Villámgyorsan fogyott el az állami elektromos autó támogatás

elektromos autó

Az elektromos autó vásárlását támogató program egy nap alatt merült ki. Hova fordulhat az, aki mégis anyagi segítséggel szeretné megvásárolni az elérhető árban lévő villanyautókat? A Bank360.hu szakportál megvizsgálta a lehetőségeket.

A hétfő reggel megnyitott elektromos autóvásárlási program 5 milliárd forintos kerete kedden délben kimerült a lebonyolító IFKA tájékoztatása szerint. Nem csoda: a korábbi 1,5 millió forinthoz képest jóval jelentősebb, 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást igényelhetett az, aki 11 millió forint alatti árú elektromos autó vásárlását vállalta.

A kritériumoknak megfelelő modellek között akadt olyan autó is, amely kedvezménnyel akár kevesebb mint 5 millió forintba is kerülhetett, így valóban nagyszerű lehetőséget jelentett azoknak, akik elérhetőbb áron, nem luxus kategóriában kerestek elektromos autót a mindennapokhoz.

Ugyanakkor most, hogy a keret kimerült és egyelőre nem tudni, hogy újraindul-e a közeljövőben, érdemes megvizsgálni, hogy milyen pénzügyi lehetőségeid maradtak, ha villanyautót akarsz és külső finanszírozást keresel 2,5 milló forint összegre. .

Lízing vagy személyi kölcsön?

A Bank360.hu vizsgálata szerint alternatívát jelenthetnek például a pénzügyi lízingek és a szabad felhasználású banki személyi kölcsönök.

A példában egy 7,4 millió forintos kezdő listaárú járművet szeretnénk venni, és van 4,9 millió forintunk erre. A maradék 2,5 millió forintot viszont külső forrásból oldanánk meg.

A magánszemélyek számára elérhető banki zártvégű pénzügyi lízinghez a kalkuláció alapján a havi törlesztőrészlet fix kamatozás mellett, 4,9 millió forint önerővel, casco nélkül 72 hónapos futamidőre szolgáltatótól függően 42 000 és 54 000 forint között alakul. A teljes visszafizetendő összeg a futamidő végére valamivel kevesebb, mint 3,1 millió forint lesz végül a számítás alapján. A lízingcégek nem egységesek a rendeletben meghatározott THM-plafon alkalmazásában: egyaránt találkozhatunk a futamidő elejétől végéig tartó piaci kamatozással, és van olyan ajánlat is, ahol az idei év végéig 5,9 százalék a THM, majd emelkedik.

A járványhelyzet előtti időszakhoz képest nagyot változott a személyi kölcsönök piaca: korábban a némileg drágább személyi hitelek rugalmasságuk miatt jelentettek alternatívát autóvásárláshoz. Gyorsan igényelhető és a szabad felhasználás miatt akár a vételár 100 százalékát is kifizethettük hitelből önerő és gépjárműfedezet nélkül, fix kamatozás mellett, az autó pedig a tulajdonunkba kerül.

Ez a rugalmasság most sem tűnt el, miközben a fogyasztási hitelre, tehát a gyorskölcsönökre, személyi hitelekre, hitelkártyákra és áruhitelekre is vonatkozó, már említett THM-plafon miatt, – ami jelenleg 5,9 százalék az idei év végéig – kedvezően alakul a kamatozás. A kalkulációk eredményéből az látszik, hogy tudatos bankválasztás mellett az árkülönbség szinte teljesen eltűnik a két terméktípus között.

A Bank360.hu kalkulációja szerint a hiányzó 2,5 millió forint az autóvásárláshoz az év végéig akár 41 113 Ft-os, majd januártól 43 498 forintos törlesztőrészlettel érhető el 72 hónapos futamidő mellett. Ehhez nettó 250 000 forintos jövedelem hitelező banknál vezetett bankszámlára történő érkeztetésre van szükség. A teljes visszafizetendő összeg végül itt is közel 3,1 millió forint, azaz szinte megegyező költség mellett már a vásárlás pillanatában a tulajdonunkba kerülhet az autó, amit bármikor továbbértékesíthetünk, ha szükség van rá, ellentétben a lízinggel.

Fontos viszont, hogy a bankok ajánlatait alaposan vizsgáljuk meg a választás előtt. Ahogy a kalkulátorral is kiszámolhatjuk, idén legfeljebb csak néhány száz forint az eltérés a kölcsönök között, de 2021-től már nagyobb eltérések is lehetnek. Attól függően, hogy melyik bankot választjuk, több mint 12 000 Ft-tal is emelkedhet a törlesztőrészlet 2021. januártól. A költségesebb hitelek viszont árban már nem, csak rugalmasságban lehetnek előnyösebbek a lízingnél.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!