Napóleon-komplexus: így befolyásolja a férfiak viselkedését

Napóleon-komplexus alatt általában olyan tünetegyüttest értenek, mely az alacsony termetű, vagy más egyéb ok miatt önértékelési zavarral küzdő férfiakat érinti. Érdemes azonban közelebbről is górcső alá venni e hol betegségként, hol pedig csupán az irigység, a versengésre való hajlam megnyilvánulásaként tételezett jelenséget.

Charles Darwin Az ember származása és a nemi kiválasztás (The Descent of Man, and Selection in Relation to Sex) című 1871-es szakmunkájában azt írja, hogy az egészséges, kellően magas férfiak összehasonlíthatatlanul nagy előnnyel indulnak a nők kegyeiért folytatott versengésben. Az azóta eltelt évtizedek során rengeteg kutatás próbálta bebizonyítani, hogy a daliás termetű férfiak mind a párkapcsolatok, mind a családalapítás, mind pedig szakmai-egzisztenciális vonatkozásban nagyobb sikereket érnek el, mint mélynövésű társaik – írja az FHE Health. Mindez persze csak általánosságban, „a nagy egészet tekintve” lehet helytálló, és a mindennapjaink során is rengeteg olyan esettel találkozhatunk, mely e megfigyelések szöges ellentétét támasztja alá.

Az evolúcióval kapcsolatos kutatások szerint ugyanakkor leszögezhető, hogy őseink életét is nagyban befolyásolták a magasságbeli különbségek.

Az átlagnál nagyobbra nőtt férfiak ugyanis mind a futás, mind pedig a vadászat terén számottevő fölényt mutattak alacsonyabb (vetély)társaikkal szemben, sőt még általános egészségi állapotuk is kedvezőbb volt. Ezek az előnyök azonban lassacskán teljesen „elolvadtak” és ma, posztmodern világunkban szinte a nyomukat sem leljük. Ám a magas férfiakhoz sokáig a felsőbbrendűség és az erőteljes maszkulinitás képzete társult és ez a rendkívül életképes – hosszú évezredekig fennmaradó – társadalmi konstrukció óriási terhet rótt az alacsonyabbakra, akikben idővel kisebbrendűségi komplexus, önértékelési zavar, frusztráció alakult ki.

Tulajdonképpen erre utal az úgynevezett Napóleon-komplexus is.

A tünetegyüttes névadójáról, Bonaparte Napóleon francia császárról a brit kormány által támogatott propaganda olyan gúnyos rajzokat készített, melyeken az uralkodó lobbanékony, hirtelen haragú és – főként – apró termetű figuraként jelent meg. Bár a historikusok máig vitáznak azon, hogy milyen magas is lehetett valójában a modern kor történelmének egyik legnagyobb formátumú alakja, az bizony kétségtelen, hogy az imént említett karikatúrák nyomán vert gyökeret a közbeszédben a „Napóleon-komplexus” és a „Napóleon-szindróma” elnevezés is.

A jelenség első leírása Alfred Adler (1870-1937) osztrák pszichiátertől származik, aki szerint az alacsonyabb férfiakban sokszor szégyenérzet alakul ki a termetük miatt, ami később frusztrációvá és haraggá fajul, mindeközben pedig kompenzálni is igyekeznek leküzdhetetlen hátrányukat. A Napóleon-komplexus ugyanakkor – hivatalosan – ma sem minősül mentális betegségnek vagy személyiségzavarnak, de az evolúciós pszichológia szakértői számtalan alkalommal megpróbálták már megvilágítani a jelenség tudományos hátterét.

Egyik visszatérő gondolatuk, hogy az emberek többsége az arányos, szimmetrikus arcokat tartja „esztétikusnak”, illetve „vonzónak”, míg a szabálytalan, durva vonásokról sokan a különböző deformitásokra, mentális problémákra, illetve betegségekre asszociálnak.  Ez a zsigeri reakció bizonyos mélyen belénk kódolt túlélési mechanizmusokkal függ össze és valami nagyon hasonló játszódik le bennünk akkor is, amikor megpillantunk egy kirívóan alacsony férfit.

A férfiak a genetikai adottságaik, illetve a különböző hormonok miatt rendszerint magasabbak, mint a nők. A genetika, az édesanya várandósság közbeni egészségi állapota azonban éppúgy befolyásolhatja a születendő fiúgyermek majdani magasságát, mint később a fiatalkori táplálkozási szokások. Sajnos a maszkulinitást mindmáig olyan társadalmi konstrukciók definiálják, mint az izmos testalkat, a testszőrzet, a szakáll, az agresszivitás vagy éppen a sudár termet. Érthető tehát, ha a mélynövésű férfiakban rossz érzéseket, szorongást, frusztrációt, önértékelési problémákat okoznak a nem kielégítő testi adottságaik.

A Napeóleon-komplexust övező mítoszról ugyanakkor már több hiteles tanulmány lerántotta a leplet. Ezek közül talán a University of Central Lancashire 2007-es vizsgálata a legátfogóbb, melynek során a tudósok kiderítették, hogy az alacsony férfiak sokkal jobban tudják kontrollálni az érzelmeiket, mint magas társaik. A szívmonitor vizsgálatok bebizonyították, hogy a nyúlánk férfiak jóval hamarabb kijönnek a béketűrésükből, gyorsabban vetemednek tettlegességre, s általában véve is agresszívebbek, mint az átlagos vagy alacsonyabb testalkatúak. Ennek némileg ellentmond egy holland tanulmány, mely szerint az alacsonyabb férfiak jóval irigyebbek, mint azok, akiket előnyösebb fizikai adottságokkal áldott meg a sors.

Noha a Napóleon-komplexus ma nem minősül mentális zavarnak, ha valaki észleli magán az Adler által körülírt jelenség tüneteit, annak mindenképpen érdemes szakmai segítséget kérnie, hiszen egyedül pokolian nehéz – úgyszólván lehetetlen – megbirkózni a hosszú évszázadok, sőt évezredek alatt kikristályosodott – és megkövesedett – társadalmi előítéletekkel, igazságtalan sztereotípiákkal és káros tévképzetekkel.