Kína gazdasága nagyobb bajban van, mint gondoltuk

A koronavírus-járvány okozta lezárások és a termelés visszaesése az elmúlt években komoly hatással volt a sokáig dübörgő kínai gazdaságra. 2023 elején azonban a befektetői piac és a közgazdászok úgy látták, Kína feltámadt hamvaiból, a zéró-covid politika vége a fellendülés ígéretével kecsegtetett.

Már előre látták, ahogy a kínai fogyasztók markát égető pénz becsatornózádik a világ gazdaságának vénájába. Hat hónap elteltével azonban gazdasági felépülés álma úgy tűnik, kezd szertefoszlani.

A valóság az, hogy a Covid okozta gazdasági visszaesés miatt gyengélkedő Kína továbbra sem képviseli azt a gazdasági erőt, amit korábban.

A világ második legnagyobb gazdasága továbbra is remegő lábakon áll, az ipari termelés csalódást okozott. A kereskedelem – mind az import, mind az export – jelentősen lelassult. Mindent betemet az adósság, különösen az ingatlanfejlesztéseket, amelyek a gazdaság 30%-át teszik ki. A kereskedelmi partnerek az emberi jogok megsértésétől a kormánynak az ország kereskedelmében betöltött növekvő szerepével kapcsolatos aggályokig számos kritikát fogalmaztak meg az országgal szemben. A magánszektor – amelytől azt várták, hogy Kína fellendülésének nagy részét hajtani fogja – behúzta fülét-farkát.

Az újranyitással be nem teljesült várakozások nemcsak rövid távú csalódást okoztak, hanem azt is jelzik, hogy a régi Kína eltűnt.

Azok a mechanizmusok, amelyek három évtizeden át a „kínai csodát” hajtották, ami által az ország nemzetközi nagyhatalommá vált, összeomlottak. A kínai ingatlanpiac buborékja kipukkadt. És mivel az ingatlanok központi szerepet játszanak a gazdaságban, a veszteségek elnyelésének fájdalmas folyamata továbbra is pénzt fog elszívni a kínai háztartásoktól, bankoktól és a kínai önkormányzatok hatalmas hálózatától. Kína munkaképes korú lakossága elöregszik, és kevesebb fiatal van a helyükre, mint bármikor az ország modern történelmében. Az export továbbra is kulcsfontosságú a gazdaság számára, de az egykor a szabad kereskedelmet pártoló országok a globalizmustól a protekcionizmus felé fordultak.

Persze, korábban is voltak visszaesések, miért ne lehetne ez is egy hasonló periódus?

A múltbeli visszaesésekkel ellentétben azonban most úgy tűnik, hogy Peking nem tervez közbelépni, hogy megfordítsa a csökkenő tendenciát. Hszi Csin-ping kínai elnök ehelyett az alacsonyabb növekedés korszakára készíti fel népét, világossá téve, hogy a gazdaság jelenlegi állapotában ezt tudja elérni, és ez az a struktúra, ami neki is tetszik.

És miközben a Wall Street igyekszik jó képet vágni, az olyan bankok, mint a JPMorgan, az ügyfeleiknek szánt iránymutatásokban már azt a kérdést járják körbe, hogy mekkora értelme van Kínában befektetni. Ez pedig egy olyan kérdés, amit ha már feltesznek, az komoly problémát jelent.

Vannak olyan nagybefektetők, akik teljes egészében elhagyják az egykor ígéretes országot, ami örökre átalakította, a világ termelését. A legendás fedezeti alapkezelő, Stanley Druckenmiller, aki régóta hisz Kína növekedésében, és aki a Covid előtt úgy jellemezte az ország vállalkozói energiáját, mint „New York cracken”, a Bloomberg Invest júniusi konferenciáján borús képet festett az ország jövőjéről.

„Ha visszatekintek 10-15 évet, egyszerűen nem látom ezt. Hacsak nem történik változás a hatalomban a csúcson, szerintem ez egy nagyon dinamikátlan gazdaság lesz” – mondta. „A következő hat-kilenc hónapban egy kis kiugrásra és valamiféle erőteljes növekedésre számítunk, de ha kitekintünk, nem tekintem őket az USA nagy kihívójának a gazdasági hatalom és növekedés szempontjából.”

