Hatósági engedélyt kapott a világ első repülő autója

Kovács Patrik Kovács Patrik | 2023.07.11 | Sebesség | Olvasási idő: 3 perc
Hatósági engedélyt kapott a világ első repülő autója

Az Amerikai Egyesült Államokban hatósági engedélyt kapott egy jármű, mely a földön és a levegőben is szállíthat majd utasokat.

Korlátozott hatósági engedélyt kapott az Amerikai Egyesült Államok Szövetségi Repülési Hatóságától (FAA) egy jármű, melyet egy kaliforniai startup repülő autóként emleget – tudatta a CNN. A híradások szerint ez lesz az első olyan teljesen elektromos működtetésű közlekedési eszköz, mely a közutakon és a levegőben is képes lesz közlekedni. Az Alef Aeronautics járművét egyébként „Model A” névre keresztelték, és az ígéretek szerint ugyanolyan egyszerű lesz majd parkolni vele, mint egy hagyományos autóval. A nemrég megkapott engedély limitálja azokat a helyeket, ahol a jármű repülhet, valamint azon célok listája is szűkös, melyeket megközelíthet.

A repülő autóban egy vagy két utas foglalhat helyet, és függőleges fel-, illetve leszállásra alkalmas.

Érdekessége, hogy külön szárnyakkal nem rendelkezik – maga a kocsitest tekinthető „szárnynak” –, és kifejezetten lassú közúti járműként tartják számon. A közutakon csupán 40-56 kilométer per órás maximális sebességgel közlekedhet majd. A teljesítmény persze növelhető, ha a sofőr repülő üzemmódba kapcsol, ugyanakkor fontos tudni, hogy a jármű egy út során korlátozott távolság megtételére képes: közúton valamivel több mint 300 kilométert, a levegőben 170 kilométert tud haladni.

A „Model A” kifejlesztésének folyamata egyébként már 2015-ben kezdetét vette, 2018-ban pedig egy tesztrepülésre is sor került a jármű egy kezdetleges verziójával. Természetesen mélyen a zsebébe kell nyúlniuk azoknak, akik szeretnének beruházni a repülő autóra: csaknem 300 ezer dollárt, tehát átszámítva 100 millió magyar forintot kell majd fizetniük a leendő tulajdonosnak, ha át akarják élni a „Model A” nyújtotta nem mindennapi élményt. A jármű már nem teljesen ismeretlen a nagyközönség előtt: először 2022 októberében mutatták be a nyilvánosságnak egy sajtótájékoztatón.

(Kiemelt kép: illusztráció)

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!