Tökéletesen tökéletlen – mikor csináltál utoljára valamit első alkalommal?

Siker alapú társadalomban élünk. A ranglétrán kiverekedett lépcsőfok, az egy évre eső egzotikus tájakon eltöltött nyaralások, toplistás slágerek, lefutott maratonok, eladott festmények száma – ilyen vagy ehhez hasonló paraméterek alapján címkézünk valakit sikeresnek vagy sem. Az internet korában bármelyik kreatív hobbiprojektből lehet világraszóló szenzáció, de ez a szabadság egyúttal nyomást is jelent – bármi, amit csinálunk, annak be kell futnia, ha már időt áldozunk rá, legyen meg az eredménye. De mi van, ha ez az eredmény pusztán a tevékenység öröme, és nem realizálódik materiális síkon?

Mikor sétáltál utoljára egy jót, csak úgy. Nem azért, hogy meglegyen a 10.000 lépésed a lépésszámláló szerint, vagy hogy szerezz egy forró koffeinlöketet. Az sem ér, ha a #lovemylife #chill #relax hastagek kíséretében egy Insatgram sztori formájában tudattad a követőiddel, hogy épp elszakadtál a géptől, a munkától, a Netflixtől. Mikor sétáltál utoljára csak magadért, a magad szórakoztatására, csak azért, hogy sétálj, anélkül, hogy bármi konkrét „célod” lett volna ezzel.

Az internet a képeslapok, telefonfülkék és a képelőhívás mellett a hobbi intézményét is kezdi megölni.

Egy időben teljesen magával ragadott a kalligráfia, az Instán egyre több kalligráfust követtem be a világ minden pontjáról, egyre újabb és újabb díszesen írt szó, mondat, felirat villant fel a képernyőmön, míg megérett bennem az elhatározás, hogy én is szeretném elsajátítani a szépírás művészetét. Felcsaptam kedvenc keresőmotorunk, és kalligráfia tanfolyam után kutakodtam. Egyetlen egyet sikerült találnom, mivel akkoriban itthon még nem terjedt el annyira a kalligráfia. Gyorsan jelentkeztem is rá, noha nem voltak különösebb illúzióim a grafikai vénámat illetően. Végigjártam a tanfolyamot, és mint a mellékelt ábra is mutatja, maradtam a digitális betűvetésnél a papíralapú rajzolás helyett. Sokan kérdezték, hogy mi a célom ezzel a tanfolyammal, talán esküvői meghívókat fogok körmölni a jövőben, indítok egy saját vállalkozást? Semmifajta kalligráfusi babérra sem akartam törni (márcsak limitált tehetségem okán sem), egyszerűen élvezni akartam az alkotást, hogy az írásból élő emberként a betűk jelentésén túl a külalakjuk művelésével is foglalkozhatok.

A kései-kapitalista társadalmi berendezkedés ideális táptalaj az állandó eredmény-hajhászásnak, a munkán felüli munkáknak és az üzletté transzformált kreatív projekteknek, az én márka gondos felépítése már nemcsak a hírességek kiváltsága, de a civil emberek nyomasztó terhe is lett.

A bizonytalan időkben mintha létünk megalapozása érdekében a nap minden órájában „csinálni” kellene valamit. Elolvasni az aktuális sikerkönyvet, hogy megismerjük a sikerhez vezető utat, hogy aztán mi is olyan sikereket érjünk el, mint a sikerkönyv szerzője. Jógázni, a lélek miatt, de amúgy Instagramon is jól hoz a lájk-konyhára a kézenállás, a lefelé néző kutya önmagában amúgy sem nagy kunszt, a naplemente pedig igazi #nofilter-gyöngyszem. Hiszen, ami nincs fent az interneten meg sem történt, aki nincs fent az interneten nem is létezik.

Egy kreatív projekt vagy hobbi sem marad biztonságban a bármit elérhetsz mentalitás és motivációs idézetek kereszttüzében. Szabadidődben dobozokat, polcokat farigcsálsz? Irány az Etsy! Kikapcsolódásként futsz? Miért elégednél meg a sziget körrel, ha akár maratont is futhatsz! Miért nem fejezted be azt a festményt? Lehetne akár kiállításod is!

Sokszor bele sem vágunk új dolgokba, mert tudjuk, úgysem tudjuk mesterszintre fejleszteni magunkat.

Azt gondoljuk, ha nem tudunk szintidőre teljesíteni egy 25 kilométeres túrát, vagy épp fal nélkül megcsinálni a kézenállást, akkor valami rossz fog történni, míg ha ezeket elérjük a megdicsőülés vár ránk. A valóság azonban az, hogy a legtöbb esetben semmin sem változtatnak ezek a dolgok. Az érték valójában a ráfordított idő, amíg azzal a bizonyos dologgal, és ezáltal saját magunkkal foglalkozunk.

Nem arról van szó, hogy a célok ne lennének motiváló tényezők, amelyek segítenek, hogy a világtörténelem ne csak „mi lett volna, ha” típusú történetekkel legyen tele. De a motiválás mellett épp ugyanúgy vissza is tudnak tartani attól, hogy új dolgokat próbáljunk ki. Olyanokat, amiket valószínűleg soha sem fogunk tökéletesen csinálni idő, kitartás, vagy tehetség hiányában, ugyanakkor tudnánk élvezni – kizárólag a kikapcsolódás miatt. El kell fogadni a tökéletesség elérhetetlenségének gondolatát, és egyszerűen csak élvezni az adott pillanatot. Nyilván a munkahelyen vagy magánéletünk túlnyomó részében ez a hozzáállás nem kivitelezhető, ám azt is látni kell, hogy nem minden tettünkhöz lehet értéket rendelni, és nem lesz egzakt paraméterek mentén mérhető kimenetele – gitározgathatunk anélkül, hogy kéthetente meló után bárokban koncerteket adnánk.

Stílszerűen egy motivációs idézettel zárom a cikket, de talán ez egy olyan, amit érdemes átültetni a mindennapi életszemléletünkbe: az út számít, nem a cél.