Világpremier: íme, a Maserati Levante hibrid változata

Maserati Levante Hybrid

A Maserati párhuzamosan fizikailag és a virtuális térben is megszervezte a Levante Hybrid világpremierjét. A modell egyrészt a Shanghai Auto Show közönsége előtt debütált, virtuálisan pedig a Maserati weboldalán tekinthették meg a bemutatót az érdeklődők.

Első villamosított SUV modelljének bemutatásával a Maserati a Ghibli Hybrid tavalyi piaci bevezetését követően, újabb fontos lépést tett az elektromos autók gyártása terén megfogalmazott stratégiája megvalósítása érdekében.

Gyorsabb. Zöldebb. Egyedi.

A Levante Hybrid gyorsabb, mint a dízelmotorral szerelt verzió, illetve fenntarthatóbb, mint a dízel vagy benzines változat, mindemellett egyedi jellemzőkkel bír.

A Maserati SUV modellje, amely rekordot döntött az eladások terén és már önmagában ezzel impozáns helyet követel magának a márka történelmében, most utat mutat a jövőbe, mely során az ikonikus márka átfogó átállást valósít meg az elektromos autók világába.

A Maserati természeténél fogva innovatív és a Levante kifejezi a vállalat elektromos autók világába vezető stratégiájának mögöttes filozófiáját amelynek lényege, hogy úgy kell növelni a teljesítményt, hogy közben a márka hű maradjon értékeihez. A Maserati úgy kínáljon agilitást, sebességet, luxust és vezetési élményt, hogy közben csökkenjen az üzemanyag fogyasztás. Ennek eredménye egy olyan hibrid SUV, ami magáénak tudhatja a Maserati modellekre jellemző, semmivel nem összetéveszthető dübörgő hangot.

A Levante Hybrid verzióját egy négyhengeres, kétliteres motor és egy 48 voltos hibrid rendszer kombinációja hajtja, amely a lassításkor és fékezéskor keletkező energiát táplálja vissza. A hibrid változat így súlyra könnyebb, mint a hathengeres benzin-, vagy dízel motorral szerelt modellek. Továbbá sokkal jobb súlyeloszlással rendelkezik, hiszen az akkumulátort az autó hátuljába szerelik, mely optimális tömegegyensúlyt eredményez anélkül, hogy csökkentené a csomagtér méretét. Ezzel még agilisabbá téve a Levantét és még inkább fokozva a vezetési élményt.

Köszönhetően 330 lóerős maximális teljesítménynek, és a 450 Nm-es nyomatéknak, ami már 2250-es fordulatszámon rendelkezésre áll, a Levante Hybrid öszkerékmeghajtás esetén elérhető teljesítmény mutatói bámulatosak: az autó 240 km/órás végsebességre képes, és 6 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 km/órás sebességre.

Ami a külső megjelenést illeti, a Levante Hybrid egy új, Azzurro Astro névre keresztelt, háromrétegű metál fényezést kapott, ami a márka egyedi felszereltségi programjának, a Maserati Fuoriserie-nek része.

További belső és külső részletek járulnak hozzá a jármű összetéveszthetetlen formanyelvéhez: bizonyos elemek kék színt kaptak, melyek a hibrid mivoltot hivatottak jelképezni, ahogyan azt már a Ghibli Hybrid modellnél is megismerhettük. Az autó külsején a három ikonikus oldalsó légbeömlő nyílás, a féknyergek, és a C-oszlopon elhelyezett logó kapott kék fényezést. Ugyanez a kék árnyalat az autó belsejében is visszaköszön, az ülések öltéseihez használta cérna színében.

A Levante Hybrid Maserati Connect rendszerrel van felszerelve, ami lehetővé teszi az autó állapotának folyamatos monitorozását: a rendszer javítás, karbantartás szükségessége esetén azonnal jelez. Okostelefonnal vagy okosórával, a vezető a Maserati Connect App segítségével csatlakozhat az autó rendszerére. Ez otthonról is lehetséges virtuális személyi asszisztens (Amazon Alexa vagy Google Assist) segítségével.

A Levante Hybrid virtuális világpremierjén David Beckham, a Maserati új globális márkanagykövete, és Dardust is részt vett, aki egy exkluzív, erre az alkalomra készült zeneszámot is bemutatott.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!