Irigylésre méltó eredményeket értél el az életedben, mégis letaglóz az önmagaddal szemben érzett elégedetlenség? Akkor nagy valószínűséggel téged is érint az imposztor-szindróma, mely a végső kétségbeesés peremére űzhet, ha nem ismered fel árulkodó jeleket. Bemutatjuk az egyik leggyakoribb önértékelési zavart, és kulcsot adunk a leküzdéséhez is.
A sikeréhség természetes emberi tulajdonság: mindenki vágyik arra, hogy elismerjék, hogy becsüljék és szeressék, hogy a saját határait feszegetve, önerőből elérje a legmerészebb álmait. Lehetséges, hogy életed számos nagy célja teljesült már, és minden alkalommal eufórikus élményt jelentett, amikor felértél a saját Himalája-expedíciód csúcsára, csakhogy az érzés a legtöbbször hamar elmúlik. Az imposztor-szindróma nevű önértékelési zavar legfőbb jellegzetessége az elégtelenség érzése, amelyet sokan tapasztalnak még akkor is, ha egyébként sikeresek a szakterületükön. Ilyen esetben az érintettek úgy érezhetik, hogy nem érdemlik meg az elért sikert, és nem olyan tehetségesek, mint mások.
Sajnos a jelenség egyre gyakoribb, és sokan nem hajlandók, vagy nem tudnak szembenézni a szindróma jelentette kihívással. Helyette átadják magukat a folyamatos rettegés lélekőrlő érzésének: attól tartanak, hogy hamarosan lelepleződnek a külvilág előtt, hiszen mindenki rájön majd, hogy “meztelen a király”, és onnantól kezdve fikarcnyi értelme sem lesz az életüknek.
Fontos, hogy időben felismerd az imposztor-szindróma tüneteit. Ha valakinek apró cserepekre törik az önképe, megrendül a saját magába vetett hite, akkor csak hosszú és izzadságos munkával nyerheti vissza korábbi magabiztosságát. Az egyik leghatékonyabb módszer az önértékelési zavar leküzdésére, ha számba veszed az eddig elért eredményeidet. Az sem ciki, ha nemcsak fejben állítasz össze róluk egy listát, hanem tollat és papírt ragadsz. Ha egy jegyzettömbön (vagy akár a laptopod képernyőjén) összegzed a legfontosabb sikereidet, ha vizualizálod (hosszú, egymást követő sorokban lajstromozod), azokat, akkor egyúttal a súlyukat is megnöveled.
Fontos, hogy az imposztor-szindróma ne verjen éket közéd és a munkatársaid közé. Elképzelhető, hogy akad köztük, akivel egy csónakban eveztek, ebben az esetben pedig alapvető fontosságú az őszinte, nyílt kommunikáció. Ha összefogtok, ketten talán könnyebben megbirkóztok a problémával, de már önmagában a tapasztalatcsere is rengeteget javíthat az állapotodon. Attól viszont érdemes tartózkodnod, hogy állandóan összemérd magad a szemedben talán túlságosan sikeresnek, tettrekésznek, asszertívnak tűnő kollégáiddal. Ne feledd: sosem tudhatod, milyen mélységeket leplez a csillogó felszín. Lehet, hogy számodra roppant energikusnak és talpraesettnek tűnik némely munkatársad, de ez csak a te perspektívád. Mindig csak (szakmai) életük egy adott szelete tárul eléd – sosem lehetsz tisztában az összes körülménnyel, mely munkavégzésüket, előmenetelüket befolyásolja.
Ha pedig ügyesen veszel egy jelentős szakmai akadályt, teljesítesz egy komoly feladatot, szakíts időt rá, hogy megünnepeld a sikeredet! Ne a vakvéletlennek, a szeszélyes szerencsének tulajdonítsd az eredményedet! Helyette ülj le és adj magadnak öt-tíz percet, hogy átgondold, mely egyéni érdemeidnek, képességeidnek köszönheted az előrelépést. Ha így cselekszel, kizárt, hogy az elméd megcsaljon és tévútra tereljen: kristálytiszán fogod látni saját magad, mintha csak egy makulátlan tükörbe pillantanál.
Az imposztor-szindrómát először 1978-ban írták le a kutatók, napjainkban pedig talán több embert érint, mint valaha. Intenzitása változó lehet, de egyaránt érinthet topmenedzsereket, orvosokat, olimpikonokat, vállalkozókat, sőt Oscar-díjas színészeket is (még a neves amerikai filmsztár, Tom Hanks is megkérdőjelezte saját rátermettségét, s önértékelési problémáiról nyilvánosan is beszélt). Meghatározhatja a családi háttér, a szocializáció, s a társadalmi közeg is, megijedned viszont nem szabad. A legfontosabb, hogy – a vezető tünetek észlelését követően – farkasszemet nézz a kórral, és – ha nincs más segítség – szakember segítségét kérd. Ha ezt elmulasztod, az egyre fokozódó szorongás akár fizikai tünetekhez, testi megbetegedéshez is vezethet – egyszóval nem érdemes késlekedned.
