Nem megy a fogyás? Ez a népszerű, de veszélyes alvási szokás állhat a háttérben
Régóta tudjuk, hogy az alváshiány rengeteg egészségügyi probléma forrása lehet, arról viszont meglepően kevés szó esik, hogy még a fogyást is képes lelassítani.
Az emberek túlnyomó többsége úgy hiszi, az optimális testsúly megtartása, illetve a fogyás két alapfeltétele az egészséges táplálkozás és a rendszeres testmozgás. Igen ám, de egy friss, gondolatébresztő kutatás szerint van még egy fontos életmódbeli tényező, amit sokan figyelmen kívül hagynak – ez pedig nem más, mint a pihentető alvás. Az Annals of Internal Medicine folyóiratban nemrégiben közzétettek egy tanulmányt, mely két randomizált vizsgálat adatait vette górcső alá – írja a Prevention. A szakemberek összesen 95 olyan felnőttkorú résztvevőt figyeltek meg, akik rendszeresen legalább hét órát aludtak éjszakánként. A kísérlet részeként arra kérték őket, hogy hat héten keresztül minden egyes nap másfél órával kevesebbet aludjanak a megszokottnál. A kutatók mindeközben folyamatosan nyomon követték az alanyok testzsírszázalékának, testsúlyának és derékkörfogatának változását. Jóllehet a vizsgálati időszak relatíve rövid volt, a tudósok felfigyeltek rá, hogy abban a periódusban, amikor a résztvevők a szokásosnál kevesebbet aludtak, több testsúllyal kapcsolatos mutató is megemelkedett. Az átlagos testsúly hozzávetőleg fél kilogrammal nőtt, a derékkörfogat pedig átlagosan 0,52 centiméterrel lett nagyobb. És ha mindez nem volna elég, a kutatók azt is megállapították, hogy az alváshiányos résztvevők naponta átlagosan 17,2 perccel több időt töltöttek ülő tevékenységgel.
Ezt olvastad már?
Ebben a magyarországi régióban bizonyultak a leghalálosabbnak a nyári hőhullámok
Ha elmúltál 40, a te szívedet is károsíthatja ez a veszélyes alvási szokás
„A mérsékelt, de tartós alvásmegvonás testsúlygyarapodást okozhat, amiből arra következtethetünk, hogy a testsúlykontrollt, valamint a szív- és anyagcsere-betegségek megelőzését célzó programoknak érdemes lenne olyan stratégiákat alkalmazniuk, amelyek elősegítik a megfelelő mennyiségű alvást” – fogalmaztak a kutatók.
A Prevention cikke hozzáteszi: a tanulmány csupán összefüggést mutatott a csökkenő alvásmennyiség és az intenzívebb testsúlygyarapodás veszélye között, azt viszont nem bizonyította, hogy az alváshiány közvetlenül okozza a hízást. Ennek ellenére a kutatók úgy vélik, az optimálisnál kevesebb alvás több okból is megnehezítheti a fogyást.
A rendszeres alváshiány fokozhatja a túlevésre való hajlamot, mégpedig úgy, hogy hatást gyakorol az éhségérzetet szabályozó hormonok működésére. Ha tehát az ember folyamatosan fáradt, nagyobb eséllyel esik riasztó túlzásba, amikor evésre kerül a sor. (A késő esti, éjszakai órákra időzített nassolás egészségügyi szempontból különösen káros lehet.)
A szokásosnál rövidebb ideig tartó alvás a szervezet inzulinérzékenységét is csökkentheti, ami azért kockázatos, mert így a testünk kevésbé hatékonyan dolgozza fel a cukrokat, miközben több zsírt raktározhat el. Mindez akár a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát is tetézheti, különösen akkor, ha az alváshiány hosszabb időn keresztül áll fenn – figyelmeztetnek a kutatók.
Forrás: Prevention
Borítókép: rawpixel.com, Magnific








