Szilágyi Áron: Hogy miért jó a csúcson lenni? Mert innen látni az összes többi csúcsot!

A kard éppúgy vág, mint a borotva: a kétszeres olimpiai aranyérmes Szilágyi Áron vérrel és verítékkel áldoz a sikerért a páston és az életben. Muhi András Pires olimpiától olimpiáig, öt éven keresztül követte nyomon kamerájával az olimpiai, világ-, és Európa-bajnok kardívónk életét.

Az objektív mindent lát. Nem lehet előle elbújni. Erre idővel Szilágyi Áron is rádöbbenhetett, miután nagy könnyelműen rábólintott, hogy – először, mert hasonlóra még soha nem volt példa – végig kísérje egy kamera az olimpiára való felkészülés folyamatát. Muhi nehéz időszakot kapott lencsevégre: hiába alakul úgy egy sportoló magánélete, ahogyan szeretné, ez csupán egyetlen tényező a sikerhez vezető úton. A teljesítmény, ami ma elég a győzelemhez, holnap már kevés. Még annak is, akinek olimpiai, világ-, és Európa-bajnoki érmek kallódnak a fiókjában. Az élet semelyik másik területén nincs annyira jelen ez az amortizáció, mint a sportban.

Hogy miért jó a csúcson lenni? Mert „innen látni az összes többi csúcsot!”

Mit jelent ez egy perfekcionista ember számára? Teljesítménykényszert. Kontrollmániát. Fókuszt. És mérhetetlen elhivatottságot. Az Egy mindenkiért nem fest hízelgő portrét Szilágyiról: pályatársai szerint zárkózott, magánakvaló, másokról alkotott véleménye alapján pedig arroganciára hajlamos. Az objektív csak a valóságot tükrözi. Szilágyi pedig e tekintetben nem is akar más lenni. „Vívunk, nem beszélgetünk.” Így hát megvívja a maga küzdelmét a sorssal és önmagával. Utóbbira tud hatni.

Vasfegyelemmel LEGOzza össze az élete darabkáit: házasság, tanulmányok és karrier, itt bizony nem kártyavár épül. Megkapó, hogy a bajnokoknak is meggyűlik a bajuk a nagy Neptunnal, amikor a szakdolgozat nehezen töltődik fel a tanulmányi rendszerbe. Muhinak jó szeme van az emberi pillanatokhoz. Dokujában halmozza is rendesen. De ettől a bálvány nem hull alá, épp ellenkezőleg, bebetonozza a tisztelet. Mert a hősök köztünk járnak. Húsból és vérből vannak, mint te vagy én. Mi emeli őket a piedesztálra? Az elköteleződés, hogy értünk vannak. Egy mindenkiért. Hogy a legtöbbet hozzák ki a kedvünkért a tehetségükből.

És abban nincs hiba! Bár 2017-ben Lipcsében Szilágyi egyéniben elvérzett a világbajnokságon, csapatban megszerezték az ezüstérmet. Muhi, az általa diktált pergő ritmusból ki nem esve, időz el Szatmári András világbajnoki győzelmén. Eközben megmutatja a verseny és Szilágyi másik arcát, a kulisszák mögötti dühöt, ami feloldja a feszültséget és a csalódottságot. Repül a sarokba a fejvéd, csattan a szitok, és mi már várjuk, hogy melegebb éghajlatra kívánják a kamerát is, amelynek nem szent az intim zóna sem, de nem ismerjük még eléggé Szilágyit. Mert ő magára dühös. Magában csalódott. Saját magában akadt emberére.

Hogyan oldható fel ez az óriási frusztráció? Felkészültséggel. Szilágyi nevelőedzője a Vasas mesteredzője, Gerevich György volt 2008-ban bekövetkezett haláláig, utána Somlai Béla, majd Somlaitól Decsi András vette át a stafétát. Szilágyi úgy megy neki a küzdelmeknek, hogy mindenki ellen megvan a stratégiája. A vívás jelentős agymunka is, amely az ellenfél taktikájának a kiismerését jelenti. A vívás egyben színház is, amely nemcsak a bírónak szól, hanem ugyanannyira a vetélytársnak is. Annyi koncentrálást igényel, fejben annyira ott kell lenni a versenyen, hogy Szilágyi számára nem okoz élvezetet. Az edzésen lehet kipróbálni új dolgokat, ellesni és bevezetni új technikákat, a kötetlenebb forma pedig kedvez a kreativitásnak.

A filmben van egy jelenet, amelyben gyúrás közben Szilágyi egy kerékpár-versenyt néz a tévében, majd a célfotónál megjegyzi: „Ezért menni 200 kilométert, hogy aztán 5 centi döntsön!” A Sors mintha tapasztalat formájában méltatná válaszra a 2019-es budapesti világbajnokság kiélezett csapatdöntőjében. A VB pazarul összevágott képsorai úgy pörögnek Muhi dokujában, mint egy akciófilm. A legjobb tizenhatba kerülésért vívott asszója úszik tova egyéniben Josida Kento kardjától. A csapatküzdelmek hihetetlenül látványosak: a feszült csörték, a sziporkázóan kivitelezett találatok néha vért fakasztanak, néha könnyeket. Bármelyiket is, felhígulnak a tengernyi izzadtságban. Rég láthattunk ennyire izgalmas dokumentumfilmet. Pláne a vívásról. Nem babra megy a játék, hanem az aranyért. Koreai dac feszül neki a magyar nyakasságnak. A végeredmény tudatában is a körmét rágja a néző. A múlt jelenné válik a képernyőn, a lehetetlen lehetőséggé.

A koronavírus-járvány miatt tavalyról idénre csúsztatott olimpia ma kezdődik Tokióban. Olimpikonjaink napok óta a helyszínen készülnek, köztük a történelmi lehetőség előtt álló Szilágyi Áron: még soha senki sem nyert három egyéni olimpiai bajnoki címet kardvívásban! Muhi filmjében Áron elárulja a sikerének titkát: az első olimpiai aranyat az ihletettségnek köszönhette. A másodikat a tudatosságnak. Vajon mi lehet az ára a harmadiknak? Hamarosan megtudjuk.

Bányász Attila

https://youtu.be/G7y4vT8uUN8

(Kiemelt kép: Szilágyi Áron)