A minap óvoda után játszótérre vittem a gyerekeket, és boldog meglepettséggel tapasztaltam, hogy az anyukák és apukák aránya megegyezett. Azaz ugyanannyi édesapa volt kint a gyerekeivel, mint édesanya.
Tudom, az utcán sétálva vagy az oviban, suliban nem feltétlenül tűnik fel, hogy milyen arányban változott az apukák szerepe az elmúlt évtizedekben, de újságíróként és apa bloggerként évek óta nyitott szemmel figyelek és boldogan írhatom le, a változás több mint pozitív!
Manapság egyre több helyzetben állnak helyt az édesapák is, ami fontos dolog a társadalom, a jövő apukái szempontjából.
Elég csak egy-egy generációt visszalépni, a mi apáink vagy akár nagyapáink mennyire vették ki részüket a gyerekneveléssel kapcsolatos feladatokból. Sokat gondolkodom, hogy minek is köszönhető ez a jelentős változás és mindig arra a végeredményre jutok, hogy az elmúlt generációk édesanyái változtatni akartak, és olyan értékekre nevelték gyermekeiket, amilyen partnerre ők maguk is vágytak.
A férfi és az apa szerepe generációról generációra változott.
A tekintély véleményem szerint megmaradt, a férfi és az apa szerepe viszont alapjaiban változott meg a XXI. században. A családi összkép demokratikusabb lett, ami pedig talán még ennél is fontosabb, hogy végre elkezdtük megérteni és értékelni, a Nő, az Anya fontos és sokszor rendkívül kimerítő szerepét.
Ha figyelmesen vizsgáljuk és valóban nyitott szemmel követjük az édesapák alakulását láthatjuk, hogy már egy emberöltőnyi idő alatt is hatalmas változásokon mentünk keresztül.
Előkerültek a szakirodalmak a könyvesboltok polcain, amelyek kifejezetten édesapáknak szólnak egy meglehetősen új stílusban. Mivel sorra jelennek meg az újabbnál újabb kötetek, arra tudok következtetni, hogy keresett lett ez a kategória is. Egyre több apuka számol be tapasztalatairól az interneten és a közösségi média csatornákon is. Ha csak a saját példámat veszem, közel hat éve írok az apaság minden szépségéről és árnyoldaláról. Megjelentek azok a vlogok, blogok és podcastok is, amelyek kifejezetten a XXI. századi apaság témáját érintik.
Nem kell feltétlenül az interneten böngészni ehhez, ha kinyitjuk a szemünket láthatjuk az apukákat hordozóval a villamoson, pelenkával szaladni a bevásárlóközpontban vagy homokozni a játszótéren. Sőt, a kedvenc posztjaim közé tartoznak azok a fotók, ahol körömlakkal pingálják a kislányok apuka körmeit, majd elkészítik az alkalmi sminkjét és becsavarják a haját.
Számtalan apró jel, arra, hogy a változás elkezdődött.
Sohasem felejtem, amikor kórházba került néhány éve a kislányunk. Mivel az anyukájuk a párhónapos ikrekkel volt otthon, én maradtam bent vele. Összesen tíz napot töltöttünk együtt a kórházban. Tíz napot, ami örökre összekovácsolt minket, talán ezekben a napokban váltam igazán apává.
Tíz nap, amikor nincs anya, és mindent neked kell megoldani. Emlékszem, a kórházban volt anyaszálló, hogy az édesanyák éjszaka aludni tudjanak, viszont édesapáknak nem tartottak fent külön szobát. Annyira nem volt megszokott, hogy a másik nem marad a gyerekkel a kórházban. Viszont ekkor nem voltam egyedül, rajtam kívül még két apuka is ápolta a gyermekét, így öt nap széken alvás után kineveztek nekünk egy apa szobát. A főnővér meg is jegyezte, lassan el kell gondolkodniuk, hogy ez állandó dolog legyen, mert egyre több apuka vállal már ebben is szerepet. Ekkor már tudtam, hatalmas változásokon mentünk át néhány generáció alatt, és abban is biztos voltam, nem hiába írom a cikkeimet.
Az irány tökéletes, és az, hogy ezzel a törődéssel még erősebb kapcsolatok alakulnak ki az édesapák és gyermekeik között, megkérdőjelezhetetlen. Ennél fontosabb dolog pedig nincs is, mert valljuk be, nem csak a gyermekeink, de mi is gazdagabbak leszünk ezekkel az élményekkel és érzésekkel.
