Hogyan lett a póló játékosok fekete garbójából a kreatív elmék uniformisa?

Kis garbótörténelem.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

hirdetés

Amikor 2018-ban bebukott a Theranos, az alapító Elizabeth Holmes kapcsán a média nem azt taglalta, hogy hogyan volt képes egy fiatal nő manipulálni és megtéveszteni a közvéleményt számos nagyágyú befektetővel egyetemben, hanem sokkal jobban foglalkoztatta őket az öltözködése: a fekete dzsekik, a fekete nadrágok és természetesen a fekete garbók.

 

hirdetés
hirdetés

A fekete garbó már a beatnikek korában is a kreativitás és a társadalom átlagos tagjaitól való szeparációt fejezte ki. Steve Jobs az, akivel ma azonosítjuk ezt a ruhadarabot, de Audrey Hepburntől Andy Warholig számos kreatív lángelme kedvenc viselete volt a fekete garbó, ami így egyszerűsége ellenére egyértelmű üzenetet hordoz.

Gyakran hallani, hogy a sikeres emberek minden nap ugyanabban – vagyis nem pontosan ugyanabban, de ugyanolyan – a ruhában vannak, szinte az uniformisukká válik egy-egy szett, ezáltal ugyanis kizárják az öltözködés zavaró tényezőjét a gondolataikból, és ahelyett, hogy az átlagemberekhez hasonlóan olyan halandó problémákkal foglalkoznának, hogy melyik felsőjüket melyik cipővel vegyék fel a munkatársaik dicséreteinek begyűjtése céljából, a felszabadult időben inkább a világ megváltásán gondolkozhatnak. 2015-ben egy art director írta meg tapasztalatait, hogy mennyire felszabadító nőként minden nap ugyanazt a szettet felvenni anélkül, hogy toporgással kellene töltenie az idejét a gardróbja előtt. Legtöbbször pedig épp azok szavaznak az egyhangú, de kiszámítható megjelenésre, akik a világ legdrágább ruháit is megengedhetnék maguknak.

Fekete garbó=Steve Jobs

Az ilyen egyenruhák alapdarabja legtöbbször pedig nem más, mint a fekete garbó. „Vagy 150 darabom van belőle” – mondta a fekete garbóról a Theranos alapítója, Elizabeth Holmes a Glamour magazinnak adott interjújában 2015-ben. „Ez az uniformisom. Megkönnyíti a dolgot, mert ha ugyanazt veszed fel minden nap, akkor nem kell rajta gondolkoznod… eggyel kevesebb dolog az életben.” A Theranos egy korábbi dolgozója szerint Holmes kimondottan az Apple géniusza, Steve Jobs nyomdokaiban akart járni ezzel az öltözködésbeli választással, akit ritkán lehetett látni másban, mint fekete Issey Miyake garbóinak egyikében. Holmes egyébként nemcsak szimplán a fekete garbó viselésében utánozta Jobs szokásait, hanem még ugyanattól a tervezőtől is vásárolta a maga darabjait. Steve Jobs Supermanhez hasonlóan minden felbukkanásakor ugyanúgy nézett ki, ahhoz azonban kétség sem fér, hogy egy szekrénnyi volt neki ilyen felsőkből. A garbó zártsága, egyszerűsége ellenére egyfajta menő, kortárs intellektust és általános lazaságot sugárzott. Azt fejezte ki, hogy Jobs a Rolexes-öltönyös üzletemberek között egy másfajta hozzáállást képvisel, azt sugallta, hogy ő egy “látnok”, akit nem kötöttek gúzsba az igazgatótanácsok írott és íratlan szabályai. Ha úgy öltözött volna, mint Bill Gates vagy Jeff Bezos, még a technika világában járatlan emberek se úgy emlékeznének rá, mint egy kreatív lángelmére, aki örökre átírta az emberi kommunikáció formáit, hanem egy olykor kegyetlen és törtető vállalatvezetőként.

hirdetés

Az iPhone-nal és sok más dologgal ellentétben azonban a fekete garbót nem Steve Jobs találta fel, de az biztos, hogy jelentősen hozzájárult a népszerűsítéséhez, és ő tette a megjelenése integráns részéve, hogy ma a szó említésére mindenkinek a kétes hírű úttörő jut az eszébe. A fekete garbó a beatnikek megkülönböztető jegye volt, a ruhadarab, amivel elhatárolták magukat az “átlagtól”, de ugyanígy a feketék egyenjogúságáért harcoló Fekete Párducok is fekete garbót viseltek a fekete bőrdzseki alatt.

Adja magát a kérdés, hogy mitől ennyire erőteljes ez a kevés kreatív megoldást megtestesítő ruhadarab?
A fekete garbó lényege, hogy egy öltözködési szürke zóna: se nem túl formális, se nem túl laza. Mellette az ing-nyakkendő kombó túlságosan modoros, a sima póló pedig épp modortalan, így tökéletes átmenet a kettő között, sokféle élethelyzetnek megfelel, miközben a viselő számára is kényelmes. Épp annyira elegáns, hogy akár egy zakó/blézer alá is fel lehessen venni, de a hétköznapokban is megállja a helyét.