A Wall Street által várt főnixszerű újjászületés helyett a kínai gazdasági csoda utolsó fellángolásainak vagyunk tanúi. És erre szinte senki sem volt felkészülve.

Ne nevezzük visszatérésnek

Az elemzők úgy gondolták, hogy 2023-ban a kínai tőzsde dicsőséges visszatérésének leszünk szemtanúi. A Morgan Stanley és a Goldman Sachs is ezen az állásponton volt. A Bank of America előrejelzése azzal érvelt, hogy míg a világ többi részét recesszió fogja sújtani, Kína „figyelemre méltó kivétel” lesz. A kínai növekedésre vonatkozó várakozások 17 éves csúcsra emelkedtek.

Mennyire váltak be ezek a jóslatok? Áprilisban a kínai gazdasági adatok nagyjából minden területen gyengék voltak. A kínai Nemzeti Statisztikai Hivatal által a feldolgozóipari vezetők körében végzett felmérés szerint az ország aktivitása váratlanul csökkent. Az ipari termelés, amely szintén azt mutatja, hogy az ország mennyit termel, 5,9%-kal nőtt az előző hónaphoz képest – ez stabil, de jóval elmaradt az elemzők által várt 10,6%-os növekedéstől. És az ingatlanpiac, amely az állami bevételek egyik legfontosabb szeletét adja, szintén megtorpant: a földeladások 22%-kal csökkentek 2023 első negyedévében. A Societe Generale közgazdásza, Wei Yao az ügyfeleknek szóló, találóan „Ennyi?” című jegyzetében kiszámolta, hogy a kiskereskedelmi eladások növekedése az előző hónaphoz képest gyakorlatilag nulla volt.

Elemzők szerint május hozhat némi enyhülést. Úgy tűnik, hogy az autóeladások helyreálltak, ami felvidíthatja Pekinget. A kínai vállalkozásokat felmérő China Beige Book elemzői pedig azt jósolják, hogy a kiskereskedelmi és a szolgáltatási szektor valószínűleg felfelé fog meglepetést okozni.

„A CBB bevételi és haszonkulcsindexei májusban már a harmadik egymást követő hónapban javultak. Ezek egyben a legerősebb egyhavi értékeket jelentették mindkét mutató esetében a 2020 eleji visszaesése óta” – írták egy friss jelentésükben. De ez nem azt jelenti, hogy a fellendülés csak egy kicsit késve érkezik.

„A kínai gazdaság talán újra kinyílik, de nem fog újraindulni” – mondta Leland Miller, a China Beige Book alapítója. Ez a fellendülés azonban csak illúzió.

A probléma az, hogy miközben a fogyasztók elkezdtek mocorogni, a kínai gazdaság legnagyobb hajtóereje – az ingatlanpiac és az export – továbbra is szunnyad. A kínai gazdaság mintegy 37%-át a fogyasztás teszi ki (az USA-ban ez az arány 70%). Tehát a fogyasztók normális aktivitásának visszatérése hasznos, de nem elég a gazdaság fellendüléséhez. Kína soha nem tudta volna elérni a Wall Street által várt csodás újranyitást anélkül, hogy a hatalmas export- és ingatlankezelő gépezet kerekei ne mozdulnának meg.

Peking megpróbálta az országot az USA-hoz hasonló fogyasztási modell felé terelni, de az export még mindig a kínai gazdaság 20%-át teszi ki. Májusban a külföldre irányuló szállítások 7,5%-kal csökkentek, ami az első csökkenés ebben az évben. A visszaesés nagyrészt az általános globális gazdasági lassulásnak tudható be, de részben a kedvezőtlen geopolitikai dinamikák is szerepet játszanak ebben a folyamatban. Az import, amely fontos mutatója az ország egészségi állapotának, szintén lassult. Peking a Covid alatt az egész gazdaságot téli álomba ringatta, de ez nem jelenti azt, hogy pusztán az újranyitás önmagában elegendő ahhoz, hogy véget érjen ez a hosszú hibernáció. Kína gazdasági visszatérése a legjobb esetben is langyos lesz.

„A dolgok 2023-ban javulni fognak, majd 2024-ben, 2025-ben ugyanazok a strukturális problémák lassítják a dolgokat” – mondta Miller. „Akkor az emberek már nem a ciklikusra fognak figyelni, hanem a strukturális problémákra, amelyek a gazdaság jellemzői lesznek az elkövetkező években”.

