Lassan járj, tovább élsz: miért ekkora siker a slow living trend?

A lassabb, de tudatosabban megélt, mélyebb érzelmekkel átszínezett élet lehet a stressz valódi ellenszere? Minek köszönhető a roppant tömegeket vonzó slow living mozgalom irigylésre méltó sikere?

A #SlowLiving hashtaget hatmilliónál is többször alkalmazták már az Instagramon. A tömör, de kifejező hívószó főként a milleniálok és a Z generációs felhasználók körében terjed rohamosan – állapítja meg a BBC cikke. Pedig a mögötte kibontakozó mozgalom olyan életcélokat tűzött zászlajára, mely azonosulási felületet kínál mindenkinek, aki a jelenkor túlfogyasztásra épülő, eredményorientált, testet-lelket túlhajszoló tömegtársadalmában kénytelen boldogulni. A slow living trendje elsősorban a lassabb tempójú, de tudatosabban megélt, mélyebb érzelmekkel átszínezett élet csendjét és derűjét kínálja.

Emma Gannon író-podcaster, az Egy év semmittevés (A Year of Nothing) című könyv szerzője úgy véli, a 21. század embere mindig igyekszik maximális hőfokon égni, elveszni a különböző ingerek kavalkádjában, miközben elfelejti, mennyire fontos a szellem és a test nyugalma.

Az állandó tenni akarás, a szűkös határidők közé szorított, túlpörgetett életstílus egyik legnagyobb hajtóereje a korszerű technológia. Gannon szerint mára egyértelműen bebizonyosodott, hogy a gyorsabb munkatempó nem tesz bennünket hatékonyabbá, inkább csak a ránk nehező nyomást, na meg az elvárások miatti szorongást fokozza. A közösségi média mindent átható jelenléte pedig végső soron a valósághoz való viszonyunkat is átalakította. Ma már – hála az Instagramhoz és a Facebookhoz hasonló platformoknak – életünk minden parányi mozzanatát dokumentálhatjuk, legyen szó egy reggeli futásról, egy kiadós ebédről, egy pazar munkavacsoráról, egy túlfűtött buliról vagy akár az esti Netflix-sorozatról. Mindez ugyanakkor ahhoz is vezet, hogy az adott pillanat eljelentéktelenedik az életünkben, hiszen egyik bombasztikus posztunk követi a másikat, a mindennapos tevékenységek megörökítése-leltározása pedig gépies és önismétlő mechanizmussá válik. Hogyan is lehetne ilyen körülmények között befelé figyelni, az élményre fókuszálni, vagy – egyáltalán – a jelenben élni?

Gannon szerint bizonyos előnyökkel is járt, hogy felfokozott életünk toronymagasra korbácsolt hullámait végül megtörte a koronavírus-járvány. A pandémia persze rengeteg egyéni katasztrófához vezetett – hirtelen tömegek veszítették el az állásukat, a fertőzés következtében emberek milliói haltak meg, másokat pedig a bezártság és a magány miatti depresszió űzött a kétségbeesés végső peremére.

Ugyanakkor akadtak szép számmal, akik ezt az időszakot arra használták fel, hogy elmerüljenek belső világukban, és megkérdőjelezzék korábbi életstratégiájuk sikerét. A mókuskerékből iszonyúan nehéz kiszállni, de ha végül sikerül, az ember realizálja, hogy – a csalóka látszat ellenére – korábban nem is volt igazán ura a mindennapjainak. Ébrenlétünk 80 százalékában a puszta rutin és a villámgyors ösztönök irányítják a lépéseinket. Megpróbáljuk harmóniává szelídíteni a káoszt, igyekszünk rendet vágni apró-cseprő feladataink sűrűjében, de szinte minden mozzanatunkból és gesztusunkból hiányzik a tudatos jelenlét. A slow living mozgalma épp ezt az értéket igyekszik visszacsempészni a sokszor frusztráló-tikkasztó hétköznapokba.

Tedd fel magadnak a kérdést: biztos, hogy este 9-kor még rá kell néznem a hivatali e-mailjeimre? Szükségszerű, hogy lefekvés előtt egy órán keresztül céltalanul szörfözzek a TikTokon? Biztosan építőleg hat rám, ha rábólintok minden plusz feladatra, amivel a feletteseim „megkínálnak”? A slow living lényegében a mélyen berögződött, ösztönszerűvé vált, s ezért felettébb kártékony tevékenységek minimalizálásáról – vagy teljes elhagyásáról – szól. Bizony, néha bölcsebben teszed, ha nemet mondasz a főnökeidnek, még akkor is, ha a belső megfeleléskényszer mást diktál. Okosabb megoldás, ha este 11-kor már nem a Netflixet vagy a Facebookot böngészed, hanem helyette ágyba bújsz, hogy egy forró tea mellett elmélyedj a meditációról szóló könyvedben, amibe már oly régen bele szeretnél lapozni.

Gannon szerint magától értetődő, hogy a milleniálok és a Z generáció képviselői álltak a slow living mozgalmának élére. „A boomereket erőteljes fogyasztói gondolkodás jellemzi, a statisztikák szerint is ők a technológia igazi megszállottjai, az ő birtoklásvágyuk a legnagyobb, imádják az anyagi javakat, a pénzt és a sikert – és azt hiszem, a gyermekeik, a millenálok le akarták nyűgözni őket. Mindig azt hallották: menj, érj el valamit az életben, légy elismert, és a szüleid büszkék lesznek rád!” Csakhogy ez az eredményorientált szemléletmód előbb-utóbb kiégéshez vezet, a munkavállalók fiatalabb nemzedékei pedig önkéntelenül is keresni kezdik a lassabb, kiegyensúlyozottabb, valóban élménygazdag élet lehetőségét.

Gannon – ahogy fent említett könyvének címéből is sejthető – tényleg kivett tizenkét hónap szabadságot, rátaposott a fékre, és elvonult a világ elől, hogy újra rálelhessen önmagára. A podcaster szerencsésnek vallja magát, hogy anyagi háttere lehetővé tette egyévesre nyúlt belső utazását. Ebből persze még nem következik, hogy a slow living előfeltétele a maratoni hosszúságú „vakációzás”. A trendhez számos egyszerű módon csatlakozhatunk. A meditáció, a szaunázás, a különböző reflexológiai kezelések, a sportolás, a képernyő mellett töltött idő radikális csökkentése mind-mind hozzásegít, hogy elsajátítsd a slow living művészetét. Hidd el, észre sem fogod venni, s a mozgalom mögött rejlő filozófia célt, mértéket, perspektívát szab majd a jelenednek és a jövődnek. És kell ennél több ebben az érték- és orientáció-vesztett évtizedben?