Nem lesz olcsó mulatság: itthon is beárazták az új Ford Mustang csúcsverzióját

Kovács Patrik Kovács Patrik | 2024.06.20 | Sebesség | Olvasási idő: 3 perc
Nem lesz olcsó mulatság: itthon is beárazták az új Ford Mustang csúcsverzióját

Az Egyesült Államokban és Kanadában lezárult a Mustang GTD-re vonatkozó jelentkezési ablak, s a Ford most már – a világ egyéb régiói mellett – kontinensünkön is fogadja az autó csúcsverziójára vonatkozó kérelmeket. Kiderült: zongorázni lehet a különbséget az egyes országok árazásai között.

A Ford nemrégiben egy külön oldalt is létrehozott az érdeklődők számára, s a Motor1.com észrevette, hogy a felületen meglehetősen nagy a szórás az egyes európai országokra vonatkozó árak tekintetében. A látványos különbség javarészt az eltérő helyi adóknak köszönhető: míg Ausztriában akár 562 300 dollárt (206,6 millió forintot) is elkérhetnek majd egy Mustang GTD-ért, addig Romániában és Németországban jóval barátibb, 385 100 dolláros (141, 4 millió forintos) áron kínálhatják megvételre a Ford Performance zászlóshajóját. (Érdekesség, hogy a termék még Puerto Ricóban is olcsóbb, mint a felsorolt európai országokban: itt 325 000 dollárt, vagyis nagyjából 119 millió forintot kóstálhat majd, ami megegyezik az Egyesült Államokra vonatkozó árazással.)

Az oldalon közzétett információk szerint a Mustang GTD magyarországi ára 160 millió forint lesz, ami 430 300 dollárnak, illetve 404 399 eurónak felel meg.

A Ford már korábban bejelentette, hogy az amerikai és kanadai gyártás 2024 végén indulhat, de van rá némi esély, hogy a végleges időpont átcsúszik a jövő év elejére. Szomorú hír az európai régióból érkező vásárlók számára, hogy nekik nemcsak jóval többet kell majd fizetniük az új Ford Mustang legdurvább változatáért, de az autó ráadásul nem minden érintett piacon lesz utcai forgalomba helyezhető. A kontinensen 2025 tavaszán indulhat el a GTD gyártása.

A jármű egyébként lenyűgöző paraméterekkel rendelkezik: 5,2 literes, V8-as benzinmotorjának főtengelye 7500-ig forgatható el, csúcsteljesítménye pedig 800 lóerő. A 20 colos kovácsolt könnyűfém felniken elöl 325, hátul 345 milliméteres szélességű sportgumik vannak, mögöttük pedig Brembo kerámiafékek teljesítenek szolgálatot – emlékeztet a hvg.hu cikke.

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!