Virológusok egymás közt: melyik a legjobb vakcina?

koronavírus - vakcina - 2020

A két nemzetközileg elismert szegedi kutató, Dr. Horváth Péter informatikus és Dr. Kincses Bálint biológus által indított KOVIDők csatorna négy ismert és elismert professzort ültetett egy (virtuális) asztalhoz, hogy a koronavírus-járvány, illetve a vakcina körül kialakult ellentétes vélemények között tiszta vizet öntsenek a pohárba.

 

Az élő beszélgetésben részt vett Duda Ernő, a Szegedi Tudományegyetem professzora, Dr. Kemenesi Gábor, a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontjának munkatársa, Rusvai Miklós, Állatorvostudományi Egyetem nyugalmazott virológusa és Dr. Tóth Sándor kutató virológus.

Az egy órásra tervezett műsort négy fő kérdés köré építették, a szakértők között pedig alapvetően két dologban volt egyöntetű az egyetértés: a koronavírussal kapcsolatban még mindig sok az ismeretlen tényező, illetve bármilyen vakcina jobb, mint a betegség és annak szövődményei, ami a fertőzöttek közel 85 százalékánál megfigyelhető.

A koronavírus elleni vakcinák közül Magyarországon eddig öt típust engedélyeztek:

  • mRNS alapú vakcina: Moderna és Pfizer/BioNTech
  • vektor vakcina: Oxfordi Egyetem és Szputnyik V
  • elölt víruson alapuló vakcina: Sinopharm.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!