Dübörög a hazai albérletpiac

A koronavírus-járvány következtében a magyar bérleti piacon több éves trendek dőltek meg: az addig túlkereslettel küzdő bérleti piacon a túlkínálat uralkodott el.

A pandémia kitörését követően mind a bérlők, mind a lakástulajdonosok többsége nehéz helyzetbe került, és a tulajdonosoknak kellett versenybe szállniuk a bérlők kegyeiért. A hazai helyzetet a pandémia második hullámát követően jól jellemezte a kiadó ingatlan rekord magas száma, valamint a mélypontra süllyedt kereslet. Az idei évi országos statisztikák folyamatos emelkedést mutatnak a bérleti díjak esetén, a fővárosi kiadó lakáspiacon már 4,2% a drágulás, míg országos szinten már több, mint 6% – derül ki egy magyar ingatlan hirdető- és kereső portál legfrissebb elemzéséből.

Viszlát Airbnb?

A koronavírus-járvány kitörése után másfél évvel is még érezhető a pandémia gazdasági hatása és eredménye. Mind a bérlőket, mind a bérbeadókat érintő nehézségek, valamint a tavalyi turisztikai szezon elmaradása miatt az Airbnb-piac hatalmas pangásának lehettünk szemtanúi. Nos, 2021-ben sem változott sokat a helyzet: nagyon sok lakástulajdonos kényszerült a hosszú távú lakáskiadás piacán maradni, azonban az Airbnb-lakáskiadás is élénkülő üzemmódba kapcsolt.

A pandémia harmadik hullámát követően az albérletpiaci forgalom az eddig rögzített adatok alapján augusztusban tetőzött országszerte, ezzel párhuzamosan pedig közel 10 ezer turisztikai céllal bérbe adott lakás tűnt el a magyar piacról – derül ki a vállalat friss elemzéséből. Igaz, a nyári főszezon alatt számos új hirdető jelent meg a szállásadó adatbázisában, azonban a lakástulajdonosok zöme a még igencsak gyenge turisztikai szezon hatására az idei évben sem tért vissza az Airbnb-piacra. A hirdetési portál felmérése alapján az országos kiadó piacon a nyári főszezon átlagosan 4,3%-os áremelkedést hozott.

albérletpiac

Kép: ingatlannet.hu

Egyre drágábbak a bérleti díjak az egyetemvárosokban

A bérleti piac másik mozgatórugója kétségkívül a felsőoktatásban tanuló hallgatók általi kereslet. Míg a 2020-as évet a túlkínálat jellemezte az online oktatás következtében, addig idén már hónapról-hónapra nőtt a kereslet, ami a kínálati árakon is már látszik. 2021 első félévében az ingatlannet.hu statisztikái alapján a magyar kiadó lakáspiac korrekciónak indult, a bérleti díjak pedig átlagosan 2,7%-kal emelkedtek országszerte.

Az idei nyári főszezon alatt a fővárosi kiadó piacon a kínálati árak átlagosan 5,7%-kal nőttek, míg az eltelt hónapok alatt összességében 4,2%-ra tehető az átlagos áremelkedés mértéke. Az aktuális statisztikák szerint 3300 forint a négyzetméterenkénti átlagár a meghirdetett ingatlanok esetében, azonban ez még mindig a 2018-as évi átlagárnak felel meg.

albérlet - albérletpiac - pandémia

Kép: ingatlannet.hu

A vidéki egyetemi városok közül a nyári albérletdömping Győrben okozta a legnagyobb áremelkedést, itt több, mint 9%-kal nőtt átlagosan egy albérlet havi díja. Ezt követi a legnagyobb vidéki város, vagyis Debrecen albérletpiaca, ahol június és augusztus között az átlagos drágulás mértéke meghaladta az 5%-ot. A kiemelt vidéki egyetemi városok közül még Szegedet érintette az áremelkedés szele, itt átlagosan 3,1%-kal nőttek a kínálati árak. Ezzel szemben Pécsen a meghirdetett ingatlanok bérleti díjai visszaestek, átlagosan közel 2%-kal.

A portál aktuális adatai szerint Győrben és Debrecenben 2500, míg Szegeden és Pécsett 2200 forint körül alakul a kiadó ingatlanok négyzetméterenkénti átlagára. A fővárosban a legmagasabbak az egy négyzetméterre jutó árak, itt közel 3400 forintba kerül az albérletek négyzetmétere.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!