A lidar technológiát forradalmasítani készülő Austin Russell lett a világ egyik legfiatalabb milliárdosa

Austin Russell - Luminar

Világszerte sokan dolgoznak azon, hogy majd egy napon az emberek úgy tudjanak autózni, hogy hozzá sem kell érniük a kormányhoz, több milliárd dollár ment már el a fejlesztésekre, de egyelőre nem sokan váltak maguk is milliárdossá ezen a téren.

Csak pár kivétel van, ezek közül egy a Luminar Technologies alapítója és ügyvezetője, Austin Russell. Cége tőzsdére lépésével, melyet 17 évésen alapított az optikával foglalkozó tehetség, az egyik első milliárdossá vált az önvezető autók területén, egyúttal bekerült a legfiatalabb self-made milliárdosok társaságába – Mark Zuckerberg, Evan Spiegel és Thomas Healy mellé.

Austin Russell az általa alapított Luminar részvényeinek egyharmadát, azaz 104,7 millió részvényt birtokol, ami a csütörtöki árfolyamok alapján 2,4 milliárd dollárt ért.

A cég tőzsdére lépését augusztusban jelentették be, miután összeolvadt a Gores Metropoulosszal, a Beverly Hills-i The Gores Group pénzügyi vállalat egyik egységével. A megállapodással a Luminar piaci értéke 3,4 milliárd dollárra szökött, még mielőtt elkezdődött volna a részvényeinek tőzsdei kereskedése. Olyan befektetők álltak a cég mögé, mint Peter Thiel milliárdos, valamint Alec Gores a The Gores Group-tól, aki a Luminar elnökségi tagja, valamint egy újabb milliárdos, Dean Metropoulos, aki a cég elnöke.

Peter Thiel, a PayPal társalapítójának programja arról híres, hogy fiatal tehetségeknek ajánl fel 100 ezer dollárt, ha kibuknak az egyetemről és inkább az álmaikat próbálják megvalósítani, és Russell tanácsadója azóta, hogy 2012-ben kibukott a Stanfordról, hogy megalapíthassa a Luminart. Mentorként nemcsak az új tech milliárdos intellektusa nyűgözte le Thielt, hanem az is, hogy képes volt ekkora részt megtartani magának a Luminarból, még akkor is, ha már nem az ő garázsprojektje, hanem a Nasdaq-on jegyzett vállalat. „Felépíthetsz egy milliárd dolláros üzletet, de ez nem jelenti azt, hogy milliárdos leszel” – mondta Thiel. „Pénzügyi szempontból igencsak figyelemre méltó, hogy ekkora részt képes volt belőle megtartani.”

Russell cége nem önmagában az önvezető technológiával foglalkozik, hanem a szenzorok fejlesztésével, hogy az önvezető autók „lássák” a környezetüket azáltal, hogy egy lézersugár lövell vissza az útjukba kerülő tárgyakról. A lidar (light detection and ranging) néven ismert technológia alapvető az önvezető autók számára. A Luminar konkurenciája a Velodyne, az önvezető autók számára készült lidar technológiával egyik korai vezetője, illetve az újonnan alapított Aeva. Mindkét cég fúziók révén fog tőzsdére lépni. Russell számos nagyobb autógyártónak adott el szenzor prototípusokat az elmúlt években, de ami még fontosabb, hogy nemrég olyan cégektől érkeztek megrendelések, mint a Volvo Cars, a Daimler és az Intel Mobileye, amelyek több évre biztosíthatják a bevételnövekedést a cégben.

A hivatalos dokumentáció szerint idén nagyjából 15 millió dollárnyi eladást realizáltak, ugyanakkor a várakozásaik szerint 2026-ra már 1,3 milliárd dollár lehet ez a szám.

Russell nemcsak a laboratóriumban érzi jól magát, a technológia mellett a pénzügyek és az üzleti világ sem áll tőle távol tőle Alec Gores elmondása szerint, aki segített megvalósítani a tőzsdére lépést. „Amikor tárgyaltunk, mindenben a topon volt, minden apró részletben. A hatvanéves férfiak, akik 40 éve vannak az üzletben sem értik ezt a dolgot, de ő rászánta az időt, hogy tanulmányozza ezt. Ránéztem erre a fiúra és azt mondtam neki: “Több kérdést tettél fel, mint bárki más, aki nagyon hosszú ideje csinálja ezt a sz.rt.”

Russell zsenialitása azonban már jóval korábban megmutatkozott

Ha igaz a történet, Austin Russell egy kis csodagyerek volt, aki két évesen már memorizálta a periódusos rendszert, és hatodikos korában a Nintendo konzoljából csinált magának mobiltelefont, mert a szülei nem engedték, hogy legyen neki. Aztán 13 évesen beadta az első szabadalmát: egy földalatti vízújrahasznosító rendszer volt ez, ami a locsolók vizét fogta fel és tárolta a későbbi kertészkedésekhez, hogy ezáltal csökkentse a szennyvíz mennyiségét. Gimnázium helyett a Kaliforniai Egyetemen töltötte az Irvine Beckman Laser Institute-ban.

Ezután a Stanfordra vették fel, ahol fizikát tanult, de ez nem tartott sokáig. Az első év felénél kibukott, miután megnyerte a 100 ezer dollárt a Thiel Fellowshiptől a lidar koncepciójáért, és volt elengedő tőkéje megalapítani a Luminart – nem sokkal azután, hogy megszerezte a jogosítványát.

A Lidar már a kezdetektől nagyon érdekelte Russellt, mivel hisz benne, hogy életeket menthet a technológia, mind az önvezető autók, mind az olyan fejlett vezetési-asszisztens rendszerek terén, mint amiket a Volvo és más gyártók fejlesztenek. Tinédzserként tanulmányozta, hogy a Velodyne és más cégek mit csinálnak a lézer szenzorokkal, de elhatározta, hogy ő egy teljesen más megközelítést fog alkalmazni, mivel olcsónak kell lenniük, és mindenhol ott kell lenniük.

Az örökölt vagyonokat leszámítva Russell egy, abból a nagyjából egy tucatnyi emberből a Földön, akik 30 éves koruk előtt átlépték a hétszámjegyű vagyont, és milliárdossá váltak. „Nem egy 16 vagy 17 éves, majd egy 25 évesnek kellene ilyen üzletet építenie” – mondta Russell a Forbes-nak. „Azért voltunk képesek így felgyorsulni, mert előttünk senki sem csinált még ilyet.”
Persze az sem jött rosszul, hogy Russell figyelmét nem vonja el a közösségi média vagy nem töltött éveket az oktatási rendszer bénító keretei között. A legtöbb 25 évestől eltérően nincs Twitter, sem Instagram profilja, ellenben elmondása szerint a Wikipédiáról és a YouTube videókból tájékozódik a világról.

Igazi Y generációs milliárdosként Russell arra is gondol már, milyen hatással lehet a világra

Egyelőre nem gondolkodik még Bill Gates léptékű adakozásban, de úgy érzi az autóbalesetek számának csökkentése az ő hozzájárulása a világ jobbá tételéhez. „Amikor ez egy új, modern biztonsági technológia lesz, amit a világon gyártott összes járműbe beépítenek, akkor mondhatom majd el, hogy elértük a kitűzött célunkat.”

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!