A Jaguar új koncepcióautója legalább olyan megosztó, mint a friss logó
A Jaguar a napokban mutatta be új, elektromos koncepcióautóját, amely a fiatalosnak és letisztultnak szánt arculat hangulatát hozza – négykeréken. Az új dizájn miatt még a vezérigazgatónak is személyesen kellett nyilatkoznia, ami azért elég ritkán fordul elő, most pedig ismét lesz dolga a márka PR-osainak, hiszen a koncepcióautó is kapott hidege-meleget az internet ítészeitől.
A közösségi médiában voltak, akik ünnepelték az új Type 00 koncepciót, szerintük „izgalmas” és „lenyűgöző”, míg mások „szemétnek” nevezték, és azt ajánlották a Jaguar tervezőinek, hogy „menjenek vissza a tervezőasztalhoz”.
Az autógyártó azonban azt sugallja kommunikációjában, hogy pontosan ezt a reakciót akarták kiváltani az emberekből, mivel megpróbálják újrapozícionálni a márkát, hogy felrázzák a lankadó eladásokat.
„A Jaguarnak merésznek és megosztónak kell lennie ahhoz, hogy kitűnjünk és átadjuk az üzenetünket” – mondta Rawdon Glover, a Jaguar vezérigazgatója a BBC-nek.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Elmondta, hogy céljuk a Jaguar luxusmárka státuszának helyreállítása, miközben nem próbálnak többé versenyezni mennyiségi szempontból a versenytársaikkal. A Jaguar hosszú ideje a leggyengébb láncszem a Range Rovereket és Land Rover Defendereket is gyártó Jaguar Land Rover (JLR) csoporton belül. Az eladások 2018 óta zuhanórepülésben vannak, az akkori 180 ezer eladott jármű után tavaly mindössze 67 ezret értékesítettek.
A múlt hónapban a JLR teljesen leállította az új Jaguarok értékesítését az Egyesült Királyságban, hogy 2026-ban kizárólag elektromos márkaként térjen vissza.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Olykor a régi megszokott jobb, mint a csillogó új
A cég új logóját egy social media kampány keretében hozták nyilvánosságra, amely élénk színekbe öltöztetett modelleket mutatott, de tényleges járműveket nem. Sokan kritizálták a reklámot, mondván túlságosan „woke”.
Mások a Jaguar ikonikus, tekintélyt parancsoló nagymacskájának átalakulását kritizálták, különösen, hogy már az autó elején sem lehet vele találkozni. Glover megvédte az újragondolt arculatot, mivel szerinte a vita segített „több szemet” odavonzani az új koncepcióautó e heti bemutatójára (végül is, a rossz reklám is reklám).
„Ebben az összefüggésben… a stratégia sikeres volt” – mondta. „Egyáltalán nem akarunk kiközösíteni egyetlen ügyfelünket sem … De, ahogy mondtam, a legfontosabb számunkra az, hogy új közönséget kell vonzanunk a Jaguar márkához, ezzel biztosítva a Jaguar jövőjének következő 90 évét.”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A JLR bejelentette, hogy 2021-ben átáll az elektromos járművekre, és a stratégia részeként mindhárom brit üzemét nyitva tartja. A múlt hónapban hozott döntés, miszerint az új Jaguar autók értékesítését leállítják az Egyesült Királyságban, szándékos lépés volt, hogy „lélegzetvételnyi időt nyerjenek” az új arculat bemutatása előtt. A miami művészeti vásáron bemutatott Type 00 modell koncepcióautó, így nem kerül gyártásba, hogy a nagyközönség számára értékesítsék. Ehelyett az ultrahosszú motorháztetővel és nagy kerekekkel rendelkező jármű a márka új modelljeinek irányát jelzi. Glover szerint a Jaguar „széttépte a szabálykönyvet” az új dizájnnal, amely a jövőbe tekintés mellett a márka fénykorát is hivatott felidézni.
Az új arculat magasabb árcédulával jár, ugyanis a Jaguar ezután egyértelműen a luxusszgemenst célozza meg. „Senkinek sincs szüksége 120 ezer fontos járműre. Ezt akarni kell” – mondta a nagyfőnök. „Összességében ennek megvan az igazi alkalomhoz illő érzete. És ez az, ami szerintünk talán hiányzik a luxus EV-k piacáról” – tette hozzá.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A közösségi médiában azonban sokan nem voltak elragadtatva az előzetestől.
James May, a műsorvezető és a Top Gear korábbi műsorvezetője azt mondta, hogy „kissé csalódott” a formaterv és az ár miatt. „Valami futurisztikusabbat szerettem volna” – mondta a BBC-nek. „Úgy értem, a Jaguar azt mondta, hogy semmit sem fognak másolni, de elég sok más koncepcióautót fel lehet fedezni az új Jagben.” May szerint a Jaguar autói hagyományosan nagyon kedvező árúak voltak például az Aston Martinhoz képest. „Úgyhogy szeretnék valami olyasmit látni, ami körülbelül feleannyiért van, mint amennyit jelenleg kínálnak.”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Túl nagy
Beatrix Keim, a Center of Automotive Research igazgatója szerint a Jaguar koncepcióautója „túl nagy és túl irreális” volt. „Nem ez a helyes út” – mondta, tekintettel arra, hogy már vannak nagy autók a piacon, és „az elektromos autók nem lehetnek csak a gazdagoké”.
„Természetesen a Jaguar egy luxusmárka” – tette hozzá. „De nem hiszem, hogy ez az az irány, amelyre a Jaguarnak a jelenlegi helyzetben szüksége van, mert a volumenből is veszít. Ez pedig nem egy volumenautó”.
Amanda Stretton, autóversenyző és autós újságíró szintén azt mondta, hogy szerinte a Jaguar „rossz irányba” megy az ár tekintetében. „A 100 ezer font feletti autók piaca nem óriási. A Jaguar tehát egy olyan piacra próbál betörni, amely már most is szorosan zárt” – mondta, hozzátéve, hogy az új autó mérete abszolút nonszensznek tűnik. „Körülbelül a felére kellene összezsugorítani ahhoz, hogy praktikus legyen.”