Alig másfél óra alatt kimerült az elektromos autók támogatására kiírt egymilliárd forintos keret

szilárdtest-akkumulátor - elektromobilitás

Az innovációs és technológiai minisztérium a klíma- és természetvédelmi akciótervben foglalt célok elérése érdekében ismét pályázati kiírást tett közzé új, tisztán elektromos személygépkocsik megvásárlásának, valamint lízing keretében elektromos gépjárművek beszerzésének támogatására 3 milliárd forintos keretösszeggel.

Tavaly májusban másfél nap alatt elfogyott a rendelkezésre álló keretösszeg, akkor 2053 darab vásárlására nyújtottak be mintegy 1712 darab kérelmet, összesen 6 milliárd forint értékben.

A tárca idén három szakaszban, összesen 3 milliárd forintot biztosít a programra, vissza nem térítendő támogatás formájában.

Az első szakasz hétfőn reggel 8 óra 1 perckor nyílt meg egymilliárd forintos keretösszeggel és alig másfél óra alatt ki is merült a rendelkezésre álló keret.

“A pályázatok leadása nem ment zökkenőmentesen, hiszen ugyan hivatalosan ma reggel 8 óra 1 perctől számolva van lehetőség jelentkezni, az IFKA honlapja egy meglehetősen hosszú időre lehalt, és a pályázók csak idegölő küzdelmek árán tudtak diadalmaskodni a percekre megakadó legördülő menükön, és a folyamatosan felugráló hibaüzeneteken. Sokan arra panaszkodtak, hogy a nagy ismert kereskedések sem szerepelnek a kereskedői listában, ami meghiúsította a pályázat beadását” – írja a villanyautosok.hu.

Pályázatot minden magyarországi lakóhellyel rendelkező természetes személy, magyarországi székhellyel, telephellyel vagy fiókteleppel rendelkező civil szervezet, egyesület vagy felsőoktatási intézmény nyújthat majd be. Az elektromos autók vásárlását támogató pályázat következő szakasza – szintén egymilliárd forintos keretösszeggel – augusztus 9-én nyílik meg.

Így maxold ki az elektromos autó vásárlást támogató pályázat keretösszegét!

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!