Amikor a teljesítmény felülírja az önazonosságot – introvertáltként extrovertált szerepben

Eredményorientált világunkban a siker kulcsának a magabiztos fellépést és a folyamatos jelenlétet tartjuk, amit a társadalom gyakran jutalmaz is. Ám ha valaki nap mint nap extrovertált álarcot kényszerít magára a boldoguláshoz, a külső szerep és a belső megélés ellentétbe kerül. Ez a folyamatos önfeladás idővel feszültséghez, kimerültséghez és az önazonosság elvesztéséhez vezethet.

Nem személyiségvonás, hanem energianyerési mód

Egyre több férfi él úgy, hogy megtanulta ezt a szerepet, nem azért, mert ez a természetes működése, hanem mert ezt várja el tőle a környezete. Ám az extroverzió és az introverzió nem kizárólagosan arról szól, hogy mennyire nyitunk a társaink felé, mennyire vagyunk “jófejek” és szociális emberek, hanem sokkal inkább arról, hogy honnan nyerünk energiát. Van, akit feltölt egy pörgős társaság, más inkább egyedül, csendben regenerálódik. Az introvertált férfi nem feltétlenül csendes vagy visszahúzódó, gyakran kifejezetten jól kommunikál, sőt, képes dominálni is egy beszélgetést. A különbség inkább utána jelentkezik: míg mások felpörögnek egy találkozótól, ő inkább lemerül.

Ezt olvastad már?

Félsz a boldogságtól? Ezért érzed gyanúsnak, ha minden túl jól alakul

Segítséget kérni teljesen oké

A szerep, amit megtanulunk játszani

Sokan idővel rájönnek, hogy bizonyos helyzetekben „jobban járnak”, ha extrovertáltabbnak mutatják magukat. Állásinterjún, üzleti megbeszélésen vagy akár randin ez előnyt jelenthet. Így kialakul egy működés: tudatos vagy félig tudatos alkalmazkodás a kihívást jelentő vagy újszerű helyzetekhez. Ez a „maszk” sokféleképpen jelenik meg a hétköznapokban, van, amikor észre sem veszed az aktiválódását, csupán az utána jelentkező kimerültséget. Ilyen helyzet lehet, amelyekben gyakran többet beszélsz, mint amennyire valójában igényed lenne, amikor te kezdeményezed a beszélgetéseket akkor is, ha belül inkább csendben maradnál. Rövid távon ez működőképes stratégia lehet, hosszabb távon azonban kifejezetten kimerítő.

Honnan tudod, hogy nem ez a természetes működésed?

Vannak helyzetek, amikor valami nem teljesen stimmel, csak nehéz megfogalmazni. Előfordulhat, hogy egy-egy társas esemény után nem feltöltődsz, hanem teljesen lemerülsz, és időre van szükséged, hogy újra „összerakd magad”. Az is árulkodó lehet, ha egy lemondott program nem csalódást, hanem megkönnyebbülést hoz. Kívülről talán aktív és társaságkedvelő vagy, közben mégis azt érzed, hogy a felszínes beszélgetések inkább fárasztanak, míg egy mélyebb, őszinte párbeszéd valóban energiát ad.

Sokaknál megjelenik az az élmény is, hogy társas helyzetben nem tudnak teljesen ellazulni: mintha folyamatosan figyelniük kellene magukat, kontrollálni a reakcióikat, a mondandójukat. Ilyenkor a kapcsolódás nem spontán, hanem inkább egyfajta kötelesség, és bár kívülről minden rendben lévőnek tűnhet, belül mégis ott lehet egy nehezen megfogható hiányérzet, mintha a mindennapok nem teljesen a saját ritmus szerint működnének, hanem inkább elvárásokhoz igazodnának. 

Nem az a cél, hogy megváltozz – hanem egyensúlyt találj

Az alkalmazkodás önmagában nem probléma, sőt, sok helyzetben kifejezetten hasznos, ha képes vagy kilépni a komfortzónádból. A nehézség ott kezdődik, amikor ez állandóvá válik, és nincs lehetőséged visszatölteni. Idővel ez kimerüléshez vezethet, még akkor is, ha kívülről sikeresnek tűnsz. Az egyensúly megtalálása azt jelenti, hogy elkezdesz figyelni a saját energiaszintedre, hogy megengeded magadnak az egyedüllétet bűntudat nélkül, tudatosabban választod meg, mire mondasz igent, és nem érzed kötelezőnek, hogy minden helyzetben te legyél a középpontban. Mindezek után egyre inkább előtérbe kerülhetnek majd azok a kapcsolódások, amelyek valóban adnak, nem csak elvesznek. A lényeg nem az, hogy kevesebb emberrel találkozz, hanem az, hogy önazonosabban tedd.

Forrás: mindsetpszichologia.hu

Borítókép: Freepik