Porig égett az 1,1 milliárd forintos autója, most újat kap helyette

Szász Nóri Szász Nóri | 2024.07.07 | Sebesség | Olvasási idő: 3 perc
Porig égett az 1,1 milliárd forintos autója, most újat kap helyette

A múlt hónapban Görögországban porig égett egy Koenigsegg Jesko. Szerencsére senki sem sérült meg, de a 3 millió dollár értékű autó teljes egészében a tűz martalékává vált. Kedden a svéd hiperautó-márka bejelentette, hogy azonosította a hiba forrását, és ingyen kicseréli a tulajdonos hamuvá lett luxusautóját.

„Az üzemanyagtartály, a motorolaj és a sebességváltó olajrendszere a tűz eloltása után is sértetlenül maradt a járműben, és ezek nem kerültek veszélybe, nem érintette őket a tűz, sem a tűz forrása” – írta Christian Von Koenigsegg vezérigazgató az Instagramon közzétett nyilatkozatban.

„Azonban az autó mögött az úton hidraulikafolyadék csíkja volt. Erre való tekintettel megvizsgáltuk a nyomás alatt álló hidraulikarendszert, amely az egyetlen olyan rendszer, amely tartalmazza ezt a folyadékot”

– folytatta hozzátéve, hogy amikor közelebbről megvizsgálták az autót, azt is megállapították, hogy az autó hátsó részén egy nyomás alatt álló hidraulikus tömlő sérült. Ez, valamint a hidraulikafolyadék csíkozása az úton egyértelműen arra utal, hogy ez okozta a tüzet.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

KOENIGSEGG (@koenigsegg) által megosztott bejegyzés

A tűz után a Koenigsegg arra kérte az összes – szám szerint 28 – Jesko modellel rendelkező vásárlóját, hogy azonnal parkoljanak le autóikkal és ne haladjanak tovább. A vállalat orvoslásként az összes leszállított és gyártásban lévő Jesko hidraulikavezetékét átvizsgálja. Cél továbbá, hogy a jövő héten egy olyan szoftverfrissítést vezetnek be, amely azonnal leállítja a hidraulikus rendszert, ha az autó szivárgást észlel. Elviekben ez segít majd megelőzni, hogy más Jesko-tulajdonosoknak ne kelljen hasonló katasztrófával szembenézniük.

De mi a helyzet a megsemmisült Jesko sofőrjével?

Nos, nem kell sokáig szuperautó nélkül maradnia, mivel a Koenigsegg megerősítette, hogy a tulajdonosnak egy új Jeskót ad, annak ellenére, hogy a megépítésre kerülő 125 darab modellt gyorsan elkapkodták. Ahogy a svéd vállalat fogalmazott: „Hihetetlenül hálásak vagyunk az autó görögországi tulajdonosának is, amiért továbbra is támogat minket, és hogy egy új autót tudunk neki biztosítani, hogy folytathassa Koenigsegg-útját.”

Ezzel együtt mozgalmas hete volt a Koenigseggnek.

A napokban jelentették be azt is, hogy a Jesko Absolut megdöntötte a 0-400-0 km/h és a 0-250-0 mph rekordot is, 27,83 és 28,27 másodperces elképesztő idővel. Ezek a rekordok egy másik Koenigsegg, a Regera által felállított csúcsokat is túlszárnyalták. Még jó, hogy a sebesség mellett 3 millió dolláros árba a gördülékeny vásárlói élmény is beletartozik.

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!