Ez most a legkelendőbb autó Magyarországon

Skoda Octavia - legkelendőbb autó Magyarországon

Újra egyenesben a cseh márka, a koronavírus és a háború által okozott gazdasági és logisztikai nehézségek után visszatért a Skoda.

Kiemelkedő első öt hónapot tudhat maga mögött a márka, ugyanis egy Skoda modell, a Skoda Octavia lett az év eddigi legnépszerűbb modellje a forgalomba helyezéseket tekintve.

Összesen 2180 darabbal a Skoda Octavia lett a legkelendőbb modell hazánkban, ennyit helyeztek forgalomba eddig a népszerű cseh modellből – derült ki a Datahouse június elsején publikált adataiból.

Németh János, a Skoda márkaigazgatója szerint ez az eredmény a gyártás normalizálódásának, az ügyfelek lojalitásának és az értékesítésben dolgozó szakemberek kiemelkedő teljesítményének köszönhető.

„Egyfelől azt látjuk, hogy megindult idén az iparág normalizálódása. Már nem állnak letárolt, félkész járművek alkatrészre várva a gyárudvarokon, folyamatosan érkeznek az autók, lényegesen javultak a szállítási határidők” – mondta Németh János.

„Azonban hiába működik a gyártás, ha nem működik az értékesítés: ezért hatalmas köszönet illeti ügyfeleinket, akik a korábbi hosszú szállítási határidők mellett is kitartottak a márka mellett, valamint gratuláció illeti az értékesítési hálózatot, hiszen a kereskedéseinkben dolgozók kemény munkája is kellett ahhoz, hogy ilyen eredményt érhessünk el. Igazán jó hír, hogy az Octavia ráncfelvarrott változata is rendelhetővé vált” – tette hozzá a Skoda márkaigazgatója.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!