Új séf az Arany Kaviár étterem élén
Molnár Bence személyében egy fiatal, kiemelkedően tehetséges, a Bocuse d’Or séfverseny-sorozat visszatérő alakja formálja az Arany Kaviár étterem kínálatát, aki a szerethető ételek készítése, a hagyományok és az alapanyagok tisztelete mellett a zero waste szemléletet is nagyon fontosnak tartja.
A hazai gasztronómiai események és a fiatal séfgeneráció követőinek számára ismerősen csenghet Molnár Bence neve. Bence visszatérő alakja a Bocuse d’Or séfverseny-sorozatnak, ahol először Veres István oldalán commis-ként jutott a lyoni világdöntőig, majd tavaly a hazai döntőben már versenyzőként mérettette meg magát.
Pályafutását a Michelin-csillagos Bábel Budapestben kezdte, majd Tiago Sabarigo sous séfjeként folytatta a szintén Michelin-csillaggal díjazott Essencia Étteremben.
Molnár Bence az Arany Kaviárban egy kreatív, új kóstolómenüvel debütál, ami mellett az étlap részeként az a’la carte ételek is fontos szerepet kapnak.
„Szeretem a kreatív munkát, szeretek újdonságokat kitalálni, mind az ételek megalkotása, mind a tálalás során. Először a szemével eszik az ember – de ha az ízekben is ugyanazt kapja, akkor dolgoztunk jól. Szásával és Attilával szinte az első perctől kezdve nagyon jól egymásra tudtunk hangolódni, az elképzeléseim nagyon jól passzolnak az Arany Kaviár elegáns, ám mégis progresszív stílusához” – árulta el Molnár Bence, az Arany Kaviár új séfje.
Bence az általa létrehozott új koncepcióban szeretné megmutatni a hazánkban található halak sokszínűségét a tányéron.
Így kerültek az étlapra – többek között – a magyarországi halak – tokhal, kecsege, pisztráng, csíkos sügér -, amelyek hazai forrásból is beszerezhetőek, és jól kombinálhatóak az étterem ikonikus kaviár-kínálatával. Az új séf a gyermekkori emlékeit előszeretettel használja fel az alkotási folyamat során: kedvenc zöldsége, vagy a nagymamája almás süteménye egyaránt inspirálta az alkotói folyamatát.
„Aki ellátogat hozzánk, megtapasztalhatja, hogy egy olyan hétköznapi zöldségből, mint a karalábé, hogy lesz elegáns és elképesztően izgalmas fogás” – tette hozzá Molnár Bence.
Az étterem vendégei az étterem arculatában is számíthatnak meglepetésekre az elkövetkező hetekben.