Súlyos komplikáció lépett fel Arnold Schwarzenegger szívműtétje közben
A beavatkozás, melyre még 2018-ban került sor, rutinműtétnek indult ugyan, ám az orvosok hatalmas hibát követtek el, mely kis híján Arnold Schwarzenegger életébe került.
A beavatkozás, melyre még 2018-ban került sor, rutinműtétnek indult ugyan, ám az orvosok hatalmas hibát követtek el, mely kis híján Arnold Schwarzenegger életébe került.
Az Osztrák Tölgy a legelső, 1987-es Ragadozó-filmben alakította a főszerepet. Azóta rengeteg folytatásban láthattuk viszont az ártatlan emberekre vadászó, rettenetes űrlényt, Arnold Schwarzenegger viszont többé nem tűnt fel a filmszériában.
Arnold címmel háromrészes dokumentumfilm-sorozat készül Arnold Schwarzenegger pályafutásáról a Netflixre – jelentette be május elején Schwarzenegger, a mini szériához pedig most megérkezett az első előzetes is.
Az End of Days óra jelentette az AP hírességekkel való együttműködésének kezdetét – és elindított egy trendet az egész iparágban -, amit aztán hat további, Schwarzeneggerrel közösen tervezett Royal Oak Offshore modell követett.
A mádi Juhász Péter 47 indulóból ötödik lett a világ legerősebb tűzoltóinak versenyén az Arnold Classicon.
A 2022-es Arnold Strongman Classic második helyezett versenyzője, Oleksii Novikov azt tervezte, hogy nyereményét honfitársai támogatására fordítja, amikor visszatér Ukrajnába.
A cél viszont úgy tűnik szentesíti az eszközt, a Terminátor előtt pedig nincs akadály: megszabadulni a szőke tincsektől.
Legnagyobb ellenségekből lesznek a legjobb barátok – tartja a mondás, erre pedig Schwarzenegger és Stallone története a legjobb példa.
Arnold Schwarzenegger ismét megerősítette, hogy sokrétű egyéniség, akit nem lehet beskatulyázni.
A 73 éves színész Instagramon demonstrálta a T-rudas evezés trükkjét.
A történet további érdekessége, hogy ez lesz Schwarzenegger első televíziós sorozatszerepe.
Rapperként debütált a hollywoodi sztár, és még ez is jól áll neki!