Az Aston Martin elektromos sportkocsival szállna szembe a Teslával

Az Aston Martin Rapide egy négyajtós, négyüléses sportszedán, amelyet egy hatliteres V12-es benzinmotorral szerelnek 2010 óta.

Az ebből épített RapidE változat lesz a márka első villanyautója, amelyből mindössze egy 155 darabos limitált széria készül, és 2019-ben kerül a piacra. Tisztán elektromos üzemmódjával 320 kilométeres hatótávra, és 4 másodperc alatti 0-100-as gyorsulásra lesz képes a gyártó igéretei szerint.

Aston Martin RapidE - férfimagazin

Aston Martin RapidE

A további tervek között szereplő elektromos sportkocsival az angol gyártó a nemrégiben bejelentett új Tesla Roadsterrel szeretné felvenni a versenyt.

Andy Palmer, a cég ügyvezetője az Auto Express magazinnak adott interjújában úgy vélekedett, hogy egy jó elektromos autó létrehozásának három kiemelt fókuszpontja van a mindenki által folyamatosan emlegetett akkumulátoron és vezérlőrendszeren felül: a súly, az aerodinamika, és a gördülési ellenállás. Ezek olyan területek, amelyekben a sportkocsigyártóknak, és kiemelten az Aston Martinnak igen nagy tapasztalata van, ezáltal könnyedén tartani tudja a lépést a feltörekvő gyártókkal, például a Teslával.

A jelenlegi tervek szerint 2022-ig évi egy új modellel jelentkeznek majd, amelyekben egyre nagyobb hangsúlyt kap az elektromos meghajtás. Palmer megerősítette, hogy az autóik 48 voltos rendszert használnak majd, de plug-in hibridek kialakítását nem tervezik.

“A hagyományos motorok komplexitása és költsége, valamint a plug-in rendszer komplexitása és költsége egyszerre jelentkezik egy ilyen megoldásban. A mérnöki munkára szánt összeget inkább költöm arra, ami a végső cél: tisztán elektromos járművekre.

Lesznek V12-es és V8-as motorjaink, és elképzelhető egy sportos, közepes méretű változat is, például egy jövőbeni Vantage modellhez. Egy mild-hibrid V6-os megfelelő lehet erre a célra, természetesen KERS rendszerrel kiegészítve, a teljesítményét ilyen formán is kihasználva. Nincs ellenérzésem a kisebb V motorokkal szemben, de azt nem hiszem, hogy hat hengernél kisebb, soros három- vagy négyhengeres motorral találkozhatunk majd az Aston Martinokban.”

[box] Mi az a mild-hibrid? Mild-hibridnek (magyar fordításban több helyen “puha hibridnek” vagy “lágy hibridnek”) nevezik azokat a megoldásokat, amelyekbe egy nagyjából 5–30 kW teljesítményű elektromotort építenek be a belső égésű erőforrás mellé. Ez nem csak a fékenergia-visszatáplálásához elegendő, hanem gyorsítások közben a hagyományos motor teljesítményének kiegészítésére is alkalmas. Ezek az autók nem tudnak hangtalanul, tisztán elektromos üzemmódban működni, arra csak a valós, teljes értékű hibrid (full hibrid) modellek képesek.[/box]

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!