Anthony Hopkins és Al Pacino újra együtt tűnik fel a vásznon: itt a Maserati-film első előzetese!
A két Oscar-díjas színésznagyság mellett Andy Garcia és Jessica Alba is szerepel a sikervárományos életrajzi filmben, mely a méltán népszerű olasz autómárka alapítóinak életéről szól majd.
Megjelent a Maserati: The Brothers című film első előzetese: a világhírű itáliai autómárka alapítóinak életét feldolgozó mozi olyan hollywoodi színészóriásokat vonultat fel, mint Anthony Hopkins, vagy Al Pacino, de a két Oscar-díjas veterán mellett Andy Garcia és Jessica Alba is felbukkan a trailerben. A történelmi film autentikus olaszországi helyszíneken (a helyi autógyártás fellegvárának számító Modenában, illetve a legendás római Cinecittà stúdióban) forgott, a sztori középpontjában pedig Alfieri (Michele Morrone), Bindo (Salvatore Esposito) és Carlo Maserati (Lorenzo De Moor) áll. A fivérek merész célt tűznek maguk elé: az olasz autógyártók közül elsőként akarnak diadalt aratni a neves Indianapolis 500 versenyen. Tudvalevő, hogy a Maserati 1939-ben és 1940-ben is győzelemmel zárta a nagyszabású megmérettetést.
Ezt olvastad már?
Josh Brolin maga jelentette be: harmadszor is magára ölti legkultikusabb szerepét
Jacob Elordi lehet a következő James Bond? A színész személyesen reagált a híresztelésre
Hopkins a Maserati egyik korai pénzügyi támogatóját alakítja, Pacino pedig egy Vincenzo Vaccaro nevű üzletembert formál meg, aki befektetőként lendíti fel az autógyártó vállalatot.
A film forgatókönyvét Amanda Moresco és Stefano Torrisi írta, a rendezői bársonyszékbe pedig Robert Moresco ülhetett. A direktor 2005-ben elnyerte a legjobb eredeti forgatókönyvért járó Oscar-díjat, mégpedig az akkori amerikai díjszezon „slágerfilmjéért”, a Paul Haggis által rendezett Ütközésekért. Hopkins kétszer nyerte el az aranyszobrocskát (az 1991-es A bárányok hallgatnak, valamint a 2020-as Az apa főszerepéért), Pacino pedig egy alkalommal hódította el a rangos díjat (az 1992-ben készült Egy asszony illata vak katonatisztjének megformálásáért), de Garcia is büszkélkedhet egy Oscar-jelöléssel. Anthony Hopkins és Al Pacino eddigi egyetlen közös filmje, A csaláson túl című thriller 2016-ban készült, ám nem váltott ki különösebb visszhangot.
A Maserati-filmet ugyanaz a The Andrea Iervolino Company gyártja, mely a Lamborghini: The Man Behind the Legend című 2022-es életrajzi mozit is készítette. E produkciót szintén Moresco rendezte, Ferruccio Lamborghini szerepét pedig Frank Grillo játszotta. 2024-ben egy másik ikonikus olasz autómárka történetét is megfilmesítették: a legendás Michael Mann (Az utolsó mohikán, Szemtől szemben) Ferrari című rendezésében Adam Driver formálta meg Enzo Ferrarit.
Borítókép: Quentin Martinez, Pexels