Sárkány helyett víziló

Kína hosszú, fájdalmas út előtt áll, és a Kínai Kommunista Párt döntéshozói úgy tűnik, nem érdekeltek a piacorientált megoldásokban, amelyek megkönnyítenék az utat. „A csalódást keltő fellendülés gyökerei egyre inkább strukturálisnak tűnnek – a tőkeáttétel csökkentésére irányuló gondolkodásmód és az állati szellem tartósabb elvesztése” – figyelmeztetett Yao, a Societe Generale munkatársa nemrégiben kiadott jegyzetében.

Kína strukturális problémájának középpontjában az adósság áll. Az ország növekedése évekig az infrastruktúrából és az ingatlanfejlesztésből származott, rengeteg rossz beruházás történt (és történik ma is), mert nem foglalkoztak azzal, hogy mindezekre van-e valós kereslet. Nem volt. Most ennek fizetik meg az árát. Peking végre rájött, hogy az ingatlanpiacon az általa is gerjesztett adósság miatt van a helyzet, és a piac lehűtése érdekében leállította az olcsó hitelek nyújtását. De ennek a változásnak a következményei túlmutatnak a gazdaság egy szektorának összeomlásán. Azt látjuk, hogy levágták a szent teheneket.

A kínai helyi önkormányzatok évekig nagyrészt úgy finanszírozták magukat, hogy földterületeket adtak el ingatlancégeknek. Azonban Kínában nincs meg annak a gyakorlata, hogy az önkormányzatokat az ingatlanadóból finanszírozzák, így a kisebb, szegényebb tartományok pénz nélkül maradtak, mivel a korábbi forrásszerzési megoldás már nem áll rendelkezésükre.

A helyi finanszírozás összeomlása valós és azonnali hatással van a kínai társadalomra. Ahogy a hiteláramlás lassan elapadt, az ingatlancégek elkezdték eladni a lakásokat, mielőtt azok megépültek volna, a kínai fogyasztók hátán finanszírozva magukat. De mivel a piac összeomlott, és a fejlesztők nem képesek betartani az ígéreteiket, ezért a háztartások is pénz nélkül maradtak. Az ingatlanoknak elviekben biztonságos befektetésnek kellett volna lenniük. Csak hogy szemléletes legyen a probléma nagysága, Kína vagyonának több mint 70%-a ingatlanokban van lekötve. Ez volt az a befektetés, amely biztosította a családok helyét a középosztályban. És a probléma nem csak az idősebbeket érinti, mert az ingatlanpiaci válság a következő generáció kilátásait is rontja. Egyes kiéhezett helyi önkormányzatok akár 54%-kal is megemelték a főiskolai tandíjakat, miközben a fiatalok munkanélkülisége meghaladja a 20%-ot, és rekordszámú diák próbál felsőfokú végzettséget szerezni.

Egyszer minden csoda véget ér

Ebben a környezetben a kereskedelem kulcsfontosságú Kína számára. Most lenne az ideális idő az export felfuttatására, a külföldről érkező tőke beáramoltatására, azonban láthatóan Xi nem nyitott a nyitásra. A geopolitikai feszültségek miatt az USA – Kína legnagyobb kereskedelmi partnere – „kockázatmentesíti” Kínát. Sok amerikai vállalat máshová akarja áthelyezni a tevékenységét, vagy úgy, hogy az Egyesült Államokba telepíti át, vagy úgy, hogy ideológiailag kevésbé rizikós „barátkozik”. Tavaly az Ázsiából származó amerikai import 50,7%-a Kínából származott; ez a 2013-as több mint 70%-os arányhoz képest jelentős csökkenés.

Persze a világ többi része számára sem lesz olcsó lecsatlakozni Kínáról: időbe és pénzbe kerül majd, hogy a gyártást haza, vagy legalábbis a közelükbe költöztessék vissza. Akik belegabalyodtak Kína gazdasági hálójába, még nehezebben szabadulnak majd.A csoda vége sok befektető és piac számára fájdalmas lesz.

Kína gazdasági modellje egy olyan világra épült, amely a globalizációból táplálkozott. Ma sokkal inkább a protekcionizmus, az óvatos befektetések és a regionális szövetségek szabják meg a gazdaságot. Mint sok piaci változás, ez is lassú és fájdalmas lesz, amíg tart, de visszatekintve elengedhetetlen lesz.