Euró Magyarországon: az elemző elárulta, tartható-e a bevezetés jelenlegi céldátuma
A kormány azt ígéri, hogy 2031-ben már Magyarországon is euróval fogunk fizetni, Trippon Mariann, a CIB elemzője azonban úgy véli, komoly érvek szólnak a bevezetés elhalasztása mellett.
Trippon Mariann, a CIB elemzője a G7 felületén megjelent írásában hangsúlyozza: az euró 2031-es bevezetése korántsem lehetetlen feladat, ám felettébb merész vállalás a Tisza-kormány részéről. Az elemző hozzátette: a Magyar Nemzeti Bank jelenlegi 3 százalékos inflációs célja magasabb az Európai Központi Bank 2 százalékos céljánál, valószínűsíthető tehát, hogy a jegybank legalább két lépcsőben fogja ezt lejjebb vinni. Trippon szerint első lépésként a 2,5 százalékos cél elérését tűzhetik ki. Varga Mihály, az MNB elnöke kijelentette: a jegybank már vizsgálja is a cél módosításának lehetőségeit, és az év végéig akár konkrét információk is napvilágot láthatnak mindezzel kapcsolatban. Az elemző úgy véli, a magyar gazdaság fundamentumait figyelembe véve egy 2 százalékos cél, s annak fenntartható módon való elérése túlontúl ambiciózus törekvés. Ehhez ugyanis nem pusztán kedvező külső körülményekre, de kellően erős forintárfolyamra, lassuló bérdinamikára és szolgáltatásinflációra is szükség lenne. Trippon úgy látja, ennek elérése szigorúbb monetáris kondíciókat igényelne, aminek több csatornán keresztül negatív növekedési mellékhatásai lennének.
Ezt olvastad már?
Lendületben a magyar munkaerőpiac? Biztató számokat tett közzé a KSH
Megtorpant a béremelkedés Magyarországon, fél évtizede nem láthattunk ennyire alacsony számokat
Az öt maastrichti kritérium (költségvetési hiány, államadósság, infláció, hosszú hozamok, árfolyam-stabilitás) közül a szakértő a 3 százalékos hiánycél elérését tartja a legnehezebbnek.
A módosított 2026-os költségvetés a GDP 7,5 százalékának megfelelő deficittel kalkulál, ahhoz azonban, hogy ez 3 százalék alá süllyedjen, rendkívül fegyelmezett fiskális politika szükségeltetik – értékelte a helyzetet Trippon. Ha a kormány tartani akarja a 2031-es céldátumot, akkor a hiányt három év alatt 4,5 százalékkal kellene csökkentenie, évente tehát átlagosan 1,5 százalékponttal. E cél teljesítését megkönnyítheti, hogy a mostani, GDP-arányosan 3,9 százalékos kamatkiadások 2029-re 2,7-2,9 százalékkal csökkenhetnek.
Trippon szerint az egyik legfőbb kérdés, hogy megéri-e minél gyorsabban bevezetni az eurót Magyarországon, továbbá viszonylag intenzíven leszorítani a költségvetési hiányt, miközben jelentős fejlesztésekre és nagyobb szabású strukturális reformokra is szükség lenne. A szakértő megfontolásra ajánl egy másik forgatókönyvet: a lassabb konvergencia hosszú távon akár jóval kifizetődőbb is lehet, a gazdaságnak ebben az esetben több ideje maradna a felkészülésre, így az euró bevezetése megannyi fontos előnnyel járhatna. Trippon hozzátette: a piaci bizalom szempontjából nem maga a dátum lesz a lényeges, hanem az, hogy a menetrend kezdettől fogva hiteles és jól átgondolt legyen, a kormány pedig következetesen ragaszkodjon hozzá.
Forrás: Telex
Borítókép: Markus Spiske, Unsplash








