Idén is az Amazon a világ legértékesebb márkája

Amazon - részvények - 2020

Idén is az Amazon áll a világ legértékesebb márkáinak az élén, harmadik éve foglalja el ezt a helyet.

A Kantar Millward Brown médiapiaci kutatóvállalat “BrandZ Top 100 Most Valuable Global Brands” felmérése szerint az Amazon értéke tavaly 64 százalékkal, 683,85 milliárd dollárra nőtt.

A második legértékesebb márka továbbra is az Apple, 612 milliárd dollárral és 74 százalékos növekedéssel.

A tavalyi negyedik helyről az idén a harmadikra jött fel a Google, amelynek a márkaértéke 42 százalékkal, 458 milliárd dollárra emelkedett. Eközben a harmadik helyről a negyedikre csúszott vissza a Microsoft 410,27 milliárd dollár márkaértékkel, ami 26 százalék növekedés 2020-hoz viszonyítva.

A lista további hat helyezettje között van a kínai Tencent, amely két helyet javítva az ötödik helyre erősödött és szintén két helyet javítva a hatodik a Facebook. Az Alibaba 196,91 milliárd dolláros értéke a hetedik, míg a Visa 191,285 milliárd dolláros értéke a nyolcadik helyre volt idln elég. A tízes lista kilencedik helyezettje a McDonald’s lett 154,92 milliárd dollárral, a tizedik pedig a MasterCard 112,88 milliárd dolláros márkaértékkel.

A százas listán a Tesla márkaértéke nőtt a legnagyobb mértékben, 275 százalékkal, 43 milliárd dollárra, ami a 47. helyre volt elég.

A listára 13 cég került fel először, rögtön a 12. helyet szerezte meg az Nvidia, az 52. a Zoom, a Spotify pedig a 99. lett.
A listán szereplő száz márkának az összesített értéke 42 százalékkal, 7000 milliárd dollárra nőtt.

A BrandZ Top 100 tanulmányt a WPP marketing és márkatanácsadó, valamint cége, a Kantar Millward Brown készíti 2006 óta, akkor a 100 vezető márka értéke 1400 milliárd dollár volt.
(MTI)

Jeff Bezos közel 30 év után távozik az Amazon éléről

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!