Bill Gates megjósolta, hogy mikor jöhet a következő világjárvány

Bill Gates most újra megkongatta a vészharangot és miközben a világ versenyt futva az idővel küzd a láthatatlan ellenség ellen, a világ harmadik leggazdagabb embere arra figyelmeztet, néhány éven belül újabb pandémiára lehet számítani.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
  • 444
    Shares

hirdetés

Bill Gates - járvány - koronavírus

A koronavírus-járvány a legtöbb ember számára egy, a semmiből váratlanul jött krízishelyzet, amelyre lehetetlen lett volna felkészülni.

A mai állapot és az ismert tények fényében viszont igazán mellbevágóak azok az archív felvételek és figyelmeztető jóslatok, amelyek évek óta jelezték: a világ nincs felkészülve egy világjárvány kezelésére. Ezidáig nem vettük komolyan Bill Gates szavait sem, aki először 2010-ben beszélt minderről, majd 2015 márciusában debütált TED beszédével ért el nézeteivel nagyobb nyilvánosságot.

hirdetés
hirdetés

Bill Gates egyike azoknak az embereknek, akiknek sem nevét, sem munkásságát nem kell bemutatni. A filantróp üzletember a Microsoft vezérigazgatói posztjáról 2000-ben, az elnöki pozícióról 2014-ben köszönt le, azóta pedig legtöbb idejét a feleségével, Melinda Gatesszel létrehozott jótékonysági alapítványnak szenteli.

A 2000-ben, eredetileg számítástechnikai irányultságú tervekkel létrehozott alapítvány tevékenységét 2006-ban három alappillérre helyezték: globális egészségügy, globális fejlődés, az Egyesült Államokban tapasztalható munkanélküliség csökkentése új munkahelyek teremtésével.

Az alapítvány projektjei az évek során folyamatosan bővültek a fenntartható mezőgazdasági fejlődés, a természeti katasztrófák elleni gyors reagálás, az éhínség leküzdése, a gyermekbénulás elleni harc, védőoltások és más hasonló témákkal, mely projektek elsősorban a fejlődő világ országaira fókuszáltak. Az egészségügy tehát régóta kiemelt terület Bill Gates és az alapítvány tevékenységében, tapasztalatait, meglátásait és az intő példákat pedig évek óta igyekszik minél szélesebb körben megosztani az emberekkel.

hirdetés

Bill Gates most újra megkongatta a vészharangot és miközben a világ versenyt futva az idővel küzd a láthatatlan ellenség ellen, a világ harmadik leggazdagabb embere arra figyelmeztet, néhány éven belül újabb pandémiára lehet számítani.

“Reméljük, hogy a következő 20 évben nem kell egy újabb globális világjárvánnyal szembenéznie az emberiségnek. De jelentős okunk van azt feltételezni, hogy a világnak szembe kell néznie a koronavírus-járványhoz hasonló problémával a következő 10-15 évben, de az sem kizárt, hogy 3 éven belül felütheti egy újabb pandémia a fejét, ha nem lesz gyökeres változás” – mondta Bill Gates egy podcast beszélgetésben.

Bill Gates 2015-ös “The next outbreak? We’re not ready!” című TED előadása ma már 32 millió feletti nézettségnél jár – nem véletlenül. A koronavírus járvány tükrében különösen mellbevágó a jóslat és a figyelmeztetés. Az előadás a Nyugat-afrikai Ebola-járvány közepén jelent meg. Bill Gates pedig arra figyelmeztetett, hogy egy influenzaszerű, cseppfertőzéssel is terjedő járvány, még ettől is nagyobb pusztításokat végezhet, ha az emberiség nem készül fel. Jelenleg ugyanis a rendszer legnagyobb problémája az, hogy sem rendszer, sem potenciális forgatókönyv nincs egy ilyen járvány kezelésére. “Nagyobb pusztítást végezhet egy olyan vírus, ami akkor is fertőz, miközben az emberek nem érzik magukat annyira rosszul, hogy ne repülnének vagy ne menjenek el a piacra, mint egy esetleges háború.”

Bill Gates a beszélgetésben ismét a háború szemléltető példáját hozta, amikor úgy fogalmazott, ha bármi is megöl a világon tízmillió embert a következő évtizedekben, valószínűleg nem egy háború lesz, hanem egy fertőző vírus. Nem lövedékek, hanem mikrobák.

hirdetés
hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
  • 444
    Shares

Előző cikk Csokot, babavárót bukhatsz el a bankok hitelkártya-gyakorlata miatt
Következő cikk A te házad az én házam? Erre a kérdésre keresi a választ az év meglepetés horrorja