Férfienergia – ma is ez kell a Nőnek! – Bedő Imrével beszélgettünk

interjú Bedő Imre - Férfiak Klubja

„Hiányzik a férfivá válás útja, nincs a fiatal férfiakban tartás, belső erő, ha pedig nem teszünk valamit, egy idő után kapcsolódás-képtelen lesz a társadalom” – kezdte a beszélgetést Bedő Imre, a Férfiak Klubja alapítója.

Bedő Imre

Bedő Imre – Férfiak Klubja

Az egekbe szökő válási arány, a rengeteg sikertelen párkereső fiatal is alátámasztja, hogy habár a kijelentés súlyos, valami nem működik jól. Ez persze nem csak a férfiak hibája, de a nőket rengeteg inger, tanács éri, hogy mit-hogyan-mikor csináljanak, a fiatal férfiak előtt azonban kevés a valódi értéket képviselő követendő példa. Bedő Imre ezért hozta létre több, mint két évvel ezelőtt a Férfiak Klubját, az eddig elért eredmények pedig azt mutatják, hogy valóban szükség van erre a kezdeményezésre. Imrét kérdeztük a kezdeti fogadtatásról, a XXI. századi, férfiakat érintő problémákról és a Férfiak Klubja által képviselt értékekről.

Hogyan és milyen céllal indult a Férfiak Klubja?

A Férfiak Klubja két és fél évvel ezelőtti indulását közel egy éves előkészítés előzte meg. Azt tapasztaltam, hogy elvesztek, jelentősen erodálódtak az erkölcsi alapok a férfitársadalomban. Nincs örökölt értékrend, alig van olyan közösség, amely valós értéket képvisel.

Magyarországon a házasságok 53 százaléka végződik válással – többen válnak el, mint akik együtt maradnak.

A második, harmadik házasságok válással végződő arányai még ennél is elszomorítóbbak. A legtöbb férfi csak a munkahelyén van jelen, pedig a családban is jelentős szerepük kellene, hogy legyen, hiszen a jövőteremtés itt, családon belül zajlik, minden ami ezen kívül történik csak másodlagos.
Elgondolkoztam, hogy a lányaim 20 év múlva vajon hogyan fognak maguknak párt találni. A nőket minden oldalról tanácsokkal bombázzák, de a férfiaknak nincs – nem volt egy olyan hely, ahova értékeik felismeréséért, mintákért, a férfi lét gyakorlati kérdéseivel fordulhattak volna.

Ha belegondolunk nem is csoda, hogy egy mai fiatal férfi nem tudja, hogyan kellene férfiként viselkednie. A családfő általában állandóan dolgozik, nincs jelen a családban és a gyermekeiket egyedül nevelő édesanyákból is egyre több van. A pedagóguspályát a férfiak kis túlzással ugyan, de gyakorlatilag elhagyták, összetartó, értékteremtő közösségeink pedig nincsenek.

„A férfiak hiányában felnövő generációk miatt érthető, hogy a fiúk nem tudják, hogyan is kellene viselkedniük. Ehhez pedig ha hozzávesszük a lányok – ugyanazon ok miatt – légből kapott elvárásait, láthatjuk, hogy teljes a bizonytalanság, tanácstalanság. Ha viszont semmit nem teszünk, akkor egy idő után kapcsolódás-képtelen lesz férfi és nő, nem lesznek családok, oda a nyugati társadalom.”

Mi a legnehezebb dolog, amellyel egy mai, XXI. századi férfinak szembe kell néznie?

A legnehezebb talán, hogy hiányzik a férfivá válás útja, a tradicionális élet, illetve a követendő példa. Mai életünk nem kényszeríti ki azt a belső erőt, azt a tartást, amellyel az élethez közelíteni kellene.
A nagybetűs férfira akkor is szükség van, ha az élet nem kényszeríti ki a Férfivá válást. Ha megoldottuk azt, hogy ne kelljen fát vágnunk és lovat patkolnunk, akkor azt is meg kell oldanunk, hogy férfierényeink fenntartására megtaláljuk azokat a mesterséges módszereket, amelyek követhetővé tesznek bennünket ma is! Mert ugyanarra a férfienergiára van szüksége a nőnek és a gyermekeknek is, mint bármikor az elmúlt évezredekben.

A felelősségvállalás, a tartás, a döntésképesség, a cselekvés, a biztos erkölcsi alapok, a magabiztos jelenlét ma is éppolyan alapkövek, mint mindig.

És ha ezek megszerzését az élet nem követeli meg, akkor tudatosan kell megszereznünk, vagy semmi értelme nem lesz az egésznek…

„A férfiasság, férfinak lenni egy eszme, viselkedésminta, erkölcsi norma – teljes komplexitásában érdemes tárgyalni. Nem a tökéletesség a cél, hanem a tökéletesedés. Olyan értékeket igyekszünk mutatni és képviselni, amelyek valódiak és fenntarthatóak.”

A Férfiak Klubja hogyan tud ebben segíteni?

Férfiak Klubja

Bedő Imre: Férfienergia

Az első és legfontosabb feladatunk, hogy ezeket az értékeket minél több emberhez – férfiakhoz és nőkhöz egyaránt – eljuttassuk. Viszont az is biztos, hogy az interneten nem lehet férfivá válni, éppen ezért ezeknek az értékeknek a szellemében programokat szervezünk Budapesten és vidéken is. Ilyen például az Apa-Fia Kör, amely egy lehetőség az apáknak, hogy férfitársaságban, minőségi időt töltsenek el a fiaikkal.
Nem csak kifejezetten férfiaknak szóló eseményeink vannak, mint a KOHÓ. Az ÖtvösMűhely nevet viselő programsorozatunk például egy olyan tematikus, férfi-női párbeszéd est, amelyen ugyanúgy nők is részt szoktak venni szép számmal.
Egy egész értékrend megjelenítésén keresztül igyekszünk jövőt teremteni. Az igazság az, sajnos sokszor a családok értékörökítő feladatát kell átvállaljuk, ami nem könnyű, hiszen ez a szülők dolga lenne, mi pedig csak részben helyettesíthetjük őket ebben, nem pótolhatjuk teljes egészében. Remélem, hogy a honlapunkon hamarosan kapható Férfienergia című könyvem sok nőnek, férfinak és gyermeknek segít a megerősödésben, egymás támogatásában.
A célunk az, hogy mozgósítsuk az értékeink továbbadása érdekében tenni akaró férfiakat és a munkánkat támogató nőket. Azt tapasztaljuk, nehéz a férfiakat mozgósítani, de ha már tudják, hogy van egy hely, ahova „becsatornázhatják” társadalomépítő erejüket, akkor jönnek! Furcsa, hogy Magyarországon ennek igazi civil terepét biztosítjuk, nem is szoktak hozzá az emberek, keresik a mögöttes érdeket, a politikát, de nem találják, mert nincs! Marad az, hogy közös erővel sikerülhet!

Mire a legbüszkébb?

Büszkeséggel tölt el, hogy a legtöbben, úgy reagálnak, hogy igen, ez valóban egy társadalmi ügy. Felismerik, hogy tenni kell, nem elég beszélni, ha nem teszünk semmit, akkor a férfiak nélkül felnövő generációk kapcsolódás-képtelensége, családalapítási és fenntartási képtelensége a nyugati társadalmak legkomolyabb problémáját jelenti! De azt hiszem, hogy arra a bátorságra is büszke lehetek, amellyel bele tudtam vágni és fel tudtam vállalni ezt a missziót. Annak pedig külön nagyon örülök, hogy rengeteg nő is támogat minket, amit ezúton is köszönök Nekik.

Milyen volt a Férfiak Klubja kezdeti fogadtatása?

Ma már nagyon sokan követnek, támogatnak minket és az értékeket, amelyeket képviselünk, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy kezdetben gyakorlatilag teljes volt az értetlenség. Sokan azt gondolták, hogy csalódtam a nőkben, hogy valaki vérig sértett, nehezen tudták elképzelni, hogy nem a düh és tiltakozás, hanem pozitív indíttatás, társadalmi felelősségvállalás volt a motiváció. Aztán folyamatosan kialakult az általános támogatás és elfogadás, ma már gyakorlatilag csak az anyagiak szabnak határt, hogy együtt erősítsük hatásunkat, szilárdítsuk meg az erkölcsi alapokat. Terveink szerint a Férfiak Klubja egy olyan civil szervezetként végezheti ezt a munkát, amely képes eltartani önmagát a Férfiak és munkánkat támogató Nők összefogásából.

Milyen további terveik vannak a jövőre nézve?

Nagyon sok megvalósításra váró tervünk van. Képviseletünkre vidéki Nagykövetek jelentkezését várjuk, akik az Apa-Fia Körök elindítása mellett egyéb helyi sikereket is építhetnek. Külön férfiaknak szóló harcos tréninget fejlesztettünk ki és indítunk el ősszel. Személyiségfejlesztő kihívásokat és rendszeres belső munkát támogató applikációkat fejlesztünk. A gyermekeknek nyári munkahálózatot szeretnénk létrehozni, mely során valóban megtapasztalhatják, minek mennyi az értéke – ez meglátásom szerint szintén nagyon hiányzik a társadalomból. Az pedig természetesen továbbra is folyamatos feladatunk, hogy minél több emberhez jussunk el, hogy tudják, van egy olyan hely, ahol megjelenítjük a mai és egyben az örök férfiasság mércéjét, ahova lehet nyúlni, csatlakozni.

Mi az a három dolog, amit üzenne egy mai, XXI. századi férfinak?

Elsősorban nem a pénzére, hanem a férfiak jelenlétére van szükség a családban. Azt is fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy először a saját belső erőt, tartást kell megteremteni, utána lehet kifelé építkezni. A harmadik pedig az lenne, hogy keressék, hol tudnak a környezetük hasznára lenni és az üres szavak helyett mindig cselekedjenek.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!