BMW X5 M Competition és Jeep Grand Cherokee Trackhawk - ez a liga már nem csupán a számokról szól

Általános iskolás koromban minden évben nagyon vártam az osztálykirándulás időpontját. Akkora izgalommal töltött el a várakozás, hogy az indulás előtti éjjel, már szinte aludni se tudtam, egyfolytában az járt a fejemben, hogy másnap majd zötykölődünk a barátaimmal az iskolabuszon és csereberéljük majd reggelinket attól függően, kinek melyik anyuka által megkent szendvics lesz a szimpatikusabb.

Ha most egy filmben lennénk, megjelenne a “25 évvel később” felirat, ugyanis nemrégiben újra hasonló érzelmek kavarogtak bennem. Sikerült megszervezni egy találkozót, ahol két, a maga módján egyedülálló autó volt jelen, ezeket az első kézből szerzett élményeket és érzéseket igyekszem most visszaadni.

Ez a liga már nem csupán a számokról szól

Ha számokban kellene összefoglalni az élményt, valahogy így festene a dolog: 16 henger, 10600 ccm és 1332 lóerő. A jó hír, hogy mindezt csupán ketté kell bontani, hiszen nem egy teljes területi képviselő flottát próbáltunk ki, csupán egy Jeep Grand Cherokee Trackhawk és egy BMW X5 M Competition modellt – mindkettő a márka modellpalettájának csúcsát hivatott méltó módon képviselni.

A cél távolról sem az volt, hogy mérlegre tegyük melyik jobb vagy rosszabb, erősebb vagy gyengébb, hiszen ebben a ligában már a számoknak nincs önmagában értéke. Nem fogjuk kiérezni vezetés közben, hogy egy autó 625 vagy 707 lóerős. A különbséget inkább a genetikában kell keresni és én is inkább útmutatást szeretnék adni, hogy melyik modell miért szerethető. Nem lenne fair belemenni a méregetésbe, hiszen hiába lehetnének versenytársak a teljesítmény alapján, az árcédulákon nagyon más érték szerepel.

Az elektromos autók forradalma idején már önmagában is csoda, hogy ezek a modellek jelen lehetnek a piacon. A perifériákon még azért megvan a helyük a világban az ilyen benzinfaló szörnyetegeknek is.

Az egyik a bajor világ precíz „családi tankja” a másik pedig „Amerika kapitány”, ami kegyetlenül nyers erővel küld szinte bármit a padlóra. A megbeszélt találkozóra a BMW X5-el érkeztem, mondanom sem kell, hogy csalódásmentes, mindent tud, amit ma az autóipar fel tud sorakoztatni. Jól megtermett mérete, szigorú, határozott és dinamikus vonásai tekintélyt parancsolnak, igyekeztem a zebra előtt álló gyalogosokat átengedni, hogy visszanyerjek valamit az emberek szimpátiájából. Nem az autó tehet a sztereotípiákról, nem olyan nehéz vele szabály követően közlekedni.

Alapvetően nagyon feszes a futóműve, a 22 colos kerekeken szinte szétfeszülnek az általános iskolai vonalzó szélességű gumik, de hát szükség is van a tapadásra és a határozottságra, eszméletlen teljesítményt juttat az aszfaltra, ha úgy akarjuk. A különböző fokozatok viszont itt is nagyon jól elkülönülnek. Normál módban autózva a BMW X5 M Competition egy teljesen élhető, dinamikus terepjáró, bármilyen helyzetben bőven elegendő tartalékkal. Nagyon kifinomult, a felhasznált anyagok minősége egyszerűen pompás, ez már luxus színvonal.

A belső tér hangulata fantasztikus, a Bowers & Wilkins hifi hangja úgy kényezteti a fülünket, mintha az Arena di Verona első sorában ülnénk. A 4,4, literes V8-as közben mély dörmögéssel töri meg a csendet – főleg, ha bekapcsolva hagyjuk a kipufogó gombot a könyöklő előtt. A BMW X5 M Competition valóban páratlan utazási élményt nyújt, de ha a helyzet úgy kívánja, egy gombnyomásra egy vadállat kerekedik belőle. Az előre programozható M-es kapcsolók a kormányon a leggyorsabb módon csalják elő belőle a fenevadat, a katalógus értékeket látatlanban is elhiszem, bizonyítania sem szükséges.

