A ráklelet mentette meg a Bajnokok Ligája veterán labdazsonglőrjét

A 37 esztendős Francesco Acerbi a Bajnokok Ligája elődöntőjének hihetetlenül feszült visszavágóján bizonyította be, hogy a legmélyebb gödör aljáról is van visszatérés.

Szinte tapintani lehetett a feszültséget a Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján, ahol az Inter Milan csapott össze a Barcelonával. A második félidő 87. percében, Raphinha találatával a Barca behozhatatlannak tűnő előnyre tett szert riválisával szemben, a katalánok öröme azonban gyorsan elillant. Nem sokkal később ugyanis olyasvalami történt, amitől egy pillanatra a gyepen és a lelátón is megdermedt az idő: a mérkőzés során végig higgadt következetességgel futballozó Denzel Dumfries beadásánál az Inter 37 esztendős belső védője, Francesco Acerbi megelőzte a Barcelona játékosát, Ronald Ajaurót, majd csodálatos pontossággal küldte kapuba a bőrgolyót. A labdarúgó fenomenális találatával hosszabbításra mentette a meccset, majd az Inter negyedóra leforgása alatt megfordította az erőviszonyokat, és végül 4-3-ra győzte le a Barcelonát.

Acerbi mesteri gólja után teljesen átadta magát a diadal mámoros érzésének (pedig ekkor még erősen kétséges volt az ütközet végkimenetele). Az olasz veterán a mezétől, majd az aláöltözetétől is megszabadult, s önfeledten ünnepelte első BL-találatát.

Sőt, ahogy a gbnews.com cikke is kiemeli, Acerbi eddig még egyetlen rangos európai tornán sem szerzett gólt, vagyis új bravúrja eddigi karrierje csúcsának is tekinthető. De ki is valójában ez a 192 centis, szikár fickó, akinek testét megannyi tetoválás borítja?

Nos, az Inter Milan védője kacskaringós életpályát tudhat maga mögött: előbb az alkohol rabságába esett, majd gigászi csatát vívott a rákkal, ám – átlagon felüli lélekjelenlétének és állhatatosságának köszönhetően – képes volt újra feltápászkodni a mélyről, és – ahogy azt mostani sziporkázása is bizonyítja – mára ismét sínre tette a karrierjét.

Acerbi 1988. február 10-én látta meg a napvilágot Olaszországban, a lombardiai Vizzolo Predabissiben. Egy helyi csapatnál, a Pavianál kezdett futballozni (debütálására 2006-ban került sor), aztán a 2010-es évek hajnalán a Serie B, vagyis a másodosztályú labdarúgó-bajnokság egyik csapatához, a Regginához, onnan pedig a Chievóhoz került. 2012 és 2013 között az AC Milan labdarúgójaként tevékenykedett, majd a Genoa (2013), ismét a Chievo (2013), a Sassuolo (2013-2018), a Lazio (2018-2023) és az Inter Milan (2023-) csapatát erősítette. Talán már ennyiből is kitűnik, hogy Acerbi pályafutásának íve sosem volt egyenletes, ez pedig részben magánéleti megpróbáltatásaival magyarázható.

A futballista alól akkor csúszott ki a talaj, amikor 2012 februárjában – hónapokkal ezelőtt, hogy az AC Milanhoz szegődött volna – elhunyt az édesapja. „Amikor apám meghalt, egy feneketlen mélységbe zuhantam. Elkezdtem vedelni, és higgyék el, nem voltam válogatós” – idézte fel a keserű múltat Acerbi.

A labdarúgón úrrá lett a depresszió: nem pusztán társas kapcsolatai sorvadtak el, de szakmai mélyrepülése is kezdetét vette. „Apám halála után üresnek éreztem magam, és a focinak sem láttam többé értelmét. Megállíthatatlannak tűnt a zuhanásom. Arrogánssá váltam, mindenkivel elégedetlen voltam” – vallotta be a sportoló, aki elé egy évvel később, 2013-ban még nagyobb akadályt gördített az élet.

Hererákkal diagnosztizálták – ráadásul a daganatos betegsége később kiújult, így hosszú, elhúzódó csata várt rá, ma mégis azt mondja, hogy a ráklelet „mentette meg az életét.”

„Természetesen nem lehet félelem nélkül átvészelni az ilyesmit, de ha ez nem következik be, akkor visszavonultam volna” – magyarázta Acerbi, aki 2014 első felében intenzív kemoterápián esett át. Noha még a kezeléssorozat időtartama alatt is részt vett az edzései többségén, csak a következő szezonban térhetett vissza a pályára.

„Miután két alkalommal is legyőztem a rákot, elkezdtem pszichológushoz járni. A szakember elmagyarázta, hogyan kezeljem a krízishelyzeteket, és miként tegyem meg az első lépéseket a végső gyógyulás irányába” – árulta el Acerbi, majd hozzátette: „Nagyon fontos, hogy mindig legyen körülötted legalább két-három ember, akikre támaszkodhatsz.”

Türelme és kitartása végül meghozta gyümölcsét. „Teljesen mindegy, hogy a pályán vagy-e, vagy sem, előbb-utóbb el fog jönni a te időd” – summázta az elmúlt bő egy évtized talán legfontosabb tanulságát az olasz védő, aki később a magánéletében is révbe érkezett. Barátnőjével, Claudia Scarparival 2025 elején házasodtak össze, kislányuk, Vittoria pedig négy évvel ezelőtt jött a világra.

Acerbi ma újra mosolyogva néz a tükörbe, ami nem is csoda, hiszen egy olyan férfi pillant vissza rá, aki békét kötött a múlt árnyaival, és derűsen fürkészi a jövőt. Egyvalami bizonyos: az olasz futballista továbbra sem dőlhet hátra, hiszen az Inter Milan május 31-én, Münchenben a Paris Saint-Germainnel méri majd össze erejét a Bajnokok Ligája döntőjében.

Acerbi legutoljára 2023-ban játszott BL-döntőt, ám csapata akkor kikapott a Manchester City-től. Viszont lehetséges, hogy a 37 éves védő most végre benyújtja a számlát a sorsnak, és – kissé megkésve bár, de – valóra váltja azt az álmot, amit minden futballista egy életen át kerget.

(Kiemelt kép: Dennis Agyeman / Spain DPPI / DPPI)