Segítséget kérni teljesen oké

„Nem megy egyedül” – ritkán mondjuk ki hangosan ezt a rövid mondatot. Pedig ez az egyik legbátrabb dolog, amit egy ember megtehet magáért. Akkor is, ha történetesen férfi.

„Csak a hülyék járnak pszichológushoz…”, „Csak a gyengék kérnek segítséget…”, „Ne hisztizz…!”

Gyakran olyan emberek mondatai ezek, akikről olykor öt perc beszélgetés után kiderül: ideje volna az elcsendesülésnek, a szembenézésnek és talán a segítség- vagy támogatáskérésnek is. Mégsem teszik meg, mert hozott és szerzett minták, külső elvárások béklyói tartják vissza őket és közben akaratlanul is projektálnak.

Pedig nincsen olyan ember a földön, akit ne értek volna kudarcok és csalódások, akinek ne lennének konfliktusai a kapcsolataiban vagy a munkahelyén. Az összes bennünket ért inger és hatás lenyomatot hagy rajtunk – pozitív és negatív előjellel egyaránt –, amelyek következményei meg is jelennek az életünkben. Az a kérdés: boldogulhat-e az ember egyedül? És egyáltalán, ciki segítséget kérnie? Összességében elmondható: a destruktív egó, a büszkeség és a dac nem oldott még meg sem üzleti, sem magánéleti problémákat, inkább csak mélyítette azokat.

Ezt olvastad már?

Így építsd visza a reményt ebben a feszültségekkel teli világban

A boldogság titka egy átlagos keddben rejlik? – Miért az egyszerű hétköznapok döntik el az életminőségedet

Egy tiszta pillanat

Szerintem a segítségkérés az ember életének egyik legtisztább pillanata. A beismerés, az önelfogadás felszabadító gesztusa és önmagunk meghaladása.

Természetesnek, alapvető „programnak” kellene lennie, hogy ha az életünk bármelyik területén erőnket meghaladó nehézséggel találkozunk, segítséget kérünk; legyen szó traumáról, vezetői dilemmáról, megrekedt karrierváltásról vagy életmódváltásról.

A segítségkérés képessége a jó életminőség alapja; ezt az ember – korlátozottan ugyan, de – már az ősközösség idején is tudta. Az emberek évezredeken keresztül keresték fel az adott korszak coachait: varázslókat, látókat, gyógyítókat, táltosokat, bölcseket. Könnyű volt nekik, igaz? Nem volt még internet, közösségi média, personal branding és nem kellett a nap minden percében tökéletesnek látszani.

Korunk emberét agyonnyomják az elvárások, a sajátjai éppen úgy, mint a sikert és az erőt patikamérlegen számonkérő külvilágé. A „segítségkérés” mára a „gyengeség” önbizalomromboló szinonimájává vált, és szinte lehetetlenné tesz egy magasabb szintre való belépést, egy jobb életminőség elérését.

Ezért nem kérünk időben vagy soha segítséget

Mi az, ami megakadályozza korunk emberét – akit a végzetes sikerorientáltság és a sebezhetetlenség mítosza olt be szinte védőoltásként – a beismerésben, a segítségkérésben, és voltaképpen a kiteljesedésben? Mivel mindannyian egyedi élet-algoritmussal bírunk, az akadályozó tényezőkről csak nagyvonalakban írok:

• a családból hozott minták és stratégiák
• az életút során szerzett tapasztalatok alapján kialakított viselkedési minták
• személyes, belső elvárások
• torz közösségi-társadalmi és sokszor személyessé is váló elvárásrendszer
• tévesen értelmezett, a ösztönöket megerőszakoló szerepfelfogás
• a tökéletesség és a sebezhetetlenség eltorzult ideájához való ragaszkodás

Meggyőződésem, hogy kellő bátorsággal szinte minden téma feldolgozható és javunkra fordítható.

Az elmúlt évek tapasztalata – és ez tökéletesen egybevág a vonatkozó kutatásokkal – azt mutatja, hogy a férfiak jelentős részének kifejezetten gondot okoz segítséget kérnie. Pedig éppen annyi és minőségében sem igazán eltérő témájuk van, mint amikkel a nők is megküzdenek. Egy lényeges különbséget azonban mégis meg kell neveznem: miközben egy férfi nem lehet „gyenge”, és ezért nem igazán kérhet segítséget sem – így kénytelen érzelmeit és érzékenységét blokkoló páncélt növeszteni –, addig ugyanez a társadalom felrója neki, hogy „érzéketlen előember”.

Mi segíthet?

A helyzet felismerése, tudatosítása és elfogadása. Vállaljuk föl önmagunk előtt és kérjünk családtagtól, baráttól, valakitől, akibe megbízunk. Ha kérünk, mindig meg is adatik (sajnos a coach vagy a pszichológus sokak számára nem hozzáférhető). Biztos vagyok abban, hogy a segítségkérés már a következő reggel új minőséget hoz az életünkbe.

Lippai Roland coach, tréner, terep ultrafutó

Borítókép: Freepik