Utcára 625 lóerőt engedni gyártói oldalról is nagy felelősség, de ha hagyjuk a vezetéstámogató rendszereket dolgozni, akkor nagyon sok helyzetből biztonságosan keveredhetünk ki, bőven elegendő játszóteret enged, ahhoz, hogy elhidd milyen jó sofőr is vagy valójában. De ne feledjük, hogy a hatalmas tömeg bármikor megtréfálhat minket, szóval bármilyen magabiztosak is vagyunk, érdemes résen lenni. A 100-as katapult mindössze 3,8 másodperc alatt megvalósul és azt érzem, hogy a móka még csak most kezdődik, a 750 Nm nyomaték gyakorlatilag ugyanolyan lendülettel viszi tovább a fordulatszámmérőt. Közben a kilométer óra értékei úgy pörögnek felfelé, hogy a tempó már a német autópályákon is kicsit kényelmetlen lehetne. Félelmetes, milyen természetességgel teszi a dolgát. Óriási önuralomra van szükség, hogy ezt nap, mint nap felelős felnőttként éld meg, akár a családdal a hátad mögött. Elhiteti veled a felsőbbrendűséget, hiszen valóban gyorsabb vagy a közlekedésben résztvevők 90 százalékánál. Nagy felelősség birtokolni, ezekkel a paraméterekkel gyakorlatilag a versenypályán is bőven megállná a helyét.

A találkozó az Infopark bejáratánál volt megbeszélve. Ahogy a Petőfi hídról lekanyarodott a Jeep Grand Cherokee Trackhawk, már lehetett hallani a hangját. Ezer közül is fel lehet ismerni, annyira egyedi. Habár ebben ugyanúgy V8-as motor van, mint a BMW-ben, de kicsit “szabadabbra” hagyták. Ezalatt azt értem, hogy egy kicsit más karakter, “bugyborékoló” járása felidézi bennem a régi amerikai autós világot. Karaktere mára már egyáltalán nem nevezhető frissnek, ha jól emlékszem a 2010-es évek elejétől ugyanez az arca. Kiállása viszont még ma is tekintélyt parancsol magának, habár az X5 mellett érződik, hogy ráférne a ráncfelvarrás.

Nem tudok pártatlan maradni, hiszen a Jeep Grand Cherokee Trackhawk nagy kedvencem, bármikor volt belőle tesztautó, mindig szomorúan váltam meg tőle, mert van benne valami nagyon szerethető. Számtalan apró elem segít a modellpaletta csúcsát jelentő Trackhawk felismerésében a sárga féknyergektől, az egyedi quadra kipufogókon át, a Supercharged logóig.

Félelmetes paraméterek birtokában van, méltán viseli a világ leggyorsabb SUV-ja címet. Ránézésre nem is gondolnám, hogy mire képes, hiszen nem látszik rajta a szörnyeteg mivolta. Kicsit ballonos gumik, ránézésre átlagos féktárcsák (pedig a Jeep által gyártott valaha legnagyobb, elől 400mm, hátul 350mm) – a grandiózus megjelenés becsapja a szemet. Végeztünk a közös fotók elkészítésével, majd jött a kérés, ha már itt van legalább egy kört tegyünk vele, a tulajdonos már dobta is a kulcsot, hogy hajrá! Nemrég ültem egy Dodge Challenger Hellcat volánjánál, úgy gondoltam, bármi jöhet, fel vagyok készülve.

Első körben nem is ért nagy meglepetés, egy könnyen kezelhető terepjáró, kellően dinamikus már az alsó tartományokban is. Egyszer kicsit bátrabban elforgattam, és szinte feledésbe is merült bennem a tudat, hogy az orrában lévő 6,2 literes HEMI V8-as lélegeztetését még egy kompresszor is segíti biztos, ami biztos alapon. A teljes hadrendbe állításkor egészen ijesztő 710 lóerő és 870Nm nyomaték áll rendelkezésünkre.

