24 órás állóképességi nagydíj gyári túraautók részére” néven rendezték meg.

A 17,2 km-es pályát közutakon vezetett, és az első versenyen 33, elsősorban francia autó állt rajthoz. A 128 kör teljesítése után a győztes végül egy Chenard-Walcker autó lett. Hamarosan pedig a Le Mans-i állóképességi verseny az egyik leghíresebb lett a világon, amely autógyártókat és pilótákat vonzott a francia kisvárosba a világ minden tájáról, és teszi ezt a mai napig.

1927-1930: a Bentley diadalmenete

Az angol gyártók hamar felfedezték maguknak a versenyt, a Bentley három éven át állt fel a dobogó legfelső fokára, a győzelmi szériát azonban az Alfa Romeo gyorsabb és erősebb gépeinek megérkezése törte meg.

1949: újraindul a verseny Le Mans-ban

A verseny történetében egy tíz éves lyuk tátong, amit a II. világháború okozott. 1939-ben rendezték az utolsó versenyt, majd a háború idején a RAF és a Luftwaffe vette használatba a pálya boxainál található repülőteret, az öt kilométeres egyenes pályaszakasz pedig felszállópályaként szolgált a légi járműveknek. Újdonsült funkciója miatt a bombázások célpontjává vált a helyszín, így a háború vége után még négy évre volt szükség, hogy ismét arra használhassák a pályát, amire eredetileg létrejött.

A francia újjáépítés részeként pedig stílusosan tért vissza a verseny. A kormány is besegített a felújításokban, és új boxok kerültek a pálya mellé, valamint egy 1000 férőhelyes étterem is került ide, hogy a látogatók a 24 óra során tudják csillapítani étvágyukat a nagy izgalmak közepette. A pálya egy részére azonban nem lehetett bemenni, ugyanis azt még addigra sem sikerült teljes egészében megtisztítani a taposóaknáktól.

Az olasz Luigi Chinetti és a brit Peter Mitchell-Thomson nyerte meg a versenyt, a harmadik győzelmet bezsebelve a Cinettinek. Azonban a visszatérés nem volt felhőtlen, az angol pilóta, Pierre Maréchal meghalt a verseny során. Három órával a rajt után az autó fékei felmondták a szolgálatot, és ahogy megpróbált a harmadik helyért előzni, halálos balesetet szenvedett.

1966: Ford vs Ferrari

Aki látta Az aszfalt királyai című filmet, az tudhatja, hogy miről is volt itt szó. Négy évtized elteltével igazi presztizskérdéssé vált a Le Mans-i szereplés, a’60-as évektől azonban a versenyeket nagyrészt a Ferrari uralta. Az eredményeik felkeltették Henry Ford (a harmadik) figyelmét, aki szerette volna felvásárolni a céget, ám rövid kacérkodás után Enzo Ferrari végül visszautasította az amerikai cég ajánlatát. Ekkor döntött úgy a Ford, hogy saját versenyautót épít, ami aztán győzedelmeskedhet a 24 órás állóképességi versenyen.

Carroll Shelby vezetésével próbálkozott a Ford egy új győztes megépítésével, azonban Shelby Cobra és a Cobra Daytona Coupe sem tudott versenybe szállni a Ferrari ellen 1964-ben készült el a Ford GT40-es, ám az első szereplése csúfos kudarc volt, a három autóból egy sem ért célba. A következő évben már 4,7 literes motorral készült a GT40-es, ami Daytonában nyert is, és Le Mans-ba már 7 literes gép készült, de a terep ismét csak nem kedvezett nekik, és a Ferrari hármas győzelmével zárult a verseny.

1966-os évben azonban fordulat állt be, és a Ford egyre jobban szerepelt a versenyeken, míg végül Le Mans-ban az első három autó mind Ford GT40-es volt, amelyek szinte teljesen együtt hajtottak be a célba – a Ford fejeseinek utasítására. Ken Miles, akinek komoly szerepe volt a GT40 fejlesztésében, toronymagasan vezette a versenyt a lassítás következtében azonban nem ő győzött, mivel a 2-es számot viselő GT40-es (Bruce McLaren és Chris Amon pilótákkal) hátrébbról indult, így gyakorlatilag nagyobb távot tett meg 24 óra alatt, ezáltal őket kiáltották ki bajnoknak.

1970: biztonságosabb start

A verseny egyik sajátossága az indulás volt, ugyanis egészen addig az autók a pályán felsorakozva várták, hogy a zöld zászló meglengetése után a pilóták odaszaladjanak és beszálljanak. Az indulás így nagyon látványos volt, ugyanakkor rendkívül veszélyes is, mivel voltak olyan pilóták, akik nem követték a biztonsági utasításokat. Mint 1968-ban.

Willy Mairesse nem zárta be jól az autó ajtaját, ami az első körben 240 km/óránál kinyílt. Ahogy megpróbálta becsukni az ajtót, a jármű lerepült a pályáról neki a fáknak. A sofőrnek több csontja eltört, megsérül a feje és két hétig kómában volt.

