Marek Zoli: elhiszem, hogy egy pillanatra megállíthatom a világot

marek zoli interjú

Marek Zoli marketingszakember, fotós, több hazai együttműködés után egyedüli magyarként lett egy nemzetközi fotós és videós cég nagykövete.

Mindezek mellett készül egy őszi kiállításra, együtt dolgozik egy nemzetközi fejlesztőcsapattal és számos utazás vár rá még idén. Marek Zolival beszélgettünk.

Mióta foglalkozol fotózással, illetve kreatív tartalom gyártásával?

Gyermekkorom óta “játszom” fényképezőgépekkel. Az egyik legkedvesebb emlékem, amikor egy egész tekercs filmet végiglőttem úgy, hogy az objektíven lévő kupakot a gépen felejtettem. Édesapám előhívatta mind a 32 darab, teljesen fekete képet. Azóta mindig odafigyelek és előkészülök mielőtt megnyomom a gombot. Kreatív tartalom gyártásával közel 15 éve foglalkozom és úgy gondolom, hogy a világ ebbe az irányba tart. Nekem is, még ennyi marketing szakmában töltött idő után is újra kell gondolnom, hogy az ügyfeleim és magam számára is milyen kommunikációt folytatok a jövőben.

marek zoli photography

Kép: Marek Zoli

Mi az amit leginkább szeretsz a fotózásban?

Nemrég fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy én máshogy látom az utamba kerülő dolgokat és a legjobb, hogy ennyi év gyakorlás, munka, idő- és energia befektetés után már meg is tudom mutatni a látásmódomat. Nagyon szeretek az idővel játszani, mert talán elhiszem, hogy ezáltal egy pillanatra meg tudom állítani ezt az egyre jobban rohanó világot. Én a képeimmel próbálok üzenni az embereknek, hogy álljatok meg egy kicsit, örüljetek, mert süt a nap, álljatok meg és táncoljatok az esőben, üljetek le a földre és nézzétek a körülöttetek lévő rezdüléseket.

Szerinted mi az, ami alapján sikerült ez a nemzetközi együttműködés?

Nagyon régóta fotózom, így volt szerencsém több fényképezőgép márkát és kiegészítőit is kipróbálni és ezekkel mások által is értékelhető anyagot leraknom az asztalra. Tavaly a nika.hu csapata állt mellém itt Magyarországon, ami egy nagy lendületet adott nekem, míg az idei év elején sikerült a focusnordic.com nemzetközi csapatához eljuttatni a képeimet, ahol nem kevés egyeztetés, majd közel fél éves tesztidőszak után hivatalosan is nagykövetük lehetek. Szerintük látok és ezáltal meg is mutatok olyan dolgokat, amik mellett a legtöbben elmennek. Ezzel párhuzamosan tavasszal találkoztam két nagyszerű szakemberrel, akik potenciált láttak abban, hogy engem, mint fotóművészt képviseljenek.

Marek Zoli Photography képek

Kép: Marek Zoli

Mit kell tudni a managementedről?

A The ArtSommelier csapata elkötelezett amellett, hogy a tehetséggondozás és annak hosszú távú fejlesztése révén pozitív társadalmi hatást fejtsen ki. Pragmatikus, stratégiai megközelítésük nem fogja vissza a művészeket, sőt kreatív tanácsaik tökéletes egyensúlyt teremtenek a művészi látásmód és az üzleti racionalitás között. Az általuk támogatott művészeket több területen segítik, úgy mint a kiállítás-szervezés, galériákban és aukciókon való szerepeltetés és értékesítés, vagy akár karrier- és életvezetési tanácsadás. Sikeres tevékenységük vonzza a tehetséges művészeket, akik sorozatos jelentkezése pozitív visszajelzés számukra. Az NFT és a digitális művészeti térbe is bemerészkedtek, hiszen manapság a kiváló művészek lehetőségei ezen a területen végtelenek.

Marek Zoli Photography épületek

Kép: Marek Zoli

Arra a kérdésre pedig, hogy Marek szerint vajon miért került be hozzájuk, egyszerűen fogta a telefonját, felhívta őket és máris megkaptuk a választ:

“Marek Zolival a közös munka megkezdésének egyik oka az volt, hogy beleszerettünk az épületfotóiba. Olyanfajta látásmódot találtunk meg, amely egyik művészünknél sincs jelen. Képei ugyanis nemcsak fotók, hanem teljes épületkompozíciók. Marek egy épületben vagy tájban észreveszi azt, amit más nem és amit mi művészetnek nevezünk. Lehetséges, hogy a tervezés során maga az építészmérnök is pont ezeket a kompozíciókat álmodta meg. A fotók által a külső és belső terek összhangja és harmóniája is megmutatkozik. Fontos tényező volt a személyisége és karizmája. Minden művészünknek erős, karakán egyénisége van, és az, hogy hogyan tud valaki az ügyfelek vagy a gyűjtők előtt megjelenni, számunkra rendkívül fontos. Ezen kívül a művészeinknek velünk is összhangban kell lenniük, így biztosított a sikeres közös munka. Mindezeket Marekben megtaláltuk és izgatottan várjuk a jövőbeli közös projekteket.”

Mire vagy a legbüszkébb?

A kisfiamra és arra, ahogy odaszalad hozzám, ha találkozunk. Megkapni és talán kiérdemelni egy ilyen csodálatos ember szeretetét semmihez sem fogható. Fontos megemlítenem, hogy természetesen ehhez szükség van az Anyukájára és arra, amilyen odafigyeléssel és szeretettel neveli Őt. Ha a fotós válaszára vagy kiváncsi, természetesen a partnereim bizalmára, az általuk adott lehetőségekre, a ma már több mint 11.000 emberre, akik évek óta követnek, támogatnak egy-egy hozzászólással, üzenettel a social felületeimen és nem utolsósorban azokra, akik otthonaikban az én képeim lógnak a falon.

Marek Zoli Photography kiállítás

Kép: Marek Zoli

Egy ilyen jelentős mérföldkő után joggal merül fel a kérdés, hogy hogyan tovább. Mik a jövőbeli terveid?

A The ArtSommelier csapatával közösen készülünk a fotókiállításomra, utána pedig számos utazás vár, hiszen jó pár ország turisztikai hivatalával egyeztetünk közös projektekről. Ezekkel párhuzamosan kötöm össze a fotózást a marketinggel, illetve indítom végre el egy régi tervemet, ami nem más, mint hogy csatlakozzanak fotózást kedvelő emberek a fotós túráimhoz itthon és külföldön egyaránt. Ahogy régen is, úgy most is több lábon igyekszem állni, így hamarosan egyedülálló fejlesztésekkel startolunk a marketing piacon, de ez egyelőre maradjon az én és a csapatunk titka.

És hogy mi a legnagyobb tervem?

Megmutatni az embereknek, hogy milyen csodálatos ez a Föld nevű bolygó, ahol élhetünk.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!