Kis garbótörténelem

A garbó története a 19. századra nyúlik vissza, amikor a póló játékosok számára praktikus viseletként fejlesztették ki (az angolok ezért nevezik “polo neck” néven), és elsősorban praktikussága miatt hordták sportolók, munkások, tengerészek és katonák. A 20. század hajnalára azonban már az európai bohémok is meglátták a benne rejlő lehetőséget és kisajátították a maguk szubkultúrája számára a garbót elegáns funkcionalitását kihasználva, ami tökéletes összhangban volt a modernista tervezési ideálokkal.

A garbó térnyerése nagyban köszönhető a brit szerző, Noël Coward ténykedésének, akit gyakran lehetett az ominózus darabban látni az 1920-as években. Beszámolója szerint csakis kényelmi szempontok miatt választotta a garbót, de akármi is volt az igazság, hamarosan a konvenció megvetésének gyapjú-szinonímája lett belőle. Később az androgün megjelenéséről ismert német színésznő, Marlene Dietrich is előszeretettel viselt garbót. Eközben Evelyn Waugh író úgy vélte, hogy ez “a legkényelmesebb a bujálkodáshoz, mert nélkülöz minden olyan nem romantikus eszközt, mint a gombok és csomók”.

A pufi mellényekhez hasonlóan, ami eredetileg szintén egy praktikussága és funkcionalitása miatt a munkások által hordott ruhadarab volt, ma pedig a Szilícium-völgy legmenőbb – és wannabe – vállalatainak vezetői viselik néhány véleményvezér személynek köszönhetően, a fekete garbó is egy teljesen más réteghez jutott el és vált ikonikus darabbá.

Marlene - fekete garbó

Művészek uniformisa

A garbó aranykora azonban csak a II. világháború után érkezett el, amikor a megszállás utáni Párizs kulturális újjászületése során az egzisztencialisták kötelező darabja lett. Népszerű írók, művészek, zenészek és filmcsillagok viselték a darabot a francia fővárosban: többek között Juliette Greco, Yves Montand, Jacques Brel és Miles Davis. Audrey Hepburn az 1957-es Mókás arc párizsi forgatásán is fekete garbóban táncikált Fred Astaire mellett, és mivel Hollywood őzikéjének minden tettét és döntését utánozták, így a fekete garbó is elindult a sztárrá válás útján.

Szeszélyes, sikkes, vérkomoly – néhány asszociáció, amit a korabeli párizsi művész réteg és értelmiség kiváltani igyekezett – hozzá kell tenni sikeresen -, a fekete garbóval. Az ’50-es években így az amerikai underground is örömmel vette át a tengerentúli divatot. A következő két évtizedben Lou Reedtől Joan Didionon át Eldridge Cleaverig mindenki beszállt a fekete garbó népszerűsítésébe. Bob Dylant ritkán lehetett látni az “Electric Period” éveiben 1965-’66 között másban, mint fekete garbóban. Ugyanebben az évtizedben a popkultúra feltalálója, Andy Warhol a napszemüvege és az őrült parókái mellett a védjegyének számító megjelenése részévé emelte a fekete garbót. Warhol egyébként igazi átalakuláson ment át ezzel, ugyanis mielőtt híressé vált volna csak öltönyöket és nyakkendőket viselt, de úgy tűnik az nem volt elég inspiráló.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

The Andy Warhol Foundation (@warholfoundation) által megosztott bejegyzés

Ahogy minden trend, úgy a fekete garbó sem úszhatta meg, hogy ki ne facsarják és ki ne figurázzák, és a ’70-es években a letisztult sziluett egy sor neon színben ütötte fel a fejét, és a sikkes kúlság legkisebb morzsáját is száműzte a ruhadarabból – gondoljunk csak vissza Leonardo DiCaprio ruhatárára az évtizedet felidéző Volt egyszer egy…Hollywood című Tarantino filmben. De a fekete változat is megsínylette a népszerűséget. Az 1997-es Holnap markában című James Bond filmben az aktuális főgonosz, a Jonathan Pryce által alakított, Rupert Murdoch-ra hajazó velejéig romlott médiamogul is fekete garbóban parádézott szinte minden jelenetben – a sötét, zárt szett a megalomániáját és a képességeinek túlbecsülését támasztotta alá vizuálisan. Ez a rész úgy tűnik kimaradt Elizabeth Holmes-nál.

A garbó azonban túl kényelmes, túl praktikus és túl laza volt ahhoz, hogy a divattörténelem egy múló epizódja legyen. Ha kételkedsz ebben, vess egy pillantást Steve McQueenre az 1967-es Bullit című filmben, vagy keress rá Angela Davisre 1969-ből.

A fekete garbóhoz kapcsolódó társadalmi koncepciókat talán a német festő, Bernhard Pankok 1898-as festménye sűríti magába a legjobban: fiatal, bohém férfi, elképesztő magabiztossággal. Az önarckép klasszikus műfaját azonban itt a fekete garbó billenti ki a megszokottból.

hirdetés
hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Előző cikk The Guardian: Szoboszlai stílusa leginkább David Beckham és Kevin De Bruyne játékához hasonlít
Következő cikk Herbie szteroidokon: egy VW Bogár repülőgép hajtóművel, amit utcán is legálisan lehet használni