Jacky Ickx tiltakozott a verseny nyitánya ellen azzal, hogy nem rohant az autójához és csak akkor volt hajlandó elindulni, amikor megfelelően becsatolta már magát. Ezzel gyakorlatilag azonnal a mezőny végére került, de általában így is sikerült ez élen végeznie.

1970-ben ért véget ez a hagyomány, ebben az évben már úgy kezdték a versenyt a pilóták, hogy már rendesen becsatolva várják az indulást. A következő évben vezették be a gördülő rajtot, és azóta is így kezdődnek a Le Mans-i versenyek.

1972-ben Graham Hill történelmet írt

A triple crown a motorsportban egy nem hivatalos cím, amibe három verseny tartozik bele: Indianapolis 500, a Monacói Nagydíj és a Le Mans. Ezek jelzik egy pilóta karrierjének csúcspontjait, és egyet is megnyerni óriási dicsőség, de a három együtt garantálja, hogy az illető legenda lesz. És eddig mindössze egy személynek sikerült ezt teljesíteni.

Graham Hill sikeres Forma 1 karriert tudhatott magáénak, kétszer lett világbajnok és ötször győzött Monacóban. A Forma 1-es karrierje során ötször vett részt az Indy 500-on, és a második próbálkozásakor 1966-ban győzött is.

Így már csak Le Mans maradt hátra. 1958 és 1966 között minden évben versenyzett, ám csak egyszer került a győzelem közelébe, 1964-ben, amikor második helyen futott be. 1972-ben a tizedik Le Mans-i versenyén indult Hill. A francia Henri Pescarolóval egy Matra-Simca MS670 autóban kényelmesen megnyerték a versenyt, 11 kört vertek rá a második autóra.

Azóta sem sikerült senkinek megismételnie ezt a teljesítményt, azonban ketten közel vannak hozzá: Fernando Alonsónak még Indianapolis, míg Juan Pablo Montoyának Le Mans hiányzik az öve alól.

1988: a Peugeot sebesség rekordot dönt

Le Mans-ban nem elég gyorsnak lenni, a sebességet 24 órán keresztül folyamatosan kell hozni, tehát az autóknak bírniuk kell a gyűrődést, hiszen nem lehet úgy megnyerni a versenyt, ha az autó halad át a célvonalon egy darabban.

1988-ban a Peugeot-nak azonban inkább a sebesség számított, amit a pálya 6 km hosszú egyenes szakaszán lehet igazán bedurrantani – a következő években azonban két szerpentinnel tagolták ezt a részt. Ebben az évben azonban a Roger Dorchy által vezetett WM-P88 407 km/óra sebességet ért el, amit aztán a gyártó 405-re vitt le, hogy jobban tudják reklámozni az új Peugeot 405 családi autót.

A rekordot azóta sem döntötte meg senki, és a szerpentinekkel együtt valószínűleg már senki nem is fogja.

1995: A McLaren meglepő győzelme

Le Mans mindig az év leghosszabb napjának hétvégéjén tartják, hogy minél hosszabb ideig világosban vezessenek a pilóták. A június általában napos, de 1995-ben az egyik legesősebb versenyt bonyolították le.

A verseny alatt 17 órán keresztül esett, és végül egy meglepő győztessel zárult a 24 óra. A McLaren első alkalommal vett részt a versenyben, az autót JJ Lehto, Yannick Dalmas és Masanori Sekiya vezette, és egy körrel győzelmet is arattak. Sekiya és Lehto egyúttal az első japán és finn győztesek voltak a Le Mans történetében. A harmadik helyen is a McLaren ért célba, az F1 GTR-rel Andy Wallace, Derek és Justin Bell.

2000-es évek: Tom Kristensen dominanciája

Le Mans a tartósságról, megbízhatóságról és következetességről szól, és a dán Tom Kristensennél még senki sem volt koherensebb a pályán. Először 1997-ben nyert, majd 2000 és 2005 között zsinóban ő lett a bajnok. Ezután még kétszer, 2007-ben és 2013-ban állt fel a dobogó legfelső fokára.

A verseny egyik meghatározó alakja lett, akinek a legrosszabb helyezése az 5. volt, 14-szer indult és 9 alkalommal állt fel a pódiumra. Sokak szerint ő a legjobb pilóta a Le Mans történetében.

2020: a világ legnagyobb virtuális autóversenye

A II. világháború után a koronavírus-járványnak sikerült elérnie, hogy a ne álljanak a rajthoz az autók. A lezárásokkal a virtuális térbe helyezték a versenyt, és olyan pilóták versenyeztek az esport nagyjaival, mint Jenson Button, Fernando Alonso, Kamui Kobayashi és Juan Pablo Montoya.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Share on facebook
Share on linkedin
Share on whatsapp
Share on email
Share on print