Vége a titkolózásnak: kiderült, ki ölti magára Robotzsaru páncélját az új tévésorozatban

Kovács Patrik Kovács Patrik | 2026.09.04 | Film | Olvasási idő: 4 perc
Vége a titkolózásnak: kiderült, ki ölti magára Robotzsaru páncélját az új tévésorozatban

A Prime Video készülő tévészériája bizonyára kitágítja majd Paul Verhoeven 1987-es, kultikus sci-fi thrillerének univerzumát, és természetesen vadonatúj színészgárdát is felvonultat.

A Prime Video gondozásában készül Paul Verhoeven 1987-es sci-fi thrillere, a Robotzsaru sorozatverziója, melynek címszerepét a 43 esztendős Dan Stevens (Downton Abbey, Légió) alakíthatja – szellőztette meg a Variety. A nyolc epizódból álló első szezont még júliusban jelentették be, de maga a projekt már azóta a tervezőasztalon hever, hogy az Amazon 2022-ben megvásárolta az MGM médiatársaságot. Alex Murphy, vagyis a Robotzsaru szerepét a már említett kultklasszikusban, illetve három évvel későbbi folytatásában Peter Weller alakította, aki az 1993-as harmadik részben Robert John Burke-nek adta át a stafétabotot. A franchise 21. századi feltámasztásával Hollywood végül 2014-ben próbálkozott meg: a José Padilha által dirigált új rebootban Joel Kinnaman öltötte magára a futurisztikus Detroitban rosszfiúkat aprító kiborg páncélzatát. A későbbi epizódok azonban jócskán alulmúlták a rajongói várakozásokat, és voltaképp meg sem közelítették Verhoeven kemény, borús hangulatú, erőszakos, egyszersmind szatirikus árnyalatokkal is megfestett eredetijét. Bízzunk benne, hogy a tévésorozat inkább ez utóbbit tekinti majd igazodási pontnak.


Ezt olvastad már?

Hollywoodi film készülhet a Viszkis rabló életéről, Keanu Reevest szemelték ki a főszerepre

Josh Brolin maga jelentette be: harmadszor is magára ölti legkultikusabb szerepét


A széria forgatókönyvírója, vezető producere és showrunnere Peter Ocko lesz, de a producerek sorát – a Blumhouse Atomic Monster cégére alatt – olyan nevek is erősítik még, mint James Wan, Michael Clear, vagy Rob Hackett.

Az eredeti Robotzsaruban Alex Murphy rendőrtiszt (Weller) egy bűnbandával folytatott tűzharc közben kapott halálos sebet, ám testét a legújabb technológia segítségével sikerült újjáéleszteni: a férfi mesterséges karokat és szerveket kapott, majd félig robot, félig ember igazságosztóként megkezdte Detroit városának „bűnözőmentesítését”, gyakorta ellenszegülve felettesei parancsának. A tévésorozat hivatalos tartalomismertetője szerint „egy hatalmas technológiai konglomerátumnak sikerül meggyőznie a város [Detroit – a szerk.] vezetését, hogy állítsanak a rendőrség szolgálatába egy szupererős robotot – egy különleges gépet, melybe egy sokak által szeretett, de elhunyt rendőrtiszt (Stevens) tudatát ültették.”

Verhoeven Robotzsaruja alapján korábban több tévésorozat is íródott (melyek között élőszereplős és animációs szériák is akadtak), ugyanakkor a franchise nyomán számtalan videójáték és képregény is született.


Forrás: Variety

Borítókép: Marcelo Chagas