A repülő taxi innovatív koncepciója az önvezetésre képes elektromos meghajtású autó és a személyszállításra alkalmas drón ötvözete.

Az első publikus tesztrepülés során a repülő egység sikeresen és pontosan illesztett a földi egységre egy utaskabint, amely ezután autonóm módon hagyta el a kísérletezésre kijelölt területet. Bár jelenleg még csak egy 1:4 arányú modell áll készen, amelyen az elképzeléseket validálják és tesztelik, a következő évtizedben az Audi ügyfelei már egy ilyen kényelmes és hatékony repülő taxi szolgáltatással utazhatnak a nagyvárosokban a tervek szerint. Az úgynevezett multimodális, vagyis többnemű, légi- és szárazföldi közlekedést kombináló megoldással nem lesz szükség arra, hogy járművek között szálljon át az utas, ehelyett pihenéssel, szórakozással, vagy akár munkával töltheti az idejét út közben is.

Dr. Bernd Martens az Audi IT területért felelős igazgatótanácsi tagja, valamint az áttételesen az Audi tulajdonában levő Italdesign elnöke, így nyilatkozott a bemutató kapcsán:

“A repülő taxik hamarosan megérkeznek. Mi az Audinál meg vagyunk győződve erről.

Egyre több és több ember költözik a városokba, és egyre többen élnek vagy a mobilizáció lehetőségével az automatizált megoldásoknak köszönhetően. A jövőben az idősebbek, a gyermekek, vagy a jogosítvánnyal nem rendelkező felnőttek is a kényelmes robot taxikat akarják majd használni. Ha sikerül az utak és a légterek kihasználtságát egy intelligens rendszerrel összehangolnunk, azzal az emberek és a városok számára egyaránt előnyös megoldást tudunk létrehozni.”

Annak a modellezésére, hogy egy ilyen szolgáltatás hogyan is működhetne a mindennapi gyakorlatban, az Audi Dél-Amerikában az Airbushoz tartozó Voommal végez kísérleteket. Amikor az ügyfelek helikopteres utakat foglalnak Mexico Cityben vagy Sao Paoloban, egy Audi várja őket indulásra készen a kiindulási pontban vagy a célállomáson.

“Az ilyen szolgálatatások segítenek nekünk, hogy jobban megismerhessük az ügyfeleink igényeit. A jövőben a repülő taxik a városi lakók sokkal szélesebb rétegének lesznek majd elérhetőek. A Pop.Up Nexttel most folyamatosan feszegetjük a technológia határait. A következő lépésünk a valós méretű prototípus megépítése és reptetése lesz” – mondta Dr. Martens.

Az Audi a Pop.Up Next mellett a németországi Ingolstadt város Urban Air Mobility nevű repülőtaxi projektjét is támogatja. Ez a kezdeményezés az Audi telephelyén készíti elő az új technológia használatát az Európai Unió “European innovation partnership on smart cities and communities” programjának részeként. A cél az, hogy meggyőzzék a nyilvánosságot az újdonság előnyeiről, és hogy megtalálják a válaszokat az akkumulátorokkal, szabályozásokkal, engedélyeztetéssel, és infrastruktúrával kapcsolódóan felmerülő kérdésekre a publikus bevezetés előtt.