Ha most nem lép Európa, ősszel már késő lesz – figyelmeztet a WHO

Szájmaszk - Olaszország - 2020

Európának most kell cselekednie, ha nem akar később szigorúbb COVID-intézkedéseket kockáztatni – figyelmeztette az európai országok vezetőit a WHO.

Az európai nemzeteknek fel kell gyorsítani az oltásfelvételt és vissza kell hozni a maszkviselésre vonatkozó szabályokat, hogy megfékezzék a koronavírus-járvány újabb hullámát és az esetszámok drasztikus megugrását, különben nem fogják tudni elkerülni a szigorúbb intézkedéseket a járvány későbbi szakaszában – mondta Hans Kluge, a WHO európai regionális igazgatója a Reutersnek adott interjújában.

“A múlt héten közel hárommillió új COVID-19 esetet jelentettek Európában, ami a globális új megbetegedések közel felét tette ki. A kórházi kezelések aránya ugyanebben az időszakban megkétszereződött, és hetente közel 3000 ember hal meg a betegségben”

– nyomatékosította kijelentését Kluge hozzátéve, hogy az emlékeztető oltások felgyorsítását és a maszkviselésre vonatkozó szabályokat egy ország sem kerülheti meg, ha nem akar ősszel súlyosabb intézkedéseket hozni. „Nem hiszem, hogy a társadalom készen áll az elrendelt zárlatokra” – tette hozzá.

“Az emberek meg szokták kérdezni tőlem, hogy visszatért-e a vírus?” – mondta Kluge. “Soha nem tűnt el. Még mindig ott van. Terjed. Mutálódik. És sajnos még mindig sok életet követel” – válaszolta meg egyúttal a kérdést a szakértő.

“A világjárvány két és fél éve, valamint az ahhoz kapcsolódó bezárások és zavarok után az országoknak most a megugrott inflációval és az Ukrajna elleni orosz invázió miatt megnövekedett élelmiszer-ellátási bizonytalansággal is meg kell küzdeni, de a kormányok továbbra sem feledkezhetnek meg az egészségügyről” – zárta a gondolatot Kluge.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!