Nem a papír számít: a 13 legsikeresebb vállalatvezető diploma nélkül

Nem véletlen, hogy a legnagyobb tech vállalatok alapítói nem rendelkeznek egyetemi végzettséggel.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
  • 252
    Shares

hirdetés

vezérigazgatók diploma nélkül

Míg Mike Ross-nak a Suits című sorozatban komoly fejtörést okozott, hogyan praktizáljon ügyvédként anélkül, hogy valaha is betette volna a lábát a Harvardra vagy bármelyik másik jogi egyetemre, addig egy vállalkozás sikerének nem feltétlenül az alapító diplomája a kulcsa.

Sőt, a legnagyobb tech vállalatok alapítói épphogy nem rendelkeznek egyetemi végzettséggel, és ez nem véletlen. A megadott keretek tiszteletének hiánya tette őket képessé arra, hogy új utakat és korszakalkotó ötleteket találjanak, amelyek a szó szoros értelmében megváltoztatták a világot.

hirdetés
hirdetés

Íme, 13 sikeres vezérigazgató egyetemi végzettség nélkül!

Ma már nincs álláshirdetés, amiben ne szerepelne valamilyen egyetemi végzettség követelményként, de az alábbi cégvezetők nem is egy pozícióra jelentkezve jutottak el oda, ahova, hanem ők maguk teremtették meg azt a semmiből.

Matt Mullenweg

Lehet Matt Mullenweg neve nem cseng ismerősen, érdemes azonban megjegyezni, mert az általa alapított WordPressen fut ma nagyjából az internet 35 százaléka. Mullenweg a Houstoni Egyetemről bukott ki anno, hogy a CNET Networks-nél dolgozhasson, majd két évvel később megalapította az Automatticot, amely a WordPress.com, Akismet, Gravatar, Tumblr márkák mögött áll. Mullenweg jelenleg a WordPress Foundationt vezeti.

Mark Zuckerberg

Mark Zuckerberg megkerülhetetlen személy a tech világban, a Facebook nem túlzás, átírta az emberiség történetét. Azért, hogy teljes erőbedobással dolgozhasson a Facebookon, az alapítója 2004-ben kibukott a Harvardról, és azóta is ő a vállalat vezérigazgatója. Vagyonát 86,3 milliárd dollárra becsülik.

hirdetés

David Karp

David Karp indította a Tumblrt, ami fénykorában havi 500 millió felhasználóval működött, miközben nemhogy egyetemi diplomája nem volt, de még csak le sem érettségizett. 2001-ben hagyta ott a Bronx Science gimnáziumot, hogy magántanuló legyen, de sosem kapott róla papírt. Különböző tech vállalatoknál dolgozott, és haladt a ranglétrán, majd 2007-ben jött a Tumblr. 2013-ban a Yahoo! 800 millió dollárért vásárolta fel a platformot.

Pete Cashmore

Mindössze 19 éves volt, amikor Pete Cashmore megalapította a népszerű Mashable oldalt, ezzel együtt sosem volt felsőoktatási intézmény tanulója. Ez azonban nem állt a sikere útjába: a skót üzletember 2017-ben 50 millió dollárért adta el a Mashable-t Ziff Davis-nek, majd 2018-ban otthagyta a vállalatot. Becsült vagyona 90 millió font.

Daniel Ek

Ahelyett, hogy mérnöki diplomát szerzett volna a svéd Royal Institute of Technology-n, Daniel Ek nyolc hét után otthagyta az intézményt, és 21 évesen megalapította a Spotify-t. Ma több mint 217 millió felhasználója van az alkalmazásnak világszerte, és gyakran a zeneipar legbefolyásosabb személyeként hivatkoznak Ekre. Vagyonát 4,5 milliárd fontra becsülik.

Evan Williams

A Twitter társalapítója, Evan Williams mindössze másfél évet járt a Nebraskai Egyetemre, mielőtt otthagyta volna, hogy a karrierjét építse. 2006-ban részt vett a Twitter megalapításában, később pedig létrehozta a Blogger és a Medium nevű platformokat. Vagyonát 2,2 milliárd dollárra becsülik.

Bill Gates

A világ egyik legismertebb egyetemről kibukott embere talán Bill Gates, ez azonban nem állította meg abban, hogy 1995 és 2017 között a világ leggazdagabb embere címet birtokolja. A Harvardot hagyta ott ezért, és nem is kell mondanunk, ki járt rosszabbul…

Sir Richard Branson

Még egy milliárdos egyetemi végzettség nélkül. Richard Branson a világ egyik legismertebb üzletembere, tanácsait több millióan követik, pedig 16 évesen otthagyta az iskolát, hogy megalapítsa a Student nevű magazint, első sikeres vállalkozását. 24 évesen vette az első szigetét, 1999-ben lovaggá ütötték, most pedig 4,1 milliárd dolláros vagyonnal rendelkezik.

Steve Jobs

Szintén sokszor feljön Steve Jobs neve, amikor az egyetemről kibukott, mégis sikeres emberek kerülnek szóba. Az Apple és a Pixar társalapítója a Reed College padját hagyta ott hat hónap után az almás cég kedvéért, és milyen jól tette!

Steve Wozniak

Ha pedig Jobs, akkor Wozniak sem maradhat ki a sorból, hiszen egyik Apple alapítónak sem volt ideje mindenféle egyetemi tanulnivalókkal pepecselnie. Sőt, Wozniak nem távozott épp dicsőségesen a Colorado Boulder Egyetemről, ugyanis kirúgták amiért meghekkelte az iskola számítógépes rendszerét, később pedig kibukott a Berkley-ről, hogy a Hewlett-Packardnál dolgozhasson. Nagyjából 100 millió dolláron ücsöröghet most.

Henry Ford

Az autóipari innovátor Henry Ford mélyszegénységben nőtt fel, és sosem járt iskolába, így nem a könyvekből sajátította el az üzleti élet fortélyait, hanem a gyakorlaton keresztül. Ez oda vezetett, hogy megalapította a Ford Motor Company-t, ami korszakalkotó lett, Ford pedig a történelem egyik legsikeresebb és leggazdagabb üzletembere.

Michael Dell

Michael Dell, a Dell Computers milliárdos alapítója a kollégiumi szobája kényelméből indította cégét. Miután közel 200 ezer dollárt keresett az első évben, 19 évesen otthagyta a Texasi Egyetemet, hogy teljes mértékben az üzletnek szentelhesse magát.

Walt Disney

A tündérmeséknek van valóságalapja, és ezt ki más, ha nem a modern mesék atyja, Walt Disney tudná bizonyítani a legjobban. Disney 16 évesen otthagyta az iskolát, hogy részt vegyen az I. világháborúban, majd az első munkáját illusztrátorként 18 évesen kapta. Rekordját azóta sem tudta senki sem megdönteni: ő a legtöbb Oscar-díjat bezsebelt személy, 59 jelölésből 22-őt hozott el.

hirdetés
hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
  • 252
    Shares

Előző cikk 90 éve született Neil Armstrong, az első ember a Holdon
Következő cikk 2020 a vírusválság hozta nagy változások és a lehetőségek éve