Gondoljunk csak bele – vagyis inkább bele se gondoljunk -, hogy az utakon használt autók nagyrésze 100-200 lóerő között van és amikor egy 300 lóerő körüli tesztautó érkezik hozzánk, már mosolyra nyílik a szám. Most meg itt van egy BMW X5 M Competition, amely 625 lóerő és ezt még lehet majdnem egy 100-assal felülmúlni, amerikai mércével mérve. Nem tudtam volna magammal elszámolni, ha nem próbálom ki a Jeep Grand Cherokee Trackhawk által ígért 3,7 másodperces gyorsulási értéket. Szóval egy arra megfelelő helyen sport módba kapcsolva nyomtam egy padlógázt.

Mielőtt a találkozóra értem, megnéztem a Godzilla Kong ellen című filmet, szóval friss volt az élmény, hirtelen olyan érzés kerített hatalmába, mint amikor Kong egy bődületes csapással küldte végig fél Hongkongon Godzillát. Ha valaki esetleg nem szereti az ilyen típusú filmeket, akkor képzelje el, mintha Bud Spencer legnagyobb fülesébe léptem volna bele két lábbal. Arcvesztés terhe mellett, fordít egyet a Föld nevű bolygón, és mindezt olyan mocskosul nyers módon, hogy percek kellettek mire visszatértem az tudattal rendelkezők világába. A BMW X5 M Competition is tud hasonlóan félelmetes lenni, de valamivel magasabb fordulatszámon. Abban egy twin scroll turbófeltöltő dolgozik, de érezhetően később éri el a tolóerőt.

Őszinte leszek, nem álltunk egymás mellé, hiszen a körülmények nem tették ezt lehetővé, de úgy gondolom, hogy a Jeep indulásnál hatékonyabban használja ki az erejét, mint a BMW. Igaz, hogy az egyébként is 707 lóerő, de nem a 82 lóerő többletet érzed, hanem egyszerűen más a karaktere. A Trackhawk nagyon nyers, a viselkedésében is érződik a -10 év, hozzá képest a BMW egy svájci óra, de mindkettő nagyon szerethető.

Ezek után az sem véletlen, hogy a Jeep futja leggyorsabban a negyedmérföldet a kategóriában, hiszen az egy dolog, hogy 100 km/h sebességig erre képes, de azt követően is félelem van úrrá a kabinban. Hiába a nagy tömeg, hiába a közel 10 éves technika, tipikus példája annak, hogy erővel mindent megold. Nem volt rá alkalmas útszakasz, de úgy vélem, hogy a 200-as tempó eléréséig nagyon nem fog megtorpanni, rendszeresen nézem a YouTube-on, hogy milyen szupersportautókat utasít maga mögé, félelmetes. Még egy dologban zseniális, az pedig a hajtás. Hiába lenne ez az elképesztő teljesítmény, mindezt olyan hatékonysággal juttatja az aszfaltra, hogy ijesztő, érződik rajta, hogy nem ma kezdték az ipart.

Nem tudtam rövidebbre fogni. Csak reménykedem abban, hogy sikerült némi élményt átadni abból, amit mi átélhettünk. Nagy köszönet mindkét cégnek az együttműködéshez való hozzájáruláshoz, hiszen a BMW Wallis Motor biztosította a BMW X5 M Competition modellt, a Jeep Grand Cherokee Trackhawk pedig az élményvezetés.hu jóvoltából érkezett hozzánk, ami ráadásul náluk a családi autó.

Megígértem, hogy nem teszem mérlegre a modelleket, hiszen nem lenne tisztességes a két serpenyő. A BMW X5 M Competition egy minden hájjal megkent, már-már luxusautó, amiben a ma ismert csúcs-versenytechnika érhető el utcai körülmények között, egy érthetően magas árcédulával. A Jeep Grand Cherokee Trackhawk egy közel féláron elérhető alternatíva, amely megmutatta, hogy erővel mindent meg lehet oldani és igenis lehet elképesztően nagy élményt adni a benzinvérű emberek számára. Más társadalmi réteget szólítanak meg, nem egymás riválisai és soha nem is lesznek azok. Viszont mindkettő a maga módján etalon és azért legyünk hálásak, hogy ezek még léteznek és hódolhatunk az autózás ilyesfajta élményének is.

Képek: Igényesférfi.hu / Mosoni Péter Photography