Vezetői önbizalom vs. önhittség – mi a különbség?

Az önbizalom a vezetés elengedhetetlen feltétele. Hiszen hogyan tudna bárkiben is bízni az, aki önmagában sem képes? Önbizalom nélkül lehetetlen bármibe belefogni, bármit is véghezvinni, illetve megvalósítani. Épp ezért ez a vezető belső stabilitásának is az alapja.

Sajnos mégis gyakran tulajdonítanak neki negatív tartalmat, és sok esetben összekeverik az önhittséggel. Ezért most tisztázzuk, mi a különbség a két fogalom között!

Az önbizalom azt jelenti: „Elfogadom, becsülöm magam, és feltétel nélkül bízom abban, aki vagyok. Tisztában vagyok önmagammal: tudom, hogy nem vagyok tökéletes, de nem is akarok az lenni. Látom a hibáimat és kész vagyok fejlődni. Ugyanakkor elismerem azt, amiben tehetséges vagyok. Nem vagyok különb másoknál, de ugyanolyan értékes vagyok.” Az önhittség ezzel szemben: „Mindenkinél jobb vagyok és mindent jobban is tudok. Másoknál különb és értékesebb vagyok. Nincsenek hibáim, ha valaki mégis ezt sugallná, bebizonyítom, hogy ő téved. Én ugyanis soha nem tévedek. Nincs szükségem fejlődésre, és nincs mit tanulnom sem.”

• Az önbizalom a helyes önértékelésre épül. Az önhittség a sérült önértékelésen alapszik.
• Az önbizalom elbírja az igazságot. Az önhittséget önhazugságok táplálják.
• Az önbizalom nagy mentális erőt jelent. Az önhittség nagy egot.

Az egészséges önbizalommal rendelkező vezető tisztában van azzal, hogy az emberei motivációjának, teljesítményének és elköteleződésének ő a legfőbb katalizátora, és ennek a felelősségét fel is vállalja. Nemcsak akkor van jelen a csapata számára, amikor jól mennek a dolgok, hanem akkor is, amikor elmaradnak az eredmények. És ilyenkor az okokat keresi, valamint azt, hogy miben lehetne fejlődni. Egy öntelt vezető ezzel szemben a legtöbbször csak ahhoz adja a nevét, ami sikeres. Amikor pedig az emberei nem hozzák a várt teljesítményt, esetleg valamiben elakadnak, rájuk és egyéb külső dolgokra hárítja a felelősséget. Hiszen szerinte ő biztosan nem tehet arról, ha valami rosszul megy. Épp ezért az önhitt vezető menekül azoktól a helyzetektől, amelyben sebezhetőnek érzi magát. Hiszen az nem férne bele az önmagáról alkotott – önhazugságokkal teli – képébe. Épp ezért az önismeretet is hárítani szokta, öntelt elbizakodottsága pedig nem engedi meg a tanulást és kigúnyolja az alázatot. Másokat lenéz, és szinte lehetetlen kivívni az elismerését, mert inkább önmaga nagyszerűségét szereti hangsúlyozni.

Akinek viszont helyén van az önbizalma, annak nincs szüksége hatalmi eszközökre, mások lealacsonyítására és megfélemlítésére.

Ehelyett erősíti és biztatja csapatát. Nem a kontroll és a szankció meríti ki az eszköztárát, mert mer megbízni az embereiben, és érdemi feladatokat adni nekik. Nem versenyzik velük, hanem támogatja és fejleszti őket. Nem a saját, hanem a csapat egységének a fontosságát hangsúlyozza, amelynek ő is a része. Tisztában van azzal, hogy az ember érték. Ő és minden kollégája: egyenrangú felek egy hierarchikus rendszerben. Csak az a vezető képes a csapatát felemelni, s így rendkívül eredményessé és elkötelezetté tenni, aki belül stabil. Aki az erejét a benne lévő egészséges önbizalomból, nem pedig a másokon való uralkodásból meríti. Az emberek az ilyen vezetőt maguktól követik, az általa irányított vállalatnak pedig mindenhova a jó hírét viszik.