Felfedezők 2.0 – A Budapest Art Mentor program kiállítása

Budapest Art Mentor

Valódi mesterségbeli, stílus és téma kavalkád az Ybl Budai Kreatív Ház legújabb kiállítása, a Felfedezők 2.0. A tárlat a Budapest Art Mentor program elmúlt két évében készült munkákat, valamint a tizenkét mentorált erre a kiállításra szánt alkotásait mutatja be. A Felfedezők 2.0 augusztus 29-én, 18.00 órakor nyit.

A 2017-ben indult Budapest Art Mentor program másodszor rendezi meg szemeszter végi összefoglaló kiállítását, amelyen tizenkét mentorált mutatkozik be. A kiállítás zömét az elmúlt két év alkotásai adják, valamint minden művész bemutatja a kifejezetten a kiállításra szánt új munkáját. A kiállítás művészei egy folytonos kutatási folyamat résztvevői, mely során saját művészi pozíciójuk megtalálására törekszenek. Érdeklődési körük, művészetük és egyben önmaguk felfejtése a saját egyéni feladatuk.

A művészek érdeklődési körét mind műfaji, mind témabeli heterogenitás jellemzi.

Ábel Tamás az üveg, Majoros Áron pedig a szobrászat médiumán át vizsgálja a transzparencia, fény és a színek aspektusait, az általuk közölt gondolatiság lehetőségeit. Balázs Nikolett és Klájó Adrián környezetük anyagainak felhasználásával sajátos világukat elevenítik meg, a peremlétről mesélnek, és az általa kapott vizuális örökségről. Mézes Tünde is már meglévő tárgyakkal dolgozik, a kisajátítás és reprodukálás jelensége foglalkoztatja, mely folyamat által a tárgyak múltja és egyben új kontextusa egyszerre jelenik meg a térben.

Diósi Máté digitális és analóg fotográfiái aktuális, lokális és globális jelenségekre reflektálnak. Fülöp Gergő sokszor monumentális képein és installációin a jelen bizonyosságainak megingatására törekszik, párhuzamos valóságok feszülnek egymásnak. Gombos Andrea különböző technikákkal és anyagokkal kísérletezik, melyekkel az individuum létét, annak szerepét értelmezi. Horváth Ágnes saját generációjának a social mediáról alkotott tapasztalatait, a magánéletre és nyilvánosságra történő hatásait sűriti különböző ellentétpárokba.

Mikola Tamás munkásságában központi szerepet játszanak a maszkok mint felvett társadalmi szerepek megtestesítői, a hordozó figurák a társas interakció és az egótól való megszabadulás lehetőségeit kutatják. Németh Marcell két és háromdimenzió között egyensúlyozó fémlemezein ember alkotta tájak: autópályák, elektromos vezetékek, építészeti boltozatok bukkannak fel. Pál Katja festményein pedig magát a médiumot, és annak nézővel való kapcsolatát vizsgálja.

Budapest Art Mentor program - kultúra

Kép: Budapest Art Mentor

A Felfedezők 2.0 kiállítás 2019. szeptember 29-ig várja a látogatókat, a belépés díjmentes. Kurátor: Tóth Pál Sándor, kurátor asszisztens: Koller Ágnes Hajnalka. A tárlatnak a 2018 májusában megnyitott Ybl Budai Kreatív Ház ad otthont.

(Kiemelt kép: Németh Marcell: Szabadtér II